Kezdődnek a nehézségek

Lassan át kell állni az új életvitelre. Ismét meg kell tanulnunk, hogy vannak kötöttségeink, rendszert kell vinni életünkbe. Mindezt több, mint 2,5 év után elég nehéz. Nekem még hagyján, de Hédi most találkozik ezzel először (sajnos nem tartottam túl szigorú napirendet). Meg kell tanulnia, hogy reggel fel kell kelnie, akár akar, akár nem, gyorsan össze kell készülődnünk és indulunk a bölcsibe és minden áldott nap ez ismétlődik. Mióta 8-ra járunk, már csak ketten, de sajgó szívvel hagyjuk el otthonunkat. Cipelem, hogy ne késsünk el nagyon. (Elkezdtem egy igazi hordozó után ácsingózni.) A héten még nagyon jól állunk. Mi nyitottuk minden nap a sort. Legalábbis a mi szobánkból, abból a bő 3 gyerekből. Persze mi se értünk be 8.00-ra. Pedig októbertől csak korábban kell járnunk.

Tegnap reggel, ahogy sétáltunk a bölcsőde felé, Hédi kérdezősködött. Megbeszéltük, hogy neki a bölcsőde lesz a munkahely. Magától kezdte el kérdezni, hogy el fogok-e menni, és ő ott marad-e az Ica nénivel. Bár sokszor említettem neki, mégis váratlanul ért. Kérdeztem, hogy ott hagyhatom-e. Igennel felelt. Azért biztosítottam róla, hogy a héten még vele leszek. A bölcsődébe mégis nagy igényt tartott rám. Mindig mennem kellett vele, húzott magával, nekem főzött, nekem sütött...

Ma már 3 órára nőtt a bent töltött idő hossza. Először történt (f11-kor), hogy Hédi felpattant az udvaron, és kérte, hogy "Anya, menjünk haza". Én eleget tettem ígéretének, azaz tettem volna, de mire összepakoltam a cuccunkat, Hédi visszaült homokozni, én pedig nem erőltettem a hazamenetelt. Azért 11-kor, amikor Ica néni kijelentette, hogy ideje mennünk, Hédi szó nélkül felpattant, és a kapuba várt meg Ica nénivel. Eddig mindig úgy kellett haza, illetve a játszótérre csalogatni.

Ma már egyre jobban vérzik a szívem és már nemcsak a Marciért, hanem a Hédiért is. Láttam, hogy a gyerekek, hogy ki vannak éhezve a figyelemre, szeretetre. Ezt nem a bölcsőde rovására írom, és nem is az ott dolgozókéra. Ica nénivel maximálisan elégedett vagyok, de ilyen keretek között, mégse tudja megadni minden gyereknek azt, amire vágynak. Ma rengeteget csüngtek rajtam, szegények időnként szidást is kaptak emiatt. Én még lelkesen, tele energiával figyeltem rájuk, játszottam velük, persze csak azért, mert nem kellett mindegyiküket szemmel tartanom, kívánságukat teljesítenem, ahogy a gondozóknak. Hédi egy-kétszer célozgatott, hogy én az ő anyukája vagyok, de alapvetően élvezte az új játékbirodalmat, és nem zavarta, ha mással is foglalkozom. Ma még Ica néni és Madni néni (dadus?) buborékot is fújt a gyerekeknek, ami Hédinek igazi Hawaii-t jelent.

Megvolt az első verekedős incidens is. Van egy kisfiú (Zalán). Csendes, visszahúzódó kisgyerek, szépen eljátszik magába csak autó, hajó vagy bármilyen jármű legyen a kezébe. Éppen Hédi közelébe tévedt, és a szitáját szemelte ki, vagy csak próbált ő is játszani vele, pontosan nem tudom. Csak arra figyeltem fel, hogy Hédi odacsapott neki. Nem volt sírás, annyira szerencsére nem ütötte meg, de szegény Zalán, hamar eliszkolt. Kicsit tartok tőle, hogy majd mi is megkapjuk a magunkét Hédi időnként agresszív viselkedése miatt. Ma legalább 3-szor megharapta Marcit is. De teljesen tehetetlennek tartom magam :( Akármivel próbálkozom, hatástalan. Ica néni szerint javulni fog a viselkedése, ha kijátszhatja magát a bölcsibe. Legyen igaza, úgy mint a du.-i alvással. Hédi ma már délbe kidőlt. Csütörtök óta minden du. aludt, aminek a következménye sajnos az, hogy este későn aludt el.

Marcika, mert neki lehet most a legnehezebb, igen hősiesen viseli a távollétemet. Szegénynek nem volt leválasztás, se szoktatás, se egyebek. Oda lett csapva a Lindának, mindenféle felkészítés nélkül. Szerencsére de. alszik, a játszótér még sok újdonságot tartogat számára, szóval jól elvannak a Lindával. Azért ha meglát, hogy megérkeztem, azonnal nyüsszög, hogy vegyem fel. Elállja az utam, azaz térdel előttem, két kezét felemeli, hogy vegyem fel. Szinte le se tehetem, mert követ, mint vmi árnyékot, és kéretőzik vissza.

Nem elég, hogy a beszoktatás mostanra esik, a ház körül rengeteg a tennivaló, így azon kívül is sokszor le kell passzolnom. De türelmes, és tartja magát. Remélem később ez a sok jóság nem fog visszaütni, mert nála jobb gyereket nem kaphattunk volna.

És büszke vagyok a Hédire is, aki eddig tökéletesen vette a megpróbáltatásokat. Még hisztire se került egyszer se sor! Egy kisebb baleset történt ma. Összekoccant a fent már említett Zalánnal, ekkor kiengedte a hangját, de ez teljesen érthető, és elfogadható. Egyébként pedig akár mintagyerek is lehetne :)

Hédi jellemzése a bölcsihez

Hédi az első gyerek családunkban. 21 hónapos korában született kistestvére, Márton (Marci). Nyugodt, megfontolt, komoly kislány. Megítélésem szerint korának megfelelő fejlettségű. Tisztán, választékosan beszél. Április óta szobatiszta. Bár tud önállóan enni, mióta kistestvére is elkezdte a hozzátáplálást, ő is igényli az etetést. Alapvetően nem válogat, mindenevő, inkább hangulatától függ, hogy mikor, mit eszik meg, és mit nem. Kivétel ez alól a nyers zöldségek, savanyúságok. A folyadék fogyasztására viszont oda kell figyelni, sokszor kell kínálni, mert nagyon keveset iszik.
Öltözködésbe besegít. Vetkőzésbe ügyesebb. Cipőt, nadrágot leveszi, Próbálkozik az önálló öltözködéssel, ilyenkor nem enged segíteni, De ha nem sikerül neki valami, hamar kétségbe esik. Utána pedig kijelenti, hogy nem megy, és hosszú ideig nem próbálkozik vele. Orrtörlésnél kis segítséget igényel, de felszólításra ügyesen fújja az orrát.
Szépen eljátszik egyedül, de szereti, ha a közelben vagyunk. Alapvetően bármivel elbíbelődik, de természetesen vannak kedvenc játékai. Szívesen süt-főz, szeret duploból építeni és a hozzá tartozó „babákat”, állatokat rendezgetni, Nagyon szeret olvasni, gyakran kéri, hogy olvassunk. Rengeteg könyvet képes egy ültében végighallgatni. Figyeli is, amit olvasunk, közbe kérdez. Szereti, ha beszélgetünk is a képekről. Később el-el mesél belőle részleteket. Egyedül viszont nem szívesen lapozgatja a könyveket.
Kíváncsi természetű, de az új dolgoktól kicsit tart. Inkább távolról figyeli az ismeretlent, és kérdez. Most van a „Miért korszakban", így nagyon gyakori a miért kérdőszó. Jelenlétünkben nagyon alkalmazkodó. Új helyzetbe kis idő elteltével feloldódik, feltalálja magát,
Nagyon szereti a zenét. Rengeteg gyerek dalt, népzenét tud kívülről. Folyamatosan énekeli is őket, vagy kéri, hogy énekeljük el a megnevezett számot. Számítógépen (egyéb ketyere hiányában) is szívesen hallgat zenét. Gyakran táncol is hozzá. Ha álmos, vagy valami nagy trauma érte, mindig a Bóbita, bóbita táncol. című dalt énekelteti. Nagyon szeret kreatívkodni (gyurmázni, nyomdázni, festeni), de a kistestvére miatt erre ritkán van lehetőség.
Színeket ismeri, Kisebb hibákkal, de 20-ig elszámol. Nagyobb gyöngyöket fűzi. Formabeillesztéssel jól boldogul, de a kisebb (pl.9 db-os) kirakót még nem tudja kirakni.
Kisebbekkel kettősen viselkedik. Alapvetően szeretgeti őket, figyel rájuk, mindaddig, amíg valami „kárt” nem okoznak neki pl. ledönti az építményét. Akkor sajnos előfordul, hogy bántja őket.
Unokatesója, Domi, igen fontos személy az életében. 1 nappal idősebb kisfiú, és nagy haverok. Lehetőségekhez mérten sok időt töltenek együtt, és nagyon jól kijönnek egymással. Ha nincsenek együtt, sokat emlegeti a közös élményeket.
Elég anyás. De ha nem vagyok a közelben közeli hozzátartozókkal (apa, nagyszülők, nagynéni…) is minden gond nélkül elvan.

Első hét Marcival (és Hédivel)

Vasárnap este érkeztem, hogy hétfőtől beindulhasson Hédi első közösségi élete. A bölcsőde. Azt hittem a hét első napján már kezdődik is a beszoktatás, ami elég hosszú, lassú folyamat ebben a bölcsiben (3hét), de erről majd Szabi úgyis ír bővebben. De csak ismerkedés volt, így első nap én is elkísérhettem megnézni, hova is jár, és hova is kell érte mennem, ha úgy adódik. Nagyon jó kis bölcsőde, kis csoportok vannak, mindegyiknek külön homokozó, kiscsúszda, stb., nagy belső terem, sokféle játékkal. A bölcsis néni (nem tudom, hogy nevezik őket) is kedves. Hédinek, sőt Marcinak is nagyon tetszett az egész, akár el is kezdhetne Hédivel beszokni:) Csak nem veszik be ugyebár. Délután Tibi egyik kedvenc tevékenységét vettem át, elmentem az Auchanba nagybevásárolni:)



Másnap délelőtt átmentünk Ildiékhez, mivel Szabinak 11-re kellett az egyetemre mennie. Nem akartam egyből a két gyereket bevállalni. Közelebb is laknak az egyetemhez meg gyorsabban is telt náluk az idő. Blanka is már kúszik meg forog, így jól elvoltak mindhárman a földön leterített szivacson – egy darabig. Marci még Blankától a cumit is elvette, a szájába tette ő is, de csak rágogatja:)


Egy körül Szabi is végzett, így nyakunkba vettünk néhány boltot. Hédinek cipő, füzet, könyv, illetve lámpa és sütő, főzőlap-nézés a házba. Hédi kb. a második boltig bírta. Az Alleeban már össze-vissza fetrengett a földön. De addig is valahogy el kellett jutni, és sajnos továbbra is úgy közlekedünk, hogy teszünk egy-két métert, majd nézelődés egy-két percig, vagyis részemről inkább könyörgés, Hédike mindjárt ott vagyunk, gyere légy szíves… Történt egy vicces eset is. Nem lett megkötve a nadrágja rendesen indulásnál, és lecsúszott az utca kellős közepén.:) Nevettek a járókelők, meg Hédi is:) Lestrapáltan hazaérve megettük a megérdemelt (?) sütiket. Az egyik falat leesett a villámról, Hédi kérdezte, miért. Mondom biztos túl nagy falatot vágtam le, mohó voltam. Megkérdezte még néhányszor, hogy de miért. Na, mondom szerinted miért? „Azéééért meeert BÉNA VAGY!”:D Majd Szabi a gyerekekkel és Ildiékkel lement a játszótérre, én meg addig kitakarítottam a lakást. Gyerekkacat elpakolása nélkül már egész rövid időre fejlesztettem. Persze másnap kiderült, hogy az egész szinte teljesen felesleges volt, ugyanis Marcika megtalálta az olajos flakont, a kupakot is le tudta csavarni, és fel is tudta dönteni… Nem igazán lehet feltakarítani, sokadszori felmosó-víz csere után sem, így az egész lakásban a padló olajos lett…

Szerdán 9-re kellett bölcsibe mennie Hédinek, így én is elindultam Marcival sétálni, hátha elalszik a korai kelés miatt. Egész hamar elaludt, így beültem a nagy játszótérre olvasni. Sokáig nem aludt, kb. 20 percet, így átmentünk a kisjátszótérre. Kicsit nézelődött, majd felszabadult a hinta is, amit nagyon élvezett. Ki sem akart szállni, teljesen fel volt háborodva, mivel úgy gondolta, hogy előre hajolva is lehet, így inkább jobbnak láttam kiszedni, mielőtt az első hintából/ról lerepülést velem tapasztalja meg:)


Aztán leültem vele egy padra, ahol történt egy kis baleset… Kifolyt a pisi a pelusból… a szoknyámra… Úgyhogy rohantam haza átöltözni/átöltöztetni. Szóval az első másfél órával nem volt gond, de nem tudom mi lesz, ha rossz idő lesz. Mert babakocsiban el lehet altatni, de itthon csak anya mellett hajlandó…
Elmentem bevásárolni, Szabi addig a két gyerekkel a házhoz ment ellenőrizni a munkálatokat. Közben hívott , hogy el kéne hozni a Hédit és/vagy a Marcit. Hédike mellett döntöttem:) Hazafelé a gesztenye meg egyéb fákról kérdezgetett, nem nagyon tudtam válaszolni, rég volt már biosz óra…(Mondjuk inkább arra lett volna kíváncsi, hol van itt a közelben még gesztenyefa, amit meg végképp nem tudok). Mondtam neki, hogy kérdezze meg anyát:) Az ebéd még nem volt kész, így Hédike folyamatosan kérdezgette „Mit segíthetek?” Nagyon szeret segíteni a főzési előkészületeknél. A fél óra alatt elkészíthető túrógombóc nagyon ízlett neki. Nem is tudom hány darabot evett meg, csak azt, hogy Szabinak már nem maradt vacsorára (szerinte ebédre sem:) ). Utána még elmosogattam, közben Hédi folyamatosan kérte, hogy menjek vele játszani. Úgy szokta mondani, hogy „foglalkozz velem”. Olvastunk, építőkockáztunk, meg fejlesztő játékoztunk. És közben Linduskázott:) Pedig senki nem szólít így, mégis kitalálta, hogy így is lehet becézni a nevemet:) Nagyon aranyos volt, igényli a teljes figyelmet, foglalkozást. Mindig lenyűgöz, hogy az összes mesekönyvének tudja a szereplőit, de sokszor a történetet is, pedig van egy pár könyve. A gyerekdalokat is kívülről fújja. Már rámásoltam a saját gépemre is a gyerekzenéket, mert az én kedvenceimért nem annyira rajonganak:) Ha Szabi nincs itthon mindig elindítom nekik. Ennek járulékos következménye, hogy sokszor magamban dúdolom a gyerekdalokat, akkor is, ha nem szól. Hédike szeret halandzsázni is, jókat kacag a saját poénjain. Vagy azt játssza, hogy „Mi ez a Domi?:)”, ami azt jelenti, hogy Domi a kezén van láthatatlan formában:)
Utána Szabi visszaért Marcival, de ment is tovább az első szülői értekezletére. Marcikