Seholsziget

Végre elmentünk a régen tervezett kiruccanásra. Eldöntöttem, hogy Anyák napja alkalmából márpedig én elutazom valami jó kis helyre. A Seholszigetre esett a választás, hiszen erre a hétvégére számos érdekes programot szerveztek, vannak állatok, lehet kézműveskedni és még dézsában fürdeni is! Csütörtökön Marci és Blanka azon vitázott, hogy kinek lesz jobb hétvégén, de abban biztos vagyok, hogy most Marci nyert. A hely tényleg meseszép, nagyon sok minden van, de a vendéglátást és a szervezést még tanulniuk kell. Évek óta gyűjtjük a pénzt a SZÉP kártyán, nem is tudom, mikor voltunk utoljára kis családi nyaraláson (a blog szerint Lillafüreden 2013-ban). Úgy döntöttünk Tibivel, hogy most tényleg úgy élünk, mint a kiskirályok, ha a gyerekek 500 Ft palacsintán élnek két napig, akkor megkapják, ha 1200 Ft-ért akarnak korongozni, csak hajrá, nem néztük semminek az árát, csak élveztük. Szép összeget rúgott a végén a számla, de nem bántuk. Így legalább nincs bennünk az az érzés, hogy még ezt is csinálhattuk volna, de olyan drága volt, majd egyszer máshol. Jól éreztük magunkat.

Hédi "dolgozott" aznap legtovább, így a gyógytorna után felvettük a sulinál és indultunk tovább Nőtincsre. Sajnos dugó volt így az egy órásra tervezett út kettőre nőtt. De még pont volt időnk egy picit ismerkedni a parkkal. Azt rögtön megállapítottam, hogy szuper jó a játszótér, de szomorúan tapasztaltam, hogy felnőtteknek a játékokat használni tilos. Pedig én úgy szeretek csúszdázni, játszóterezni. A játszótér két részre van osztva, egy a piciknek, egy pedig a nagyobbacskáknak. A nagyoknak egy nagy mászórendszer készült, csúszdával, labirintussal. A kicsiket főleg hinták és homokozó várta. 

De itt volt egy igazán különleges darab is. Körhinta, de nem kosarak lógtak rajta, hanem szép faragott lovacskák. Még Huba is nagyon élvezte (Hédi segítségével). Egyetlen probléma volt csak vele, hogy nehéz volt hajtani.

A park bezárása után elsétáltunk a Nőtincsi-tóhoz. Már a séta kezdetekor egy pitypang mezőnél leragadtunk. Ameddig a szem ellátott, mindenhol fújható pitypang nőtt. A gyerekek beültek a fűbe és csak fújták, fújták szárnyas magjait. Még Huba is élvezte, de ő inkább a szabadságot, az újjal való ismerkedést.

Sétáltunk egyet a tó mellett, Marcira való tekintettel csak egy kis részét fedeztünk fel. Viszont találtunk egy nagyon kreatív, de egyszerű kis játszóteret. Itt jócskán elidőztünk. Majd elindultunk megtölteni a hasunkat. Hosszú séta volt, legalábbis fáradt kisfiam mellett. És az igazi csapás csak akkor következett, amikor megláttuk, hogy az előre kinézett, nagyon hangulatos étterem nem üzemel:( Így éhesen baktathattunk haza, és be kellett élni a túlélő csomagunk tartalmával. Szembesülnöm kellett vele, hogy nem az evésről fog szólni ez a hétvége. 

A szállásunk egyébként egy álom volt. Belépéskor faragott ajtófélfa fogadott. Festett platánfa ágyak, a szekrény, asztal, szék, konyhabútor, plafon! minden csodálatos volt. A szállás részét képezte egy cserépkályha is, így Tibi is álmodozhatott, de sajnos tűzoltósági engedély hiányában nem lehetett használni. 

A reggeli keléssel se volt gond, Huba mindent elkövetett, hogy az egész család időben felébredjen. Reggel elsők között voltunk, akik beléptek a parkba. Hédi útközben kifejtette, hogy nem szereti a játszóteret (alváshiány miatt félrebeszélt), így a vita elkerülése végett alkotással kezdtünk. 

Hédi csigaházat, Marci kavicsot festett. Meglepően szép alkotások születtek. Nem gondoltam, hogy egy ilyen egyszerű anyagból is, ilyen szép dolgokat tudnak még a gyerekek is kihozni. A látogatók számából arra következtettünk, hogy nem ez a cég fő jövedelemforrása, sokkal inkább a plázákban, áruházakban fellelhető pénznyelő játékok, és a kölyökpark játszóházak üzemeltetése (erre már csak otthon jöttem rá). 

A park területén is akadt pénznyelő kis játékból bőven. Ez az egy dolog, amire nem voltam hajlandó befizetni a gyerekeket. Ez őket cseppet sem zavarta. Ők enélkül is élvezték. Főleg a puskával rendelkező darabot. Mellette volt egy bébi rész, így Huba is jól elvolt.

Engem zavart, hogy a nem állandó programoknak nem volt kiírva a kezdési ideje, így nehezen lehetett megtervezni a napot. Az elején el is keseredtem, hogy a játszóteret nem használhatom, az állatokhoz (kivéve a kecskék) nem mehetek be, nem dögönyözhetem őket, akkor mit fogok itt csinálni. Aztán azért beindult a nap. Mindent a hangosbemondóba mondtak be. Pl. hamarosan (azaz 1 órán belül) indul a kisvonat, jegyet váltsatok a kupolában. Talán a leggázabb a birkanyírás volt, amikor egyik ember azt mondta, hogy már lekéstük, a másik pedig azt, hogy 11-kor lesz, végül f12-kor kezdődött a mutatvány. Ilyenkor a játékgépeknél / a játszótéren töltöttük az időt, várva, hogy történjen valami. Ezért írtam, hogy a szervezést még tanulniuk kell.

Szombaton a gyerkőcök két kör erejéig kipróbálták a lovaglást, hogy lássuk, mennyire jön be nekik. Bejött, így másnap már 15-15 percet ültek lóháton. Innen egy nem olyan természetbarát közlekedési eszközzel, kisvonattal (Tincsi lokomotív) utaztunk, természetesen Marci kedvéért. A vonat elment a Nőtincsi-tóig, majd vissza. Üldögélve nagyon is közelinek tűnt a tó, nem úgy, mint előző nap.

Ezután Apa kedvéért pocak töltés következett. Ez a helység is nagyon mesébe illő volt. A gyerekek az óriások asztalát választották. Mögöttünk a fal úgy épült, hogy a madarak berepülhessenek oda és kukucskálhassanak, hogy mi folyik odabent, innen pedig egy kint kalitkába repülhettek. Ez is egy nagyon nagy ötlet. Valaki tényleg nagyon kreatív a tulajdonosok közül. Volt két ausztrál papagáj, akik-e kiváltságban részesültek (Pákó, Kokó). De ők tényleg "kommunikáltak" az emberrel, bohóckodtak. Fejüket rázták, forgatták, odajöttek hozzád a kerítéshez, kíváncsiak voltak és hangos zajadással hívták fel magukra a figyelmet. Nem gondoltam, hogy ilyen érdekes lehet egy madár.

Ezután a kenyérsütést figyelhettük meg, de sajnos már csak a kisütést (kemencébe rakás, kivétel). Pedig a gyerekek biztos élvezték volna a kenyérgyúrás folyamatát. Közben, utána jutott idő játszóterezni.

Tibi még azt is elintézte, hogy bemehessek a csacsikhoz és közelebbről megismerhessem Benit, a gyermekbarát csüngő hasú vietnámi malacot. Benin látszott, hogy hiányzik neki a vakargatás, mindjárt a gatyámhoz dörgölőzött. De amilyen kicsi, olyan nehéz is, nehéz volt megtartani a súlyát. De olyan élvezettel dörgölte magát. A csacsik inkább a kajával voltak elfoglalva, mint velünk, de attól én még élveztem a társaságukat. Sajnos nem lehettem örökké ott, hiszen még sok állat etetése várt a gondozóra, de én nagyon feltöltődtem ettől a kis időtől is, amit bent tölthettem a haveroknál.

Innen az erdei játszótér felé vettük az irányt. Hubus már jó álmos volt, így rám kötve nem volt könnyű megtenni az emelkedőt. De feljutottunk az elrejtett kis birodalomba. Itt is akadt vesszőkosár hinta kétféle is, csigás csúszópálya, de itt nem kellett ám sorban állni, mint a játszótéren. Rajtunk kívül csak a madarak jártak itt. No meg a birkák. Meg akartam nézni a madár tanösvényt. Mostanában szeretem a tanösvényeket. Felmásztunk a domb tetejére, mivel arra láttam madáretetőket. És megzavartunk egy komplett juhnyájt. Az egyik fele pillanatok alatt eltűnt az erdő mélyén, ahogy közeledtünk hozzájuk, a csengős is faképnél hagyott minket, őt meg persze követte a többi. Így nem volt szerencsénk a barikkal. 

A piciket még a völgyben meg akartuk simogatni, de azok is menekültek tőlünk. Pedig úgy szeretem a puha bundájukat simizni. 

A madár tanösvényt azért végigjártuk. De itt is végig kellett hallgatni Marci mikor lesz már vége műsorát. Hédi a kedvemért lelkesen csinálta velem a tesztet. Így megtudtuk, hogy a fácán a földön rakja a fészkét, a seregély alapvetően hasznos madárka - kivéve, ha sokan vannak, mert akkor mindent (gyümölcsöt) letarolnak, vércse pedig nem készít fészket, hanem más madár fészkében költ, a mesterséges fészket előszeretettel használja, az őszapó a fehér "szakálláról" kapta a nevét stb. Elbeszélgethettünk róla, hogy micsoda pofátlan madár a kakukk, hiszen más madárral kelteti ki és etetteti a fiókáját. A gyerekeknek mindig a legnagyobb dilemmát az okozza, hogy miért hagyja el egy állat a gyermekét. Elmagyaráztuk, hogy a meggy érésekor a seregélyt a papa miért a rádióval üldözi el. Én pedig büszke voltam, hogy olvasás nélkül is tudtam, hogy  a szajkó más néven mátyásmadár, és a Holló a Hunyadi család címerén szerepel stb. Megállapítottuk, hogy a parkban olyan sok minden található, hogy hosszú idő óta mi voltunk az egyetlenek, akik végégmentek a tanösvényen. A gaz térdig ért, sehol nem volt letaposva. Visszafelé egy játékra is bukkantunk, de már nem mentünk vissza  a négyes táblához, hogy megnézzük milyen térképet rejtettek el. Végül kiderült, hogy a csapatépítő tréning része volt. Én is kipróbálnám egyszer.

Visszafelé a tábor területét is közelebbről szemügyre vettem. Kíváncsi voltam, hogy fér el ennyi gyerek odabent. Nyáron biztos jó lehet ezekben a fa sátrakban aludni. Kívülről mindenesetre nagyon látványosak.

A parkban a napot az Alpaka programmal zártuk. A gyerekek adtak nekik enni, és kicsit meg is vakargathatták őket.

Az ismereteinket pedig a birka/alpaka levágott bundájának kifőzésével bővítettük. És élőben megnézhettük a farkasoló (szegek vannak beütve egy fába) és a kártoló (hengeren vannak a tüskék) eszközöket, melyekkel a csomókat szedik ki a szőrből, bolyhosítják, kifésülik azt.. Sajnos utóbbiakat működés közben nem láthattuk. Pedig érdekelt volna. Innen pedig már csak könyvből tudom, hogy a kártolóból kiszedik a bolyhos, szálakra szétszedett gyapjút, majd sodorják és innen megy a rokkára. Jó lett volna egy ilyen bemutató is.

Majd jöhetett a nap fénypontja a dézsában fürdés. Olyan, mint egy nagy medence, csak éppen fával fűtött kályhával fűtik fel a vizet. És nem műanyag, hanem olyan, mint egy kettévágott, régi fa boroshordó. Látványos és élvezetes. Kint hideg, bent a vízben meleg. Egészen addig élveztük a pancsolást, amíg teljesen be nem sötétedett. A medencéből még a csillagokban is gyönyörködhettünk.

Vasárnap se volt gond az ébredéssel. Idén volt az első év, amikor igazi anyák napi meglepetésben volt részem:) Kis műsorral készültek a gyerekek. Majd egy halom ajándékkal leptek meg, amit nagyon ügyesen rejtegettek is előlem (rajzok, hűtőmágnes, agyagból készült lábostartó stb.). Sőt Tibi meglepett egy csokor kerámia virággal, amire már nagyon régóta vágyok. Még a helyüket nem találtam meg, de biztos sokat fog dobni a lakás kinézetén. Igazán meglepetés volt, nem számítottam rá.

Sajnos búcsút kellett mondanunk a gyönyörű szállásunknak. Jött a dokumentálás. A park nyitásáig pedig a bejáratnál játszottunk. A parkba nemcsak sima hídon keresztül lehet ám bejutni, hanem kötél hídon és ingatag rönkpallón is átmehetsz. Nagyszerű helynek bizonyult egy kis fogócskához. 

10-kor várták a gyerekeket a lovaglásra. Marci arca csak úgy ragyogott. Élvezte. Hédi felvette a pókerarcát. Viszont egyiküknek se volt nagy kedve lóháton végezhető tornára, azaz a lovaglást tanulni. Bár büszkék voltak, hogy ültek úgy a lovon, hogy nem kapaszkodtak. Jó lenne lovagolni is eljárni...

Köszöntöttük az állatokat és a játszóteret, majd újabb kézműves foglalkozáson vettek részt a gyerekek. Korongoztak. Hédinek szépen sikerült a kis tála, de Marcinak elszakadt. Itt kicsit megharagudtam a nénire, mert ennyi pénzért újra összegyúrhatta volna az agyagot, újra korongozhatták volna, de helyette foltozták csak az alkotást. Pedig az egész mutatvány nem tartott 5 percig. Marci szerencsére nem vette zokon. A kiégetés is ránk vár.... De majd szépen kifestjük, és talán akkor nem látszanak annyira a hibák.

Megnéztük a birkanyírást is. Látványos volt, félelmetes. Marci mondta is, hogy félek, menjünk. De a bácsi egy "metszőolló" szerű tárggyal nagyon rutinosan vágta a birka szőrét. Egyszer se vágott bele. Pedig voltak kritikus helyek (pl. birka farka). Mikor a birka tiltakozni próbált, tapasztaltan megvárta a végét, megnyugtatta. De ügyesen úgy fogta a birkát, hogy ilyen ne igen forduljon elő.

Az ebédet most a király és királynőnek fenntartott helyen fogyasztottuk el. 

Tele hassal átmentünk a híres Pán Péter, illetve Hook kapitány hajójához. Hatalmas játszórengeteg, ami félig meddig nyitott. Gyakorlatilag a friss levegőn mászhattak a gyerekek. Ráadásul ismét egyedül birtokolhattuk a hajókat. 

De sajnos erre se mehettek fel a felnőttek, pedig egy három emelet magas, rendkívül gyors csúszda is a mászóbirodalom részét képezte. Az idő nagy részét szerintem azon töltötték a gyerekek. Az alpakák is kéznyújtásnyira voltak. Mivel ők sincsenek emberhez szoktatva, így hiába hívtam őket egy kis haverkodásra, semmibe vették a kérésem. Így csak a gyerekek játékával üthettem el az időt.

Marciék még maradtak volna a hajókon, de várt rájuk a kincskeresés. Erről a programról a szülőket száműzték, így kaptunk egy kis szabadidőt. Szép lassan beleszerettem a gyógynövényekkel díszített tetőcserepekbe. Tibinek is bejöhettek, mert utánajárt, és megvásárolhatók voltak. Így megegyeztünk, hogy veszünk belőle jópárat. A lakás díszek híján van, ezek a cserepek pedig reményeink szerint feldobják majd a télikertet. Így a megfelelő darab kiválasztásával ütöttük el az időt. Sőt egy rejtett helységre is rábukkantunk, ahol megtaláltuk álmaink plafonját. A plafont ugyanaz festette, mint a cserepeket, de sajnos a nevét és az elérhetőségét nem kaptuk meg. Ezek után még nyomozok.

A kincskeresés nagyon tetszett a gyerekeknek. Kincskereső térkép (SESZI térképe) alapján végigjárták a fontosabb helyeket, ahol egy-egy üzenet volt elrejtve. A végén természetesen kincsre is leltek (játszótéren), ahol a kukorica szemek jelképezték a kincseket. Azóta is kincsként őrzik. Jó lett volna, ha hasonlót szerveznek erre az időre a felnőtteknek is. Igaz ezen a helyen minden a gyerekekről szólt. Sebaj legalább láttam kecskét fára mászni, ami szintén felejthetetlen élmény.

A kincs birtokában a gyerekeknek festeni támadt kedvük. Egy-egy virágcserepet festettek. Marci csigákkal, Hédi szép virágos tájjal díszítette. A virágcserépbe anyák napja alkalmából ültetni is lehetett. A vicc az volt, hogy nem ám virágot, hanem babot, kukoricát és hasonlókat:D Újabb horror áron.

Az alkotás után ismét Hook kapitány hajóján tanyáztunk le. Amit már csak az alpaka etetés kedvéért hagytunk el. Sajnos most nem mi voltunk az egyetlenek, akik kíváncsiak voltak rájuk. Így a gyerekeknek nem sok szerep jutott. De meglepő volt, hogy Marci is mennyire megjegyezte, hova mennek a fiúk és a lányok, hol tartják a vitaminjukat és mennyire hiányzik az anyukája  a picinek. Azt még egy szájhúzogatás után megengedték, hogy zárásig használjuk a játszóházat. De a hat óra így is utolért minket, amikor fájó szívvel, de búcsút vettünk a kedves állatoktól, játékoktól, a csodaszép helytől. Jól éreztük magunkat, maradtunk volna még, de másnap várt minket az óvoda, iskola...