Huba 1 éves

Huba elmúlt 1 éves. Szörnyű. Nincs többet kisbabánk:( Már olyan kisgyerekes a felépítése is. Az elmúlt 1 hónap alatt óriásit fejlődött. 

Ma pl. a fürdéshez készültünk és hol találtam meg a fiam? A sámlin állt a kádba kapaszkodott és próbált bejutni. Mikor észrevett, büszkén vigyorgott.

Lépcső már nem akadály. Egyik kedvenc tevékenysége lett. Fel a lépcsőn, le a lépcsőn. Bizony megtanult tolatni. Kisebb balesetek még vannak, néha beakad a lába, ilyenkor el kell kapni. Szóval egyedül még nem közlekedhet, bár őt nem érdekli ez a szabály.

Az első lépés még várat, de már néha próbálgatja az egyensúlyát. Kapaszkodás nélkül megáll 2-3 mp-ig, egyik székről (1 lépés távolságra) átkapaszkodik a másikra.

Evészete 1 hete kezdett problémássá válni. A bébiétel már pfuj, fogunk nincs, de az kell, amit más eszik. Ma végigkóstolta mindenki tányérjában a paprikás krumplit, mindenki poharából az almalevet és csak hajtogatta, hogy ott-ott.

Kedvenc szavai: ott-ott, oda.

Szókincse hatalmas: Aja (Anya), Pa (Apa), Éji (Hédi), Edi (Ildi), Gyeje, ad, kell, megyek (most ezek jutnak eszembe).

Kedvenc mondatom tőle: Éji gyeje. Hédi csúszdáztatta, és hívta, hogy jöjjön.

Rengeteget dumál. Néha mintha vitázna is. Mikor a Marci piszkálja, tökéletes hangsúllyal felesel neki.

Ha valami/valaki nem kell, löki el, tolja el a kezével pl. hamit, poharat. 

A játékok közül a kedvenc az autók tologatása, és még brümmög is hozzá. Danival jól eltöltik így az időt.

Továbbra is imád hintázni, rámolni, dobál, kipakolni, vödörbe vissza is pakol, aztán újra ki, könyveket lapozgatni, pláne ha nem kemény lapu. 

A nyuszik a kertben a fő célpont. Imádja az állatokat. Élő vagy kitömött mindegy. Odaáll hozzájuk és nézi őket. 

Szeret fejjel lefelé lógni, bukfencezni (persze nem egyedül). Sokat tapsikolunk, nyújtja a kezét, hogy ütögessem a kezeit (pl. süti-süti).

Elkezdett tartani az idegenektől. A kezemből szívesen barátkozik, de a babakocsiba ha számára ismeretlenek beszélnek hozzá, sírva fakad.

Továbbra is egy kiegyensúlyozott, mosolygós kisfiú.

Nyárliget környéki élmények

Élményfürdő, óriáscsúszdák, vidi, vadaspark, biciklizés, azaz rengeteg élmény várt ránk a pünkösdi hétvégén. Már említettem, hogy Anyu 60. születésnapjára egy Soproni családi nyaralást kapott tőlünk.

A főhadiszállás végül Nyárligetre került, mivel anyu nem akart Hotelbe lenni, csak a családdal akarta körbevenni magát, annak minden előnyével és hátrányával. Nem mondom, hogy morgás, zsörtölődés nélkül telt a hétvége :) Egy családi házat (Sára Lux) béreltünk ki, mely tényleg tökéletesen megfelelt erre a célra. Mint elsőnek érkező jogán lefoglaltuk az elszeparálható apartmant, így külön lakrészen élvezhettük az alvást. Ilyen bababarát helyet még életembe nem láttam. Külön játszószobával is rendelkezett, mindenféle játékkal. Babajátéktól kezdve a szerszámokig minden megtalálható volt benne. Csak hozzánk tartozott, nem kellett más gyerekre is tekintettel lennünk. Huba órákig eljátszott csöndben, csak időnként rá kellett nézni, hogy megvan-e még. A kerthez is tartozott egy kincsesbánya, hatalmas trambulin, csúszda, homokozó, tuti játékok, de ezt annyira nem tudtuk kihasználni.

Hiába május közepe, az időjárással nem volt olyan nagy szerencsénk. Első nap fedett programot kellett választanunk. Így Ausztriába (Lutzmannsburg) mentünk a Sonnentherme élményfürdőbe. 

Igazán gyerekbarát helynek bizonyult. Eddig csak az ikeában láttam játszóbirodalmat az éttermi résznél, itt pedig már az öltözőbe egy kis játszórész fogadott bennünket. Amíg lecuccoltunk, összeszedtük magunkat a pancsolásra, a gyerekek (értsd Huba is) tökéletesen elvoltak. Még Marcinak se jutott eszébe nyitogatni a szekrényeket, vagy szóba elegyedni idegenekkel. Hubát se kellett tartani, ilyen még tényleg nem volt. Medencékből sem volt hiány.

