Karácsonyi mosolyalbum

Idén is, bár nagyon az év végén, de eljutottunk Aradi Péterhez, akit lassan családi fotósunknak nevezhetünk, mert ez volt a harmadik alkalom, hogy meglátogattuk. Így idén is születtek jobbnál jobb képek a gyerekekről, sok-sok családi képpel, ami nálunk mindig hiánycikk. Gondba vagyunk, mikor kérnek tőlünk családi fotót, mert leginkább csonka családi képeink vannak, vagy apás vagy anyás. A fotók témája mi más lenne, mint a karácsony, így néhány nappal karácsony előtt. De ez az ünnep tette számunkra is sürgetővé az elmenetelt, hogy legalább ezekből a képekből összeálljon a karácsonyi ajándéknak szánt fotókönyv. Hát igen esik a színvonal:( Jövőre majd jobban kiállok az igazamért, és nem engedem el Tibit ilyen hosszú útra, legalábbis elkészült mosolyalbum nélkül biztosan nem:)

És íme az idei képek:

Ősz búcsúztató, tél köszöntő

Idén talán még nem is igazán töltöttem föl Hédi szavalását, éneklését. Azt hiszem Hédi 2-3 évesen elérte az én repertoáromat. Az agya, mint a szivacs, mindent megjegyez. Sajnos a bölcsi se tudott ilyen szempontból túl sok újat adni, talán 1-2 mondókát tanult ott. Hiába, Hédinek már kevés volt a bölcsőde. Emlékszem, mikor Anyák napja környékén Ica néni dicsérte, hogy milyen jól megtanulta az Orgona ágát, amire csak annyit tudtam mondani, hogy egy éve már megsiratta vele az egyik dédijét. Nos, az oviba is lehetne hiányosságokat keresni és találni, de egy szempontból biztos, hogy nagyon jó. Minden héten tanulnak a gyerkőcök valami új hosszabb-rövidebb versecskét. Hédi pedig vevő rájuk, és otthon kis noszogatás után szívesen szavalja őket. Most két verssel készültem. És ha továbbra is így marad, és a tervem is beválik, gyakran teszek fel ismert és kevésbé ismert versikéket Hédi előadásában. Én szívesen hallgatom őket, nem tudok betelni velük :)

Csoóri Sándor: Dióbél bácsi



Csanádi Imre: Levélsöprő

Marcika neve napja

Marci születésnapja egy kicsit el lett mismásolva. Nem elfelejtettük, ez így nem lenne igaz, mert a kutyusos tortáját már hetekkel korábban megrendeltük. De valahogy az igazi születésnapi hangulat elmaradt. Akkor ajándékot is csak a mamától kapott. A gyertyafújás se volt kizárólag az ő kiváltsága. Nálunk ha torta van, mind a négy gyerek fújkod, nyomul, akar. Szegény Marci születésnapja sose kapja meg a valójában megérdemelt figyelmet. Tavaly a Tibi távolléte, most meg nem is tudom mi volt az oka. Talán az, hogy már mindenki velünk lakik (aktuális létszám akkor 11-12 fő körül mozgott). Tehát az se volt rendkívüli, hogy sokan álljuk körül az asztalt. Ajándéknak meg semmi ötletem nem jutott eszembe, és egy kicsit az az érzésem volt, hogy hiába vennék bármit, igazi örömöt nem tudok kiváltani vele. Ezeknek a gyerekeknek már mindene megvan. Elnyom minket a sok játék. A kizárólagos figyelemnek biztos örült volna, de azt pedig kivitelezni lehetetlenség a jelen helyzetben. Ez az oka annak is, hogy idén megint elmaradt a születésnapos beírás.

Igazából most egy másik napról akarok írni, méghozzá a névnapjáról. Most se készültem jobban, mint a születésnapjakor. Sőt, nem hiszem, hogy a névnap olyan nagy figyelmet érdemel. Mégis úgy érzem egy kicsit kárpótoltam, ami akkor kimaradt.

Reggel Ildi jóvoltából színházba mentünk. Csinosan felöltözve indultunk útnak a József Attila Színházba, hogy megnézzük az Óz, a csodák csodája meséjét. Gyerekkorom egyik kedvence, a betétdala pedig még ma is a telefonomon csörög. A gyerekekkel napokig beszéltünk a történetről, szereplőkről, hogy értsenek belőle valamit.  Hogy Dorotthy-t (színházba Dorka volt) felkapja a forgószél, és haza szeretne menni. Közbe találkozik a madárijesztővel, akinek nincs esze, a bádogemberrel, akinek nincs szíve, és az oroszlánnal, aki gyáva. És majd a nagy Óz, a varázsló, aki valójában csak egy ember, segít nekik, hogy teljesítse kívánságuk. És lesznek bent jó és rossz boszorkányok is. Szóval ennyi háttértudással indultunk útnak.

Sajnos a darab kivitelezése elég gyenge volt. A zenés rész, éneklés magnóról ment, nagyon zavaró volt. Nem énekelték a Somewhere over the rainbow-t, csak a tanárnő dúdolt belőle néhány mp.-t. Hosszú volt a szülinapi készülődés, rövid volt az álom. Mindenkivel csak találkozott, elmondták a baját, aztán mentek tovább. Énekeltek egy számot, minden találkozásnál, módosítva az aktuális szereplőre. Mint már említettem a zenés rész iszonyú volt. A boszi szerintem nem volt olyan boszis. Szomszéd gonosz néni jobban meg volt csinálva. Ami jó volt, hogy már elfeledett részleteket felelevenítettem. Már nem emlékeztem, például arra se, hogy az álomba a szereplő alakok, a családtagok, ismerősök voltak. Meg, hogyan győzi le a gonosz boszikat Dorotthy. Szóval ismét el fogom olvasni a könyvet felnőtt létemre:D  Az előadás csúszott, a kezdési idő után egy negyed órával engedték be a tömeget a terembe, ami egy gyerekelőadásnál szerintem gáz. Már a várakozásba kifárad a gyerek. 2. sorba ültünk (ez nem az ő hibájuk) túlságosan elől, de végülis Hédit feltérdeltettem, Marcit meg a hasamra ültettem. A gyerekek nyilván a sztorit nem értették, csak részletek maradtak meg bennük. Meg mindig kellett mondani, ki kicsoda:) De szerintem nekik ez az egész színházi helyzet nagy élmény, így nem zavarta őket az a sok negatívum, ami engem igen. Érdeklődve figyelték, ki mit csinál, mit mond, mi történik. Néha pedig kérdeztek. Marci is nagyon jól bírta, neki a zene is tetszett, mozgott rá. Az utolsó 5 percbe kezdett el mocorogni. Szóval nem mondom, hogy nem érte meg elmenni, mert a gyerekek egy nagy élménnyel gazdagodtak, de az biztos, hogy nagyságrendekkel jobb volt a Vackor. Azt mindenkinek ajánlom, ezt nem. Szerintem létezik jobb feldolgozása is az Óznak. Az előadás végén Hédi nagyon szomorú volt, mert ő oda akarta adni Dorotthynak a szétrágott szívószálát, és hogy miért nem várta meg, miért nem kellett neki... Azért utána mindenkinek mesélte, hogy mit, kit látott:)

A hazaúton mi is eljátszottuk a Anna, Peti, Gergőből ismert történetet, majdnem elhagytuk Marci Csuszi Nyusziját, de a metróból egy kedves fickó utánunk hozta:) Még jó, hogy észrevette. Nem is tudom mi lett volna, ha elveszik. A villamoson Marci el is szundikált a hátamon. Így a délután nem telt dörrenésmentesen, mert se a Marci, se a Hédi nem akart aludni, pedig mindkettőjükre ráfért volna.

Marci pedig részletekbe megkapta az ajándékait. Nem volt össznépi átadás. De most annyira sikerült eltalálni, mi a fiúcska szíve vágya. Megkapta a duplo rendőrséget. (Még a régi ebayen vásárolt kupacból.) Az ötlet onnan jött, hogy Domi a hosszú Kanizsai nyaralásáról egy szirénázó rendőrautóval tért haza, amihez senkit nem engedett közel. Persze mindenki vágyott rá, hogy kipróbálja, de Domi nagyon őrizte, dugdosta, hogy ne nyúljon hozzá senki más, mert ő kapta és új. Így Marci megkapta a Duplo autót, ami bár használt, de még szirénázik és világít, és bár ugyanolyan, mint a Duplo mentőautó, őt nem zavarja. Egész este azt hajtogatta, hogy enyém, én kaptam, nem a Hédi (itt szerepelhet más név is) és fülig ért a szája. Tologatta, pakolta, hordozta. Büszke volt, boldog, hogy ez csak az övé. Még ma is vigyáz rá, és mondja, hogy ninokám:) Sokat játszik vele, bár már nem hurcolja mindenhova és a telefon is elveszett valahol belőle. De örült neki, és most is meg van becsülve, ami nagy szó ennyi játék mellett. A polcon alszik mindig mellettünk. 

Hédi volt egyedül szomorú, mert neki nincs rendőrautója, így szegényem a mentő autóval és a dutyival vigasztalódott. Neki is nagy vágya egy sziréna hozzá. Sajnáltam, de megbeszéltük (egyoldali beszélgetés), hogy ő egy rózsaszín repülőt kért, amit a Jézuska biztosan megszerez. Domi pedig azóta átadja másnak is az autóját!!!

De a lényeg, Marcinál telibe talált az ajándék. És ez olyan jó:)

Halloween tök

Tibi idén is meglepte a gyerekeket egy töklápással. Ki akarta használni még azt a kis időt, amit a gyerekekkel tölthet (november 3-án repült ki Japánba). Gyerekek aktívan segédkeztek elkészítésében. Marci először megfigyelte, hogyan kell levágni a tök tetejét.

Utána ő is próbálkozott.

Majd kibelezték a gyerekek a tökfejet. 

Ekkor már Blanka is csatlakozni akart. Ha valami történik nálunk, biztos, hogy az összes 4 éven aluli ott terem. 

Belsejét kiégették, ahogy kell, hogy jó tartós legyen. Marci most van a "miért?" korszakban, úgyhogy sokszor kérdezősködött a készítés alatt.

És íme végeredmény. Amíg a Tibi itthon volt, minden nap meggyújtotta a mécsest benne, még szerencse, hogy egy nagy kupac apró mécses és kis gyertya van otthon. De még a macskák se ijedtek meg tőle, nagyon barátságos lett. A gyerekek aztán, ahányszor elhaladtak mellette, megcsodálták.

Rémmesék

Hédi mostanában nagyon gyakran felhozza a halál kérdését. Tibi már hetek óta küzd vele, hogy miért foglalkoztathatja kicsi lányunkat ez a téma és mit lehet tenni vele. Mikor halunk meg, mi lesz velünk... Gyakran mondja, hogy ő nem akarja, hogy előbb halljak meg, mint ő (előbb leszek 100 éves), mert ő mindig velem akar aludni este, ha felnőtt lesz akkor is :) Este alvás előtt szokta kiönteni a lelkét, elmesélni a napját, félelmeit stb. És megfejtettem, legalábbis rájöttem egy jelentős tényezőre, miért nyomja ilyen intenzíven a kicsi szívét az, hogy ha egyszer, sokára meghalok, akkor mi lesz vele. Tegnap este megkérdezte, hogy az égből is vigyázni fogok-e rá. Egyből ráismertem a hétvégén is olvasott rémmesére, nevezetesen a Hamupipőkére. Későbbi beszélgetésünkből pedig egyértelművé vált, hogy nem tudja feldolgozni a meséből hallottakat.

A mesébe miután Hamupipőke anyukája meghalt, az égből vigyáz rá galamb formájában. Ekkor Hamupipőke még gyerek volt, és Hédi gyerek fejjel is rájött, hogy akkor anyukája nem volt még 100 éves. Mikor rákérdeztem a Hamupipőkére, elmondta további félelmei, hogy új mostohát kap :) Szegény nagyon fél, hogy ha öregszem ("Anya te öregszel!"), akkor hamarosan elveszít, és mi lesz vele:) Próbáltam nyugtatni, hogy messze van, hogy 100 éves legyek. Még a Maja mama is aludhatna anyukájával (Dunai dédivel), ha akarna és a Jocó papa is (Fityei dédivel). De sajnos az idő fogalma még mindig nem tökéletes. Ma pl. mentünk kicsit késve az oviba és megkérdezte, hogy "Ha lekéssük a reggelit, akkor du. érünk az oviba?". Az időszakok közötti távolságot pl. napszak, nap, év még annyira se érti. Gyakran emlegetett mondata, biztos ide is leírtam már, hogy amikor a "Jocó papával jártam bölcsibe...". A mostohával meg hiába nyugtattam, hogy vannak jó mostohák is, de különben is már felnőtt lesz, mikor örök álomra hajtom fejem, és akkor meg, ha apa új nőt is szed össze, az már nem lesz a mostohája. És különben is, ha azt akarja, hogy ne legyen mostohája, apa nem vesz el másik nénit. Nyugodtan beszélje meg vele. Ehhez hasonló beszélgetések folynak mostanában köztünk. De érzem, hogy a kicsi lelke nem nyugszik meg, nem sikerült meggyőznöm :(

Hédi mivel nagyon őszinte, ő is azt feltételezi mindenkiről, elhisz bárkinek bármit. Sajnos ez egy gyenge pontja a Domival szembe, aki ezt teljesen kihasználja. Szóról szóra elhiszi, ami a mesébe történik. Beleéli magát a történetbe. Néha mikor próbáljuk megnyugtatni, hogy ez csak mese, valóságban nincs ilyen, utánunk mondja, de később ugyanúgy előhozza. Ilyen pl. a másik rémmeséből származó farkas.

Hiába mondjuk neki, hogy az állatkertbe, vadasparkba, rezervátumokba vannak Budapesten, de bezárva és csak a messzi erdőbe élnek szabadon. Mégis fél tőlük. Tegnap megkérdezte, hogy mi van ha átugrotta  a kerítését, hiszen Apa is át tudja ugrani (Tibi hol másztál át kerítést?). És a magyarázatunkban mindig talál kibúvót, ami miatt tovább retteghet a félelmeitől.

Hallottam már mástól, hogy a gyerek félt az ilyen meséktől. (Tudom a pszichológiai kísérletek az ellenkezőjét mutatták ki.) De ezeket a régi klasszikus mesék mégis beletartoznak a 'minden gyereknek ismernie kell mesék' kategóriájába és Domi annyira szereti őket, nyilván Hédit se akartam eltiltani tőlük (ha akartam volna, se tudtam volna kivitelezni). 

De most már látom, hogy nem Hédi érzékeny lelkének valók. Ő az akit egy aranykalitkába kellene tartani, és megóvni mindentől. Minden új, minden negatív hatás egy külön megpróbáltatás neki, ami eltart egy darabig, míg feldolgozza. Az agya állandóan jár. Ha új fogalmat, mondatot mondasz, elismétli, látszik, hogy emészti a tartalmát. Ha kérdez, nem fogadja el rögtön a válaszod, végiggondolja, és csak utána fogadja el, vagy cáfolja meg. A mesék pedig hosszú ideig, akár hetekig keringenek benne, míg minden apró részlete a helyére kerül kicsi fejében.

De ami jó, Hédi komolyan veszi azt is, mi való neki, mi nem. Hétvégén Kanizsán voltunk, ott szinte egész nap megy a TV. Este vacsora után Hédi egyedül ment a szobába. Mikor visszajött, bevallotta, hogy elkapcsolta azt a csúnya mesét:) (Bud Spencer film ment apa kedvéért.) Nem szabad a TV-hez nyúlni, így mérlegelte, melyik a kisebbik rossz :)

A szabályokhoz, szokásaihoz pedig olyannyira ragaszkodik, hogy mikor kiléptem az óvodai előkészítő szobából, Hédi elkeseredett hangját hallottam. Anya. Megint, Anya. Hátrafordulok, Hédi teljesen kétségbeesve szalad utánam. Anya, ma nem adtam puszit. Mert ma ezek szerint csak én adtam neki gyorsan egy puszit. Számára világvégét jelentette, hogy ha úgy megyek el, hogy nem adott Nekem puszit. Persze én abba a tudatba távoztam, hogy már megkaptam őket. Jó, hogy ő még figyel ezekre az apró részletekre is.

És örülök annak is, hogy van egy ilyen kis óvnivaló lányunk. De ahogy Ica néni mindig mondja, hogy kellett neki az az 1 év bölcsi, hogy megedződjön az óvodára, remélem majd szépen, lassan az életre is sikerül megedzenünk.