Hédi 2. születésnapja

Családi körben, Domival együtt ünnepelte Hédi a 2. szülinapját is. A torta idén annyira nem aratott sikert. Van egypár tippem miért.

1. Hédi fél a forrótól, így a gyertya elfújásában nincs nagy rutinja, inkább messziről elkerüli. Azért derekasan próbálkozott szegényem. Domi sokkal profibb, még az ünnepi asztalnál is el akarta fújni a gyertyákat.

2. Mivel anyu a torták mellé csempészte a marcipán figuráit, Hédi azzal jól lakott. Én 3 állatot láttam elpusztítani, utána inkább nem néztem oda, a számat pedig összeszorítottam, nehogy rendre utasítsam a lányomat, ha már ez az ő nagy napja.

3. Már sok tortát látott, nincs meg az újdonságereje.

Ajándékokból most se volt hiány. Több is volt a kelleténél. Már a Domi első ajándékánál leragadtak. Anyutól Duplo Verdákat kapott. Hédi állatkertjét még anyuval összeszereltük, de azt hiszem 23-án mi játszottunk vele a legtöbbet. Azóta azért használatba vette a Hédi is. A Fityei mama legalább 10-szer próbálkozott meg az ajándékok átadásával. Végül csak elfogadták tőle a labdákat, amit rögtön el is dobtak és visszatértek a Duplo kocsikhoz. Ildiék megtalálták Hédi számára a legideálisabb ajándékot, cipőfűzőre fűzhető fagolyók ("gyöngyök"). Hédi azóta is imád ezzel bíbelődni. Ha le akarom kötni a figyelmét kis időre, ezt szedem elő, Hédi pedig rögtön nekilát a munkának, a nyakláncai elkészítésének. Kapott még üvegre festhető tollat, amit a Domi avatott fel, Hédit annyira lekötötték a golyók, hogy holmi tollakért nem hagyta ott őket. A könyvespolcunk is gazdagodott néhány újabb könyvvel, de még ezek is háttérbe szorultak, ami Hédit ismerve nem semmi. Tőlünk mostanában az ünnepekre Duplot kapnak/kaptak a gyerekek. Az e-bayen sikerült elég jutányos áron hatalmas mennyiségű Duplora szert tennünk, aminek külön története van. De a lényeg, hogy igazi duplo land van kialakulóban nálunk és talán a Domiéknál is. Örülök neki, mert nekem is szükségem van a a változatosságra, nem mindig ugyanazt a 10 kockát kell egymásra pakolnom így, hanem szárnynak ereszthetem a fantáziám, és talán a Hédi is profitál belőle. Úgy tudom a duplo az egyik legjobb fejlesztő játék. Természetesen 23-án ezek is a háttérben figyeltek csak.

Végeredményben hamar elszállt ez a nap is, ahogy ez az elmúlt két év is. Kár, hogy nem lehet visszatekerni az időt és egy-egy részt újra lejátszani, újra átélni. Így kénytelen vagyok az emlékekre hagyatkozni, amik sajnos idővel elmosódnak, pedig én szeretek a múlton elmélkedni. Az apró Hédire gondolni, amikor először tartottam a kezembe, amikor még ő feküdt a babakocsiban, amikor órákig sétáltam vele a karjaimban tartva, amikor tanult járni... Jajj, de hamar elszállt.

Hédi 2 éves

Tavaly még totyogni sem tudó babánk igazi kislánnyá cseperedett.

Ha csak ránézünk az egy évvel ezelőtti és a mostani fényképekre, szembetűnő a változás. Akkor még babás kinézetű Hédike, mára teljesen elhagyta minden babás vonását. Két lábon járó kisember lett.

Rengeteget beszél, be nem áll a szája, és persze meg is értjük, mit mond. Nem kell már a mutogatás, anélkül is tökéletesen megérteti magát. Mondatokat alkot, nem túl bonyolultakat, de mondatokat és 70 %-ban már a ragozás is stimmel. Válaszol a kérdésekre is. Pl. tegnap a tanszéki bulin előadta magát.

-Apa dolgozik.

-Mit dolgozik apa?

-Beszél bácsival.

-Anya mit dolgozik?

-Marcival játszik.

Ez már igazi párbeszéd.

Gyakran hallott mondatok mostanában:

Megyünk haza Kanizsára. Autó. Visszük Marcit papával, mamához, dédihez. Nagyon készül, pedig én sose emlegetem neki.

Leggyakoribb kérdése pedig a Micsoda, mint már Linda is említette. Teszteli az embert, mert néha olyat is kérdez, amit ő is tud és ha nem jól válaszolunk, akkor kijavít :) Ha éppen ilyen tesztelés van és visszakérdezünk, akkor azért elárulja, mi is a kérdéses dolog.

A két kezemen már nem elég ahhoz, hogy megszámoljam mennyi éneket tud. Van egy igazi dalos pacsirtánk. És sikerült egy igazi ízelítőt felvennem :)

Rengeteget olvasunk, már kéri az adott könyvet. Röviden elmeséli mi van benne. Pl. cica, Boribon, Panni, alszik (=Marék Veronika: Jó éjszakát, Annipanni!).

Már nem csak hogy megy, szökdel, lépcsőzik fel-le, igaz még nem felváltva rakja a lábát, de már segíteni se szabad, ajtót nyitja (ha eléri a kilincset), a tekerős zárral bezárja, székre feláll.

Az önállóságra tanításom olyan jól sikerült, hogy mindent egyedül akar. Pl. ha felrakom a 2. lépcsőfokra, hogy onnan sétáljon fel, visszamegy az elejére, hogy egyedül. Egyedül akar öltözködni. A nadrág és a szoknya egész jól megy, a pulcsit a fejére húzza, sapit felveszi, cipőbe, szandiba elég jól belebújik.

Bilit hozza, ráül. Ha ráültetem, feláll, hogy egyedül :) Szobatisztasággal még mindig ugyanúgy állunk, mint 1 évvel ezelőtt, de nagyon nem is bánom, csak a sok elhasznált pelus láttán. Egyedül iszik, leveszi az asztalról, visszarakja, azért figyelni kell, mert még mindig szeret pancsolni. Az önálló evés megtanulásában továbbra is én vagyok a legnagyobb akadály.

Meg lehet kérni apróbb feladatokra, hozd ide ezt/azt, rázd a csörgőt a Marcinak, adogasd a ruhát. Ha van kedve megcsinálja.

Cipőt fűz, igaz, mint egy pókhálót, de lelkesen gyakorol.

MegaBlocksból, építőkockából tornyot épít.

Iszonyú hiú. Szeret mindenféle csecsebecsét magára aggatni. Nyakláncokat, karkötőket, sapkákat, hajpántokat... Aztán persze ellenőrzi a tükörbe, hogy tényleg csinos-e. Tegnapi telefonbeszélgetés:

-Mama, hajamba csat. Hédi szép. Mama, Hédi szép!

Ilyenkor várja a megerősítést, hogy tényleg gyönyörű kislány :) Ilyenkor a mamát kiemeli, mert a mama nem reagált rá...

A testrészeit megnevezi. Marci füle, füle, szeme, szeme, orra, szája, keze, keze... És sorolja az "idegeneknek", hogy ők is megtanulják. Na jó, a homlokot tegnap tanultuk meg, de azért az nem is olyan lényeges szó :) Amit használunk is a mindennapok során, azt tudja.

A rajzolásba is sokat fejlődött. A cicának már kör alakú a feje, két pötty a szeme, és van sok bajusza. A csiga pedig teljesen felismerhető. Az alkotását mindig megnevezi. Még mindig két kézzel rajzol, azaz ugyanolyan mértékben használja mind a két kezét. Továbbra is titok jobb vagy balkezes lesz-e.

És még végeláthatatlanul sorolhatnám, mi mindent tud a mi kis kétévesünk. Egy biztos, hogy hihetetlen léptékben ügyesedik, okosodik, én pedig csak emésztgetem, hogy ilyen hamar kislánnyá cseperedett.

Makám koncert

A karácsonyi vásárlásban is van valami jó. Ilyenkor a plázák mindent megtesznek, hogy odacsábítsák a látogatókat. Szombaton mi is szégyen szemre egy közeli bevásárló központban töltöttük a napot, még néhány apróság beszerzése céljából. Marci nagyon jól viselkedett szundizott, játszott a babakocsiba és csak mikor már nagyon éhes volt, vagy este mikor már unta a banánt kéretőzött kézbe. Hédike is jól viselkedett, vele elég sokat kellett bújocskázni, azaz őt keresni a ruhák között vagy fogócskázással ütötte el az időt, ő rohant, mi meg utána, és persze mi voltunk a boltok látnivalója, nem ám az áruk. Néha ő játszotta a kirakati babát, néha pedig a kirakat átrendezésével foglalatoskodott. De nem bántuk, mert nem éppen izgalmas program egy majdnem két éves számára. Du-ra ő is elfáradt, úgyh. helyet cseréltek a Marcival. Elég jól elvolt a mózesba, élvezte az új helyzetet. Magasan volt, de pihentette fáraft lábikóit.

Néhány napja felfedeztem egy nagyon jó zenekart, Makám. Hanna és az ikrek anyukája írt róluk egy bejegyzést, úgyh. én is beszereztem egy lemezüket. Meghallgattuk és mi is megszerettük a Hédivel. No és a vásárlás közepette észrevettünk egy plakátot. Hogy vasárnap lesz az Alleeba koncertjük. Úgyh. megvolt a vasárnapi programunk. Kora du. mézeskalácsot sütöttünk Hédivel, nagyon élvezte a tészta gyúrást és szaggatást is. Arról inkább nem írok, hogy milyen állapotok uralkodtak utána a konyhába, de a mézeskalács igazán jól sikerült.

A koncertet egy "előénekes" előzte meg, aki egy gyerekszámot énekelt, közbe a gyerekeknek kellett vele csinálni a feladatokat. Tapsolni, forogni, lábat emelni... Hédit is beállítottam, segítséggel pedig elég ügyesen követte az utasításokat. A végén még 4 db Thomasos színházi belépőt is kapott az ügyes táncolásért. Úgyh. igazán megérte :)

A koncert nem okozott csalódást, elvárásaimnak tökéletesen megfelelt. Aki ismer, tudja, nem szoktam alacsonyra rakni a mércét, úgyh. tényleg jók voltak. Néhány perccel a koncert kezdete után, még a Domi és a Karcsi is megjelent. Nem volt megbeszélve, de az ő útjuk is az Allee-ba vezetett, mivel nem bírtak a Domival, lehozták ide. Volt ám öröm, mikor meglátták az apróságok egymást. Az igazat megvallva innentől engem a gyerekeim, vagyis a lányom és majdnem fiam tánca még jobban lenyűgözött. Többet gyönyörködtem bennük, mint a zenekarba. De a zenét élveztem :) Lehet szegény pici Marcikám már nem annyira, de egy kis kézbentartással őt is lekenyereztük.

A végén pedig Tibi még megvette nekünk a Csillagváró CD-jüket, hogy ezzel is támogassuk őket, egy igazán színvonalas magyar együttest. Sőt még dedikálva is lett :), úgyh. egy igazán értékes előkarácsonyi ajándékot kaptam/unk.

Digitális bennszülöttek

Ismét Bp-en töltöttem egy hétvégét, meglátogattam Hédit, Marcit és Domiékat is. Ildiéknél egy babaújságban olvastam erről a kifejezésről. Ugyan már korábban is hallottam róla, de a héten meg is bizonyosodhattam mennyire igaz ez a babókra. Egyik nap skype-oltunk Hédiékkel, de sokszor megszakadt a kapcsolat, mikor visszatért Hédike csak annyit mondott, hogy lefagyott! Vagy pl. Szabi új érintőképernyős telefonját hagyján hogy nem tudom kioldani, de még felvenni sem… Míg Hédinek Szabi szerint első alkalommal sikerült… Mindezek Domira is jellemzőek. Megkapott egy rossz fényképezőgépet, amivel játszhat, de egyik nap megszerezte Ilditől egy óvatlan pillanatban a működő gépét, de nem jött zavarba, profin tartotta és még profibban kattingatott vele! Igaz nem az arcokat fényképezi, hanem a felsőtestet, de ez már csak részletkérdés:) Dominak néha egy kis tvzés is engedélyezett, kedvence a Megasztár és az X-faktor, olyankor nem lehet aludni küldeni. Akármennyire is fáradt, végig akarja nézni. Szombaton megnéztem velük, nekem nem jött be a műsor, Domi is már félig aludt kb., kivéve mikor egy rekedt hangú, nagyfülű srác énekelt. Elkezdett táncolni, és tapsolt neki:) Szóval még kedvenc versenyzője is van:) Hédit a tv nem köti le:) Nem hiányz(c)ik(k) neki.

Ennyit a címről:)
Hédike nagyon meglepett minket már a skypeolás alatt is. De élőben még jobban. Nagyon sokat fejlődik néhány hét alatt is. 10ig simán elszámol, közben mutatja az ujján vagy egy könyvben az állatokat, virágokat számolgatva… Néhány versikét, mondókát is tud már (videót majd Szabitól) bár szeret minél hamarabb a végére érni pl. Csip-csip csókának, hogy hessegethessen:) Sőt, van egy mesekönyve (sajnos valamiért ezek a mesekönyv címeket nem jegyzem meg), ilyen kihajthatós és ami a kihajtós rész alatt van, azt mindig ő mondta hozzá.
Azon is leesett az állam, hogy már majdnem mindent ki tud fejezni, amit nem, azt megkérdezi, hogy ez micsoda. Nem voltam felkészülve ilyen jellegű kérdésekre:) Ezután már a miért korszak következik:) Az is nagyon édes ahogy gondolkozik. Látszik, hogy forognak a kerekek a kis buksijában. (Kérdezte Tibi Hédit egyik nap, hogy mit szeretne a boltból, mit hozzanak neki az Ildiék. Hédike gondolkozik, majd közli, hogy sütit:) És még? Újabb gondolkozás, perecet:) )
Egyik kedvenc tevékenysége a cipőfűzőjét befűzni, majd kiszedni:)

Tibivel a játszótérre is levittük őket, míg Szabi a karácsonyi ajándékokon dolgozott, sajnos kicsit kapkodva és felkészületlenül mentünk le. A hó esett, viszont nem vittünk se plédet (amit mondjuk a hintába tettünk volna) se semmit, amivel a Hédi tudott volna játszani. Ugyan volt a homokozóban néhány forma, de a föld fagyos volt… Kicsit hintáztattuk az ölünkben, hogy ne Hédi fázzon meg, hanem max. mi, de fél óra után annyira fáztam, hogy mondtam Tibinek, hogy menjünk haza.
Az új szerzeményeinkkel:

Egy-két új dologra is megtanítottam Hédit. Elég csúnyán köhögött még mindig szegényke, úgyhogy szépen rászoktattam, hogy ilyenkor illik a szája elé tenni a kis kezecskéjét. Nézegettünk fotókat is a gépemen, hogy el ne felejtse ki-kicsoda (legalábbis nekem ez a rémképem, hogy mire legközelebb megyek nem fog megismerni és elfelejti addigra a nevemet is), de megnyugodtam, mert még a ritkán látott családtagok nevét is tudja.:) Felhívtuk keresztnagymamát ezután, begyakoroltuk előtte, hogy Hédi fog először megszólalni és megkérdezi, hogy Meli mit csinálsz, de nem mert megszólalni, mikor anyu felvette a telefont:) Megtanultuk azt is, hogy ha fényképezem, akkor azt kell mondania, hogy csííííííííz:)