Baba és gyerekmedence megszámlálhatatlan mennyiségben készült. Volt baba csúszdás medence, ami Hubának annyira nem jött be. Volt kisvízű medence, ahol Huba órákig élvezte a járás tudományát. Úszógumival pont leért a lába, és szabadon közlekedhetett állva, nagyon élvezte a szabadságot. Volt ott egy kis szökőkút, azt is sokáig próbálgatta, az se zavarta, hogy az arcába spricceli a vizet. Cuki volt. Volt kis bokáig érő víz, mint Karosba, hasonló játékokkal (pl. hinta), ahol Hubus szabadon mászott, nézelődhetett, figyelt. Itt be kell vallanom, hogy önző módon, Huba a nap nagy részében le volt passzolva. Most mi is kihasználtuk a nagyszülők előnyeit és anyuékra bíztuk a legkisebb gyermekünket.

A nagyobbakra is sok minden várt. Volt hullám medence, relax medence (ahol csak pezsgőfürdő volt, itt lehetett úszni, játszani), ugráló medence, sodrás (ide el se jutottam) és rengeteg csúszda. És ez még csak a benti rész volt. Kint sok időt nem töltöttem, de ott is volt jópár medence és mindenféle szárazföldi játék (háromkerekű biciklik, mint az Eleven parkban, csúszdák). Itt az egyik medencébe mászófal is volt, ahol Hédi felmászott a tetejére, ahonnan bele lehetett ugrani a vízbe, sőt ugrótorony is. A bevállalós lányunk a papával képes volt leugrani 3 m magasból. Sajnos (szerencsére?) nem láttam, de nagyon büszke vagyok a bátorságára.

A legkevesebb időt a vízben töltöttem. Én a csúszdákkal voltam elfoglalva. Volt cipelős rövidebb úszógumis csúszda. Hédi ezt nagyon élvezte, főleg mikor az ölembe csúszott, mert akkor jó gyorsak voltunk és nem kellett liftbe szállnia. Volt hosszabb, rövidebb vizes csúszda, ezen nem sok időt töltöttünk, mert voltak jobbak is, mint pl. óriás csúszdák (lift vitt fel a tetejére) és az épület körül csavarodott. A kedvencem a három személyes gumis csúszda volt (270 m hosszú). 3 vagy 4-en beszálltunk és úgy csúsztunk, közbe forogtunk, néha háttal mentünk. Nagyon klassz volt. Volt hosszú (202 m) csúszda, melynek egy része sötét, és néha világít a tetején egy-egy pötty lámpa, vagy az oldalán. Marci is le mert rajta egyedül csúszni (igazi hős), így onnantól kezdve Blanka lett a partnerem. Az első csúszásunknál még egy versenybe is beszálltunk véletlenül. És Marcival (Marci & Mama's) a 3. helyet el is értük:) Kaptunk sok kacatot, amivel Marci mindenkinek eldicsekszik. Hédi szomorú is miatta, mert ő helyezés híján "csak" gumicukrot és oklevelet kapott... És még volt rengeteg más minden, ahova el se jutottunk. Tartalmas nap volt, hamar eltelt, még maradtunk volna, de másnapra való tekintettel f8-kor zárórát kellett fújnunk.

Másnap vita volt az aznapi programról, de végül anyu döntése révén az osztrák familyparkba mentünk, azaz vidibe. Szégyenszemre Magyarországon még egy nyamvadt vidámpark sincs, még ezért is el kell külföldre utazni. A sok hinta miatt sajnos kicsit kipipálósra sikeredett a nap. Mindent ki akartunk próbálni. Ha nem volt hosszú sor, és kedvünk is volt, akkor még visszaszaladtunk egyszer, kétszer, háromszor. De az már necces volt, mert az idő csak úgy haladt előre. Mivel reggel Karcsi és Apu úgy nyilatkozott, hogy ők nem szeretik a hintákat és a vidámparkot, ezért meg is nyerték Hubát és Danit, hogy mi kedvünk szerint próbáljuk ki a szédületes játékokat. A délután során azért meggyőződhettem róla, hogy ők is szívesen felültek a játékokra, és szerintem még élvezték is.

  

A legmeglepőbb az volt nekem, hogy a picik is nagyon bevállalósak voltak. Bár a legdurvábbakat Blanka a mérete miatt kihagyta, de Marci is minden szó nélkül felült a pörgő, forgó, repülő, zuhanó alkotmányokra. A hatalmas hullámvasút után mi volt Marci baja?! Hogy ilyen hamar vége van?! 18 m magasról szinte lezuhantunk. De az alma lánchinta, vagy gyorsan forgó hordó, a gyorsan köröző léggömb se fogott ki a bátorságukon. A madárijesztőtől se rettent meg senki, ahol a szabadesés érzését próbálhattuk ki. A hintázó hajón (ami Bp.-en is volt) még kapaszkodni se akartak, pedig a végében ültünk.

A Hubuska és Dani is kipróbálhatott néhány dolgot. Pl. Old-Timer convoyt, kisvonatot, az erdei vonatot (vaddisznó hátán utaztunk), traktort stb. Marci nem kérdőjelezte meg magát, neki a kedvence a traktor volt. Még a pedállal a sebességét is változtathatta, de a kormányt Huba is élvezettel tekerte. Mondjuk vicces volt, amikor az ugráló békás játéknál a bácsi hozta Hubának is a mérőfát, hogy eléri-e a megfelelő magasságot:) Sajnos nem mentünk át.

Az egész vidámpark négy tematika (paraszt gazdaság, meseerdő, kalandsziget/vizi világ, fantázia) köré sorolódott, de azért ez inkább vidámpark volt, mint mese sziget. A Disneylandbe úgy éreztem, mintha egy mese birodalomba varázsolt volna a jó tündér. Itt ez az érzés nem volt meg. Bár voltak nagyon kidolgozott jelenetek, mint a Bärige Pirattenband (három mackó zenélt, még az ujjukat is mozgatták), vagy a törpék a bányában, ahol a harkály is kopogott, a madár fiókák csipogtak, a farkas előbújt az ágy alól, a békák énekeltek, a süni az egérrel táncolt stb., minden mozgott.

A vizes részen nem is próbáltunk ki mindent, már az első játéknál eláztunk, ahol a cél az volt, hogy úgy kormányozzuk fel-le a halat, hogy a víz kilövést elkerüljük. A csónakos vízi csúszda érdekében Hédi még a fagyit is kihagyta.

Messze a legjobb a Leonardo Da Vinci "tervezte" repülő volt. Hédivel sikerült az első helyet elfoglalnunk, így tényleg olyan volt, minta repülnénk 22 m magasan, néha mintha lezuhannánk a vízbe. Azt hittem Hédi megfutamodik (Domit fel se engedték), de nem, sőt a kezdeti félelem az arcáról hamar eltűnt. Láttam milyen rettegve ült be, de aztán még élvezte is. Azért pörgetni és mozgatni én sem mertem magam:) Sajnos itt sokat kellett várni, így egyszeri élvezet volt. Nekem a másik kedvencem a patkányos hullámvasút volt, itt nem csak fel-le, kanyarodva mentünk, de hirtelen irányváltások is voltak, amiket én nagyon szeretek.

Sok mindent kihagytunk (meseerdő egészét, de a játszótereket, vizes részt is szinte egészen), ha egyszer visszatérünk még lesz újdonságban részünk.

Hétfőn jött apu programja a biciklizés. Bár a csapat kettévált, apu és Tibi az egész tavat, mi csak egy 40 km-es kört tettünk meg. Pamhagen közelében található Sztyepp Vadasparkban volt az első célunk. A piciknek szerintem ez elég is lett volna, Blanka az eddig vezető úton már végig bőgött, innentől pedig Marci váltott csiga fokozatra. Bár eltöltöttünk itt néhány órát, azért még ellettünk volna itt egy jó darabig. 

A vadaspark önmagába szerintem nem volt rendkívüli, tipikus állatok voltak vadasparki környezetben. Sok állatot nem is lehetett látni, mert elbújtak. Pl. hiába volt kilátó, ahonnan megtekinthettük a farkasokat, ha ők jól rejtőzködtek a környezetükben. Az elején vettünk hamit az állatoknak, ami mint kiderült kukorica volt, és leginkább a vaddisznók örültek neki, a többiek rá se hederítettek. Az elején a ragadozó madarakat nézhettük meg, de a zsákmányuk (napos csibe) sokkal jobban érdekelte a fiúkat. Akadt még őzike, medve, hiúz, madarak, magyar háziállatok (bivaly, mangalica, szürke marha), vaddisznó stb. 

A kedvencem a csacsik voltak (ki gondolta volna). Akadt kis csacsi és albino is. Láttunk csíkos vaddisznó babát és hagyományos kis disznót. A disznóknak volt talán a legjobb helye, rengeteg sár, amit ténylegesen élveztek is. 

Nagyon kellemes környezetben sétálhattunk. Erdei ösvények, mellettünk patak csordogált, kidőlt fák, amik a játszótér mellett nagyon jó mókának bizonyult a gyerekek számára. Az állatsimogató itt se volt nagy cucc, be kellett érni a kecskékkel, ahol a kicsik persze elbújtak, pedig Marci és Domi mindent megtett, hogy elcsalja a kis jószágokat. Az ebédet még itt töltöttük el, majd mentünk tovább a Fertőújlaki kilátóhoz. Itt persze a forrócsoki és a játszótér nagyobb vonzerőt jelentett, mint a kilátó. Így utóbbi helyet már csak a bicikliről nézhettem meg, pedig a tó tele volt madárral. Egy kicsit jó lett volna itt is elidőzni, figyelni az élővilágot, de már mindenki sietni akart haza. Tény, hogy hideg volt és a két kicsi folyamatos biztatásra szorult, és egy elázáson (eső) is túl voltunk. A Lászlómajorság is eredetileg kitűzött célok között szerepelt, de ezt is már csak kívülről tekinthettem meg a híres Kócsagvárral (Fertő-Hansági nemzeti park épülete) együtt. Sarródot elérve, már otthon éreztem magam, hiszen a szállást keresve ezen a településen bolyongtunk nem kis időt. 

Fertődön még a kastélynál megálltunk, körbebicikliztük a kastély kertjét, innen pedig igyekeztünk a szállásra. Ezzel a túrával megdöntöttük Marci biciklis rekordját 42 km, 12 km/h sebességgel. Túlesett élete első biciklis teljesítménytúráján:) A nagyoknak ez a táv már meg se kottyant.

A hétvége véget ért, az iskolában pedig Hédinek másnap helyt kellett állnia, mennünk kellett haza. Bár a Fertőtónál tavaszoltunk, a tóból és a nemzeti parkból láttuk a legkevesebbet, hagytunk itt is bőven látnivalót. Talán még egyszer visszatérünk.

Marci és a szavak

Nem találós kérdést játszottunk. Bár Hédi imádja őket, csupán egy szimpla beszélgetés során jönnek elő, ezek a fejtörők. Marci képtelen megtanulni szavakat, vagy az előhívással van gondja, nem tudom. Pedig máskor kiváló memóriáról tesz tanúbizonyságot. Pl. előfordult, hogy angol dal éneklésén kaptam (Hédi tanulta a suliban). Mégis a beszélgetések során nagyon gyakran csak körbeír valamit, és várja, hogy mond meg a megfelelő szót. Mint amikor idegennyelven nem ismersz egy szót.

A hétvége két legviccesebb talánya:

Anya tudod a zöld ruhás kisfiú vagyok.

(Pán Péter)

A pisztollyal rendelkező kalapos manó.

(Cowboy, és Hédi ki tudta találni:D)

Folytatás (2016. 05. 12. reggel):
- Ez a jó kis autó a Dunai Nénié.
- Kié? A Dunai Dédié?
- Nem, tudod a Linda anyukájáé és apukájáé.
- Jaaa :)))

Huba, BCG oltás

Huba szervezete a BCG oltást kicsit túlreagálta. A pirosodás hónapokig nem volt látható, de mivel a csomó kitapintható volt, így a doki megnyugtatott, hogy minden rendben van. Az oltás véd. Aztán néhány hónaposan megjelent a piros kör, amiben a genny egyre nőtt, nőtt, már a több cm-es átmérőt is elérte, mire kb. fél éves korában kifakadt. Rettenetes mennyiségű genny jött ki, és gyakorlatilag bele lehetett látni a vállába. Félelmetes látvány volt. (Se Hédinek, se Marcinak nem volt hasonló gennyesedés.) Még hónapokig annyira visszagennyesedett, hogy a body-ján a folt mindig átütött. De a tudomány álláspontja az, hogy nem kell vele foglalkozni, úgy kell kezelni, mintha ott se lenne. Igyekeztünk úgy kezelni, de azért csak zavart, hogy még mindig nem tűnt el a válláról. Huba lassan 1 éves, és bár nem olyan intenzíven, de még most is gennyesedik az oltás helye. A nyirokcsomói szerencsére nem duzzadtak be. Mikor rákérdeztem a dokinál (tüdőgyógyász is), közölte, hogy ő még nem látott ilyet. Szerinte nincs baj, de a biztonság kedvéért beutalt minket Törökbálintra a Tüdőgyógyintézetbe. Nem éppen a szomszédba van, de gyönyörű környezetben található, szép épületek (kivéve a gyerek részt) között helyezkedik el. Pontosan hívtak be, a főorvos tényleg kedves volt velünk, Hubával is (még csak nem is sírt, csak kicsit meglepődött). Szóval le a kalappal előttük. A doktor úr megnyugtatott, hogy Hubával minden a legnagyobb rendeben van, a késői gennyezés nem ritka jelenség, és tényleg nem kell semmit csinálni vele. A heg gyógyulóban van, a végét járjuk ennek a szörnyűségnek, viszont jó erős védelemmel látja el Hubuskát.

Seholsziget

Végre elmentünk a régen tervezett kiruccanásra. Eldöntöttem, hogy Anyák napja alkalmából márpedig én elutazom valami jó kis helyre. A Seholszigetre esett a választás, hiszen erre a hétvégére számos érdekes programot szerveztek, vannak állatok, lehet kézműveskedni és még dézsában fürdeni is! Csütörtökön Marci és Blanka azon vitázott, hogy kinek lesz jobb hétvégén, de abban biztos vagyok, hogy most Marci nyert. A hely tényleg meseszép, nagyon sok minden van, de a vendéglátást és a szervezést még tanulniuk kell. Évek óta gyűjtjük a pénzt a SZÉP kártyán, nem is tudom, mikor voltunk utoljára kis családi nyaraláson (a blog szerint Lillafüreden 2013-ban). Úgy döntöttünk Tibivel, hogy most tényleg úgy élünk, mint a kiskirályok, ha a gyerekek 500 Ft palacsintán élnek két napig, akkor megkapják, ha 1200 Ft-ért akarnak korongozni, csak hajrá, nem néztük semminek az árát, csak élveztük. Szép összeget rúgott a végén a számla, de nem bántuk. Így legalább nincs bennünk az az érzés, hogy még ezt is csinálhattuk volna, de olyan drága volt, majd egyszer máshol. Jól éreztük magunkat.

Hédi "dolgozott" aznap legtovább, így a gyógytorna után felvettük a sulinál és indultunk tovább Nőtincsre. Sajnos dugó volt így az egy órásra tervezett út kettőre nőtt. De még pont volt időnk egy picit ismerkedni a parkkal. Azt rögtön megállapítottam, hogy szuper jó a játszótér, de szomorúan tapasztaltam, hogy felnőtteknek a játékokat használni tilos. Pedig én úgy szeretek csúszdázni, játszóterezni. A játszótér két részre van osztva, egy a piciknek, egy pedig a nagyobbacskáknak. A nagyoknak egy nagy mászórendszer készült, csúszdával, labirintussal. A kicsiket főleg hinták és homokozó várta. 

De itt volt egy igazán különleges darab is. Körhinta, de nem kosarak lógtak rajta, hanem szép faragott lovacskák. Még Huba is nagyon élvezte (Hédi segítségével). Egyetlen probléma volt csak vele, hogy nehéz volt hajtani.

A park bezárása után elsétáltunk a Nőtincsi-tóhoz. Már a séta kezdetekor egy pitypang mezőnél leragadtunk. Ameddig a szem ellátott, mindenhol fújható pitypang nőtt. A gyerekek beültek a fűbe és csak fújták, fújták szárnyas magjait. Még Huba is élvezte, de ő inkább a szabadságot, az újjal való ismerkedést.

Sétáltunk egyet a tó mellett, Marcira való tekintettel csak egy kis részét fedeztünk fel. Viszont találtunk egy nagyon kreatív, de egyszerű kis játszóteret. Itt jócskán elidőztünk. Majd elindultunk megtölteni a hasunkat. Hosszú séta volt, legalábbis fáradt kisfiam mellett. És az igazi csapás csak akkor következett, amikor megláttuk, hogy az előre kinézett, nagyon hangulatos étterem nem üzemel:( Így éhesen baktathattunk haza, és be kellett élni a túlélő csomagunk tartalmával. Szembesülnöm kellett vele, hogy nem az evésről fog szólni ez a hétvége. 

A szállásunk egyébként egy álom volt. Belépéskor faragott ajtófélfa fogadott. Festett platánfa ágyak, a szekrény, asztal, szék, konyhabútor, plafon! minden csodálatos volt. A szállás részét képezte egy cserépkályha is, így Tibi is álmodozhatott, de sajnos tűzoltósági engedély hiányában nem lehetett használni. 

A reggeli keléssel se volt gond, Huba mindent elkövetett, hogy az egész család időben felébredjen. Reggel elsők között voltunk, akik beléptek a parkba. Hédi útközben kifejtette, hogy nem szereti a játszóteret (alváshiány miatt félrebeszélt), így a vita elkerülése végett alkotással kezdtünk. 

Hédi csigaházat, Marci kavicsot festett. Meglepően szép alkotások születtek. Nem gondoltam, hogy egy ilyen egyszerű anyagból is, ilyen szép dolgokat tudnak még a gyerekek is kihozni. A látogatók számából arra következtettünk, hogy nem ez a cég fő jövedelemforrása, sokkal inkább a plázákban, áruházakban fellelhető pénznyelő játékok, és a kölyökpark játszóházak üzemeltetése (erre már csak otthon jöttem rá). 

A park területén is akadt pénznyelő kis játékból bőven. Ez az egy dolog, amire nem voltam hajlandó befizetni a gyerekeket. Ez őket cseppet sem zavarta. Ők enélkül is élvezték. Főleg a puskával rendelkező darabot. Mellette volt egy bébi rész, így Huba is jól elvolt.

Engem zavart, hogy a nem állandó programoknak nem volt kiírva a kezdési ideje, így nehezen lehetett megtervezni a napot. Az elején el is keseredtem, hogy a játszóteret nem használhatom, az állatokhoz (kivéve a kecskék) nem mehetek be, nem dögönyözhetem őket, akkor mit fogok itt csinálni. Aztán azért beindult a nap. Mindent a hangosbemondóba mondtak be. Pl. hamarosan (azaz 1 órán belül) indul a kisvonat, jegyet váltsatok a kupolában. Talán a leggázabb a birkanyírás volt, amikor egyik ember azt mondta, hogy már lekéstük, a másik pedig azt, hogy 11-kor lesz, végül f12-kor kezdődött a mutatvány. Ilyenkor a játékgépeknél / a játszótéren töltöttük az időt, várva, hogy történjen valami. Ezért írtam, hogy a szervezést még tanulniuk kell.

Szombaton a gyerkőcök két kör erejéig kipróbálták a lovaglást, hogy lássuk, mennyire jön be nekik. Bejött, így másnap már 15-15 percet ültek lóháton. Innen egy nem olyan természetbarát közlekedési eszközzel, kisvonattal (Tincsi lokomotív) utaztunk, természetesen Marci kedvéért. A vonat elment a Nőtincsi-tóig, majd vissza. Üldögélve nagyon is közelinek tűnt a tó, nem úgy, mint előző nap.

Ezután Apa kedvéért pocak töltés következett. Ez a helység is nagyon mesébe illő volt. A gyerekek az óriások asztalát választották. Mögöttünk a fal úgy épült, hogy a madarak berepülhessenek oda és kukucskálhassanak, hogy mi folyik odabent, innen pedig egy kint kalitkába repülhettek. Ez is egy nagyon nagy ötlet. Valaki tényleg nagyon kreatív a tulajdonosok közül. Volt két ausztrál papagáj, akik-e kiváltságban részesültek (Pákó, Kokó). De ők tényleg "kommunikáltak" az emberrel, bohóckodtak. Fejüket rázták, forgatták, odajöttek hozzád a kerítéshez, kíváncsiak voltak és hangos zajadással hívták fel magukra a figyelmet. Nem gondoltam, hogy ilyen érdekes lehet egy madár.

Ezután a kenyérsütést figyelhettük meg, de sajnos már csak a kisütést (kemencébe rakás, kivétel). Pedig a gyerekek biztos élvezték volna a kenyérgyúrás folyamatát. Közben, utána jutott idő játszóterezni.

Tibi még azt is elintézte, hogy bemehessek a csacsikhoz és közelebbről megismerhessem Benit, a gyermekbarát csüngő hasú vietnámi malacot. Benin látszott, hogy hiányzik neki a vakargatás, mindjárt a gatyámhoz dörgölőzött. De amilyen kicsi, olyan nehéz is, nehéz volt megtartani a súlyát. De olyan élvezettel dörgölte magát. A csacsik inkább a kajával voltak elfoglalva, mint velünk, de attól én még élveztem a társaságukat. Sajnos nem lehettem örökké ott, hiszen még sok állat etetése várt a gondozóra, de én nagyon feltöltődtem ettől a kis időtől is, amit bent tölthettem a haveroknál.

Innen az erdei játszótér felé vettük az irányt. Hubus már jó álmos volt, így rám kötve nem volt könnyű megtenni az emelkedőt. De feljutottunk az elrejtett kis birodalomba. Itt is akadt vesszőkosár hinta kétféle is, csigás csúszópálya, de itt nem kellett ám sorban állni, mint a játszótéren. Rajtunk kívül csak a madarak jártak itt. No meg a birkák. Meg akartam nézni a madár tanösvényt. Mostanában szeretem a tanösvényeket. Felmásztunk a domb tetejére, mivel arra láttam madáretetőket. És megzavartunk egy komplett juhnyájt. Az egyik fele pillanatok alatt eltűnt az erdő mélyén, ahogy közeledtünk hozzájuk, a csengős is faképnél hagyott minket, őt meg persze követte a többi. Így nem volt szerencsénk a barikkal. 

A piciket még a völgyben meg akartuk simogatni, de azok is menekültek tőlünk. Pedig úgy szeretem a puha bundájukat simizni. 

A madár tanösvényt azért végigjártuk. De itt is végig kellett hallgatni Marci mikor lesz már vége műsorát. Hédi a kedvemért lelkesen csinálta velem a tesztet. Így megtudtuk, hogy a fácán a földön rakja a fészkét, a seregély alapvetően hasznos madárka - kivéve, ha sokan vannak, mert akkor mindent (gyümölcsöt) letarolnak, vércse pedig nem készít fészket, hanem más madár fészkében költ, a mesterséges fészket előszeretettel használja, az őszapó a fehér "szakálláról" kapta a nevét stb. Elbeszélgethettünk róla, hogy micsoda pofátlan madár a kakukk, hiszen más madárral kelteti ki és etetteti a fiókáját. A gyerekeknek mindig a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy miért hagyja el egy állat a gyermekét. Elmagyaráztuk, hogy a meggy érésekor a seregélyt a papa miért a rádióval üldözi el. Én pedig büszke voltam, hogy olvasás nélkül is tudtam, hogy  a szajkó más néven mátyásmadár, és a Holló a Hunyadi család címerén szerepel stb. Megállapítottuk, hogy a parkban olyan sok minden található, hogy hosszú idő óta mi voltunk az egyetlenek, akik végégmentek a tanösvényen. A gaz térdig ért, sehol nem volt letaposva. Visszafelé egy játékra is bukkantunk, de már nem mentünk vissza  a négyes táblához, hogy megnézzük milyen térképet rejtettek el. Végül kiderült, hogy a csapatépítő tréning része volt. Én is kipróbálnám egyszer.

Visszafelé a tábor területét is közelebbről szemügyre vettem. Kíváncsi voltam, hogy fér el ennyi gyerek odabent. Nyáron biztos jó lehet ezekben a fa sátrakban aludni. Kívülről mindenesetre nagyon látványosak.

A parkban a napot az Alpaka programmal zártuk. A gyerekek adtak nekik enni, és kicsit meg is vakargathatták őket.

Az ismereteinket pedig a birka/alpaka levágott bundájának kifőzésével bővítettük. És élőben megnézhettük a farkasoló (szegek vannak beütve egy fába) és a kártoló (hengeren vannak a tüskék) eszközöket, melyekkel a csomókat szedik ki a szőrből, bolyhosítják, kifésülik azt.. Sajnos utóbbiakat működés közben nem láthattuk. Pedig érdekelt volna. Innen pedig már csak könyvből tudom, hogy a kártolóból kiszedik a bolyhos, szálakra szétszedett gyapjút, majd sodorják és innen megy a rokkára. Jó lett volna egy ilyen bemutató is.

Majd jöhetett a nap fénypontja a dézsában fürdés. Olyan, mint egy nagy medence, csak éppen fával fűtött kályhával fűtik fel a vizet. És nem műanyag, hanem olyan, mint egy kettévágott, régi fa boroshordó. Látványos és élvezetes. Kint hideg, bent a vízben meleg. Egészen addig élveztük a pancsolást, amíg teljesen be nem sötétedett. A medencéből még a csillagokban is gyönyörködhettünk.

Vasárnap se volt gond az ébredéssel. Idén volt az első év, amikor igazi anyák napi meglepetésben volt részem:) Kis műsorral készültek a gyerekek. Majd egy halom ajándékkal leptek meg, amit nagyon ügyesen rejtegettek is előlem (rajzok, hűtőmágnes, agyagból készült lábostartó stb.). Sőt Tibi meglepett egy csokor kerámia virággal, amire már nagyon régóta vágyok. Még a helyüket nem találtam meg, de biztos sokat fog dobni a lakás kinézetén. Igazán meglepetés volt, nem számítottam rá.

Sajnos búcsút kellett mondanunk a gyönyörű szállásunknak. Jött a dokumentálás. A park nyitásáig pedig a bejáratnál játszottunk. A parkba nemcsak sima hídon keresztül lehet ám bejutni, hanem kötél hídon és ingatag rönkpallón is átmehetsz. Nagyszerű helynek bizonyult egy kis fogócskához. 

10-kor várták a gyerekeket a lovaglásra. Marci arca csak úgy ragyogott. Élvezte. Hédi felvette a pókerarcát. Viszont egyiküknek se volt nagy kedve lóháton végezhető tornára, azaz a lovaglást tanulni. Bár büszkék voltak, hogy ültek úgy a lovon, hogy nem kapaszkodtak. Jó lenne lovagolni is eljárni...

Köszöntöttük az állatokat és a játszóteret, majd újabb kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek. Korongoztak. Hédinek szépen sikerült a kis tála, de Marcinak elszakadt. Itt kicsit megharagudtam a nénire, mert ennyi pénzért újra összegyúrhatta volna az agyagot, újra korongozhatták volna, de helyette foltozták csak az alkotást. Pedig az egész mutatvány nem tartott 5 percig. Marci szerencsére nem vette zokon. A kiégetés is ránk vár.... De majd szépen kifestjük, és talán akkor nem látszanak annyira a hibák.

Megnéztük a birkanyírást is. Látványos volt, félelmetes. Marci mondta is, hogy félek, menjünk. De a bácsi egy "metszőolló" szerű tárggyal nagyon rutinosan vágta a birka szőrét. Egyszer se vágott bele. Pedig voltak kritikus helyek (pl. birka farka). Mikor a birka tiltakozni próbált, tapasztaltan megvárta a végét, megnyugtatta. De ügyesen úgy fogta a birkát, hogy ilyen ne igen forduljon elő.

Az ebédet most a király és királynőnek fenntartott helyen fogyasztottuk el. 

Tele hassal átmentünk a híres Pán Péter, illetve Hook kapitány hajójához. Hatalmas játszórengeteg, ami félig meddig nyitott. Gyakorlatilag a friss levegőn mászhattak a gyerekek. Ráadásul ismét egyedül birtokolhattuk a hajókat. 

De sajnos erre se mehettek fel a felnőttek, pedig egy három emelet magas, rendkívül gyors csúszda is a mászóbirodalom részét képezte. Az idő nagy részét szerintem azon töltötték a gyerekek. Az alpakák is kéznyújtásnyira voltak. Mivel ők sincsenek emberhez szoktatva, így hiába hívtam őket egy kis haverkodásra, semmibe vették a kérésem. Így csak a gyerekek játékával üthettem el az időt.

Marciék még maradtak volna a hajókon, de várt rájuk a kincskeresés. Erről a programról a szülőket száműzték, így kaptunk egy kis szabadidőt. Szép lassan beleszerettem a gyógynövényekkel díszített tetőcserepekbe. Tibinek is bejöhettek, mert utánajárt, és megvásárolhatók voltak. Így megegyeztünk, hogy veszünk belőle jópárat. A lakás díszek híján van, ezek a cserepek pedig reményeink szerint feldobják majd a télikertet. Így a megfelelő darab kiválasztásával ütöttük el az időt. Sőt egy rejtett helységre is rábukkantunk, ahol megtaláltuk álmaink plafonját. A plafont ugyanaz festette, mint a cserepeket, de sajnos a nevét és az elérhetőségét nem kaptuk meg. Ezek után még nyomozok.

A kincskeresés nagyon tetszett a gyerekeknek. Kincskereső térkép (SESZI térképe) alapján végigjárták a fontosabb helyeket, ahol egy-egy üzenet volt elrejtve. A végén természetesen kincsre is leltek (játszótéren), ahol a kukorica szemek jelképezték a kincseket. Azóta is kincsként őrzik. Jó lett volna, ha hasonlót szerveznek erre az időre a felnőtteknek is. Igaz ezen a helyen minden a gyerekekről szólt. Sebaj legalább láttam kecskét fára mászni, ami szintén felejthetetlen élmény.

A kincs birtokában a gyerekeknek festeni támadt kedvük. Egy-egy virágcserepet festettek. Marci csigákkal, Hédi szép virágos tájjal díszítette. A virágcserépbe anyák napja alkalmából ültetni is lehetett. A vicc az volt, hogy nem ám virágot, hanem babot, kukoricát és hasonlókat:D Újabb horror áron.

Az alkotás után ismét Hook kapitány hajóján tanyáztunk le. Amit már csak az alpaka etetés kedvéért hagytunk el. Sajnos most nem mi voltunk az egyetlenek, akik kíváncsiak voltak rájuk. Így a gyerekeknek nem sok szerep jutott. De meglepő volt, hogy Marci is mennyire megjegyezte, hova mennek a fiúk és a lányok, hol tartják a vitaminjukat és mennyire hiányzik az anyukája  a picinek. Azt még egy szájhúzogatás után megengedték, hogy zárásig használjuk a játszóházat. De a hat óra így is utolért minket, amikor fájó szívvel, de búcsút vettünk a kedves állatoktól, játékoktól, a csodaszép helytől. Jól éreztük magunkat, maradtunk volna még, de másnap várt minket az óvoda, iskola...