Gyereknap

Ha május vége, akkor gyereknap. A mi Babóink még nem elég nagyok ahhoz, hogy ezt tudják, de csak idő kérdése... Pár év múlva megtanulják a naptárat és onnan kezdve nincs menekvés. Addig is kedves szüleik tartják számon eme jeles eseményt. Merthogy már egy hete elkezdtük nézni a lehetséges programokat. A előjelek ismét nem voltak bíztatóak: a (most éppen nagy valószínűséggel a bölcsiből) érkező aktuális vírus/baci mindkettőnk hangját egy egér cincogásához hasonlóvá tette. Arról majd egy másik bejegyzésben számolunk be, hogy hang nélkül hogyan lehet fegyelmezni a rakoncátlan, éppen az ablakpárkányról a kanapéra huppanó, vihogó csemetéket.

Szombatra valamenyest javult a helyzet, a Babók láthatóan sokkal edzettebbek, úgyhogy semmi nem akadályozhatta meg, hogy legalább egy kis gyereknapozás legyen. Na persze gyereknap az csak vasárnap lesz, de szerencsére már szombatra is kiváló programot találtunk: a közeli bevásárlóközpontban rendezett Alma-együttes koncertjét. Meghívtuk Domit, Blankát és Szüleiket is. Előbbiek nagy örömmel csatlakoztak hozzánk. A koncert helyszíne meglehetősen tömött volt, amikor odaértünk alig találtunk helyet. A színpad szélén azért még odafértek csápolni a kis lurkók is. Marci volt a legügyesebb a tülekedésben: szuper helyet tudott szerezni magának. A szülők meg csak ámultak. A technológia a következő:

1. Kihasználja, hogy kisebb, mint a körülötte lévő gyerekek, de gyorsabb, így simán átsiklik közöttük.
2. Ahol nem fér át, egy lökés balra – egy taszíts jobbra, és máris megvan a továbbjutás.
3. Végül egy kis furakodás, méltatlankodás és kész is van.

Ha nem látjuk, el sem hisszük, bár a bölcsiből már hallottuk, hogy ügyes. A jó helyét minden probléma nélkül meg is tartja. Sőt, ha úgy tartja kedve, még mászkál is egy kicsit, és később visszaszerzi.

Visszatérve a koncerthez: a Babók nagyon élvezték. A nagyok szépen végignézték, a kisebbek hol a színpadnál, hol a nyakunkban, hol a kezünkben. És unalmas időkre szuper játékot találtak. Érdemes megnézni, ahogy a kivetítős reklámtáblát is érintőképernyőként szeretnék használni. 

A kicsik a koncert végét már nem várták meg, hanem Apával elmentek sétálni.

Hanem a koncert után néggyerekes pisiltetés következett. Szép kis mutatvány, főleg, hogy igazából egyik sem akar nyugton maradni. Lássuk sorjában. Anya egyszerre egy gyereket elvisz pisiltetni. Marci és Domi fölfedezi, hogy az üvegajtó alsó peremére fel lehet mászni fel lehet mászni. Kinyitni szerencsére nem sikerül. Úgyhogy marad a felmászás, lemászás rohangálás végtelen ismétlése. Közben a vásárlók próbálnak ki-be surranni. Hédi persze csatlakozik. Közben almát esznek, de csak addig, amíg Blanka szétborítja az egészet. Úgyhogy marad a gesztenyeevés. Végül happy end, amint már csak egy kis hányás-visszaszaladás-mosakodás tarkít.

Végül kijutunk a várva-várt mini-vidámparkba. Ebédidő lévén egy kört ígértünk az általunk választott játékon, de nyilván leragadtak az első körhintánál. Mindegyik gyerek külön-külön terepjárót kaparintott meg, úgyhogy bolgogan rótták köreiket. A menetidő lejártával természetesen újabb élményeket szerttek volna, így felemelkedős körhinta következett. Blanka nem mert felülni, de a többiek nagyon jól érezték magukat.

Gyereklogika szerint leszállás után a kisvonat, azután a hullámvasút majd az ugrálóvár következett volna, végül befejezésként a program ismétlése és a szülői bőségszaru maximális kihasználása. Az adott menetárak mellett ez nem is tartott volna olyan sokáig. De ez most elmaradt, lévén, hogy 1-re Ildiékhez voltunk hivatalosak. De előtte, levezetésként még láttuk az artista/bohóc előadás végét. Legjobb persze az volt, hogy ki lehetett próbálni a kellékeket.

Vasárnap már mozgalmasabb volt. A reggeli kertrendezés miatt késő délelőtt indultunk csak a híres Millenáris-i gyereknapra. Sok más gyerek is ezen a rendezvényen kereste az aktuális vidámságot, így sokat kellett sorba állnunk, de megérte. Marci és Hédi rögtön kinézte magának a kreszpályát, ahol elektromos autókkal lehetett furikázni. Marci simán beült a kékbe, de keserű csalódottsággal kellett tudomásul vennie, hogy ki kell várni a sorunkat. Végül mindkét gyerek dícséretes módon kivárta a sorát, sőt egy hang nélkül végigülte a rövid kresztanfolyamot is. Marci nagy bánatára nem sikerült a kék autóba ülnie, bár megígérték neki. Végül azért a sárgával is ügyesen és örömmel furikáztak.

Üres pocakunkat lángossal töltöttük meg, közben a Babók élvezték a Millenáris nyújtotta egyéb örömöket is, mint például a szép nagy tér a rohangászáshoz, a haletetés, a tó szélén való egyensúlyozás, a tóba tapicskolás. Ebéd után Maja mama és Jocó papa búcsút vettek és a kis család egyedül indult felfedezni a gyereknapi forgatagot.

Mert felfedeznivaló az volt bőven. Először is, volt mindenféle jelmez. Marci is szereti az óriási mackókat, de Hédi egyenesen imádja őket, ezt már többször megörökítettük ezen a blogon. Volt mackó, tündérek, varázslók, boszorkány, béke (szintén tündér, csak békává változtatták) akik kis színdarabot adtak elő. Hédike még a mackóval is táncolt.

Összefutottunk hatalmas Snoopy-val is, természetesen vele is fényképezkedtünk. Utána meglepő, de szembejött egy hatalmas ragasztó. Hát igen, gyereknap, itt mindenféle képtelenség megeshet. A sétáló zöldségkosár már figyelmet sem keltett.

Hanem a Kis Vakond. Helyesebben szólva óriási Kis Vakond. Mindkét gyerek imádta. Legkinkább minden gyerek odavolt érte. Még a sokat látott ősök sem találkoztak ilyen csodával. Nemcsak hogy hatalmas, hanem aranyos, pihe-puha, selymes bundájú, hatalmas kezű, barátságos Kis Vakond. Mindkét Babó szívébe belopta magát, és még sokszor visszatértünk meglátogatni. 

 
Utána kiállítás a Kis Vakondról, majd egy kis játszóházasdi következett.

Elérkezett a 3 óra és a koncert ideje. Egyszer már láttuk ugyanezt a koncertet, ugyanazt a mesét, hallottuk ugyanazokat a dalokat (utóbbit csak elvétve). A gyerekek mégis élvezték, Hédi csak azt sajnálta kicsit, hogy nem őt választották a Hercegnőnek.

Végül egy laza egy órás játszadozás következett a Sylvanian család nyuszikáival, cicáival, babaházával. Hédi a ház berendezésével és összes lakójának jólétével volt elfoglalva, Marci pedig a kis autót vette birtokba. Teljes volt az összhang. Végül, a nap megkoronázásaként megjelent egy igazi, hatalmas Sylvanian nyuszi mama, gyögyörő szép ruhában. Az „Ott egy hatalmas nyuszi!” felkiáltásra mindkét Babó fürgén pattant fel a helyéről.

Tudvalevő, hogy Marci kedvence a nyuszi, de most valamiért kevésbé érdekelte. Első furcsaság. Egy unott pillantás után visszatért a jól megszokott kisautó mellé. 

 Csak egy pillanatra nem figyeltünk, Anya a Hédiről készült képeket mutatta Apának, de Marcika eltűnt. Elkószált a kis mihaszna. A szülők persze pánikolva (utólag nem tudjuk felidézni, hogy mennyi ideig tartott, amíg kerestük) rohangásztak fel és alá a teremben. Mígnem végül is ráakadtak a kis kószálóra egy mackó társaságában. Második furcsaság: az Anya mellől el sem mozduló kis apróság most jó sokáig nem hiányolta a szülőket, és láthatólag ellett volna még egy darabig nélkülünk.

Eljött a hazautazás ideje, élményekkel, lufikkal, csecsebecsével bőven megpakolva indultunk haza. A villamoson már mutatkoztak a fáradtság jelei: flakon-dobálás, ülésre mászás, piszkálódás. A lufik nagyon fontosak voltak. A kipukkant helyett Apa a helyszínenújat kerített, de az útközben szétdurrant majdnem égszakadás-földindulást váltott ki. Szerencsére a vihar másfelé vette az útját. Otthon azután kiderült, hogy miért is volt fontos, hogy minden lufi épségben hazaérjen: hogy a két haramia ráülve-ugorva szépen kidurrantsa őket. Apa kettőt megmentett.

Egy alapos tisztálkodás után könnyű vacsora következett. Marci egy kis zacskó pogácsát, Hédi pedig négy paradicsomot tömött be. Háromnegyed óra alatt. Kimerülten zuhantunk ágyba, ma hamarabb aludtak el a Babók, mint Anya.