Vasárnap délután nagypapájuk áthozta őket Domiékhoz, ahol Hédike annyira transzban van mindig Domitól és a ritkán látott játékoktól, hogy ilyenkor sajnos nem lehet babusgatni őket. Hiába vettem neki olyan hajgumit, amivel végre meg tudjuk majd két kis csicsába csinálni a haját, nem engedte kipróbálni.:) Ugráltak a Domival az ágyon, gyurmáztak, rajzoltak és főképp kihasználták, hogy a szaloncukrot előhagyták az asztalon egy tálban…Tibi nagyon nem örült neki, mert előző nap is nagyon nehezen aludt el a Hédike, délután meg este is, félt hogy a csokitól bepörög majd, a végkifejletet már szerencsére nem nekem kellett „elszenvedni”.
Jaj, Marciról még nem is esett szó. Pedig nagyon kis vigyori:) Legalábbis amíg ott voltam nagyon sokat mosolygott rám:) Szereti ha nevetnek neki. Szabi mondta, hogy sokat sír mióta megvan a terpeszpelusa, azt hittem úgy sír, mint „anno” a Hédi, vagyis torkaszakadtából (bár még mindig tud így… amikor hisztizik), de nem, inkább csak nyöszörög, Szabi szerint pedig keservesen. Kezd érdeklődni már a játékok iránt is. Rátettük a játszó-szőnyegre, bár Hédi úgy gondolta, hogy az az övé, nincs ott semmi keresnivalója Marcinak:) Ugyanezt vasárnap is eljátszották Ildiéknél, csak Domi helyettesítette Hédit…:) Mind a ketten visszavedlettek egy kicsit pici babává. Sőt Domi még azért is nagy patáliát csapott, mert Marcit a kiságyába merték fektetni, bőgve csüngött a kiságy oldalán:)

Aztán vasárnap este elbúcsúztunk mindenkitől, sok puszit nem sikerült begyűjteni, Hédi éppen olyan kedvében volt, hogy puszi nem jár senkinek, sőt Dominak is megtiltotta, hogy elköszönjön nagypapától:) Pár perc után megenyhült és megengedte, hogy elköszönjünk tőlük:)

Esik a hó, én pedig behavazódtam

Annyi minden van, amit írhatnék még, de egyszerűen nincs se időm, se erőm rá. Pedig fejbe annyi mindent megfogalmaztam már. Egy csomó bejegyzést elkezdtem, aminek sose fogok a végére jutni. Így az enyészetbe kerülnek, mint például, hogy egy rusnya vírus leterítette a családot, a Tibi túl van a PhD házivédésén, a Hédi megorrolt rám, mert anya bántja (én mérem a lázát, én szívom az orrát...), így egyik éjjel csak apa másik oldalán volt hajlandó aludni, a papáék többszöri látogatása, Hédi félmondatokba beszél, belépett a Micsoda korszakba, tud egy csomó új éneket és még sorolhatnám. Pedig még az adventi készülődést se kezdtem meg. Az egyetlen dolog ami egy kicsit a karácsonyhoz kötődik az, hogy karácsonyi dalokat hallgatunk a Hédivel (kedvence az Ember, ember, december) és kezdek ideges lenni, mert mindenkinek már november közepén beszereztem az ajándékát, kivéve egyet, a legfontosabbat és 15.-éig meg kell rendelni :( Úgyh. azon kellene dolgoznom, de annyi minden más is van. Már heti kétszer járunk a Marcival gyógytornára, illene benéznem az egyetemre, de mindig úgy jön ki a lépés, hogy elmarad, a lakás átrendezése is félbe maradt (a bútorok már a helyén vannak, bár vannak még ötleteim, de a kacatokat is szortírozni szeretném, ami nem kell az megy a tesz-veszre, a vöröskeresztbe, szelektívbe...), karácsonyi dekorációkat kirakni és még sorolhatnám... Szóval most egypár hét eseménye a ködbe vész, engem meg emészt a szomorúság miatta. El nem tudom képzelni, hogy tudnak a nálam jóval több gyerekes anyukák mindent flottul megcsinálni. Még 9 gyerekes anyát is láttam, akinek még blogot is van ideje írni, mellette varr, süt-főz, gyerekeivel foglalkozik bla-bla. Hogy van erre ideje, ereje? No mindegy, biztos velünk, velem van a baj. Van tippem is rá mi, de azon nem akarok változtatni, így marad az enyészet, a rumli, a szakadt ruhák és sok-sok idő, amit csak a gyerekeimnek szentelek.