Rémmesék

Hédi mostanában nagyon gyakran felhozza a halál kérdését. Tibi már hetek óta küzd vele, hogy miért foglalkoztathatja kicsi lányunkat ez a téma és mit lehet tenni vele. Mikor halunk meg, mi lesz velünk... Gyakran mondja, hogy ő nem akarja, hogy előbb halljak meg, mint ő (előbb leszek 100 éves), mert ő mindig velem akar aludni este, ha felnőtt lesz akkor is :) Este alvás előtt szokta kiönteni a lelkét, elmesélni a napját, félelmeit stb. És megfejtettem, legalábbis rájöttem egy jelentős tényezőre, miért nyomja ilyen intenzíven a kicsi szívét az, hogy ha egyszer, sokára meghalok, akkor mi lesz vele. Tegnap este megkérdezte, hogy az égből is vigyázni fogok-e rá. Egyből ráismertem a hétvégén is olvasott rémmesére, nevezetesen a Hamupipőkére. Későbbi beszélgetésünkből pedig egyértelművé vált, hogy nem tudja feldolgozni a meséből hallottakat.

A mesébe miután Hamupipőke anyukája meghalt, az égből vigyáz rá galamb formájában. Ekkor Hamupipőke még gyerek volt, és Hédi gyerek fejjel is rájött, hogy akkor anyukája nem volt még 100 éves. Mikor rákérdeztem a Hamupipőkére, elmondta további félelmei, hogy új mostohát kap :) Szegény nagyon fél, hogy ha öregszem ("Anya te öregszel!"), akkor hamarosan elveszít, és mi lesz vele:) Próbáltam nyugtatni, hogy messze van, hogy 100 éves legyek. Még a Maja mama is aludhatna anyukájával (Dunai dédivel), ha akarna és a Jocó papa is (Fityei dédivel). De sajnos az idő fogalma még mindig nem tökéletes. Ma pl. mentünk kicsit késve az oviba és megkérdezte, hogy "Ha lekéssük a reggelit, akkor du. érünk az oviba?". Az időszakok közötti távolságot pl. napszak, nap, év még annyira se érti. Gyakran emlegetett mondata, biztos ide is leírtam már, hogy amikor a "Jocó papával jártam bölcsibe...". A mostohával meg hiába nyugtattam, hogy vannak jó mostohák is, de különben is már felnőtt lesz, mikor örök álomra hajtom fejem, és akkor meg, ha apa új nőt is szed össze, az már nem lesz a mostohája. És különben is, ha azt akarja, hogy ne legyen mostohája, apa nem vesz el másik nénit. Nyugodtan beszélje meg vele. Ehhez hasonló beszélgetések folynak mostanában köztünk. De érzem, hogy a kicsi lelke nem nyugszik meg, nem sikerült meggyőznöm :(

Hédi mivel nagyon őszinte, ő is azt feltételezi mindenkiről, elhisz bárkinek bármit. Sajnos ez egy gyenge pontja a Domival szembe, aki ezt teljesen kihasználja. Szóról szóra elhiszi, ami a mesébe történik. Beleéli magát a történetbe. Néha mikor próbáljuk megnyugtatni, hogy ez csak mese, valóságban nincs ilyen, utánunk mondja, de később ugyanúgy előhozza. Ilyen pl. a másik rémmeséből származó farkas.

Hiába mondjuk neki, hogy az állatkertbe, vadasparkba, rezervátumokba vannak Budapesten, de bezárva és csak a messzi erdőbe élnek szabadon. Mégis fél tőlük. Tegnap megkérdezte, hogy mi van ha átugrotta  a kerítését, hiszen Apa is át tudja ugrani (Tibi hol másztál át kerítést?). És a magyarázatunkban mindig talál kibúvót, ami miatt tovább retteghet a félelmeitől.

Hallottam már mástól, hogy a gyerek félt az ilyen meséktől. (Tudom a pszichológiai kísérletek az ellenkezőjét mutatták ki.) De ezeket a régi klasszikus mesék mégis beletartoznak a 'minden gyereknek ismernie kell mesék' kategóriájába és Domi annyira szereti őket, nyilván Hédit se akartam eltiltani tőlük (ha akartam volna, se tudtam volna kivitelezni). 

De most már látom, hogy nem Hédi érzékeny lelkének valók. Ő az akit egy aranykalitkába kellene tartani, és megóvni mindentől. Minden új, minden negatív hatás egy külön megpróbáltatás neki, ami eltart egy darabig, míg feldolgozza. Az agya állandóan jár. Ha új fogalmat, mondatot mondasz, elismétli, látszik, hogy emészti a tartalmát. Ha kérdez, nem fogadja el rögtön a válaszod, végiggondolja, és csak utána fogadja el, vagy cáfolja meg. A mesék pedig hosszú ideig, akár hetekig keringenek benne, míg minden apró részlete a helyére kerül kicsi fejében.

De ami jó, Hédi komolyan veszi azt is, mi való neki, mi nem. Hétvégén Kanizsán voltunk, ott szinte egész nap megy a TV. Este vacsora után Hédi egyedül ment a szobába. Mikor visszajött, bevallotta, hogy elkapcsolta azt a csúnya mesét:) (Bud Spencer film ment apa kedvéért.) Nem szabad a TV-hez nyúlni, így mérlegelte, melyik a kisebbik rossz :)

A szabályokhoz, szokásaihoz pedig olyannyira ragaszkodik, hogy mikor kiléptem az óvodai előkészítő szobából, Hédi elkeseredett hangját hallottam. Anya. Megint, Anya. Hátrafordulok, Hédi teljesen kétségbeesve szalad utánam. Anya, ma nem adtam puszit. Mert ma ezek szerint csak én adtam neki gyorsan egy puszit. Számára világvégét jelentette, hogy ha úgy megyek el, hogy nem adott Nekem puszit. Persze én abba a tudatba távoztam, hogy már megkaptam őket. Jó, hogy ő még figyel ezekre az apró részletekre is.

És örülök annak is, hogy van egy ilyen kis óvnivaló lányunk. De ahogy Ica néni mindig mondja, hogy kellett neki az az 1 év bölcsi, hogy megedződjön az óvodára, remélem majd szépen, lassan az életre is sikerül megedzenünk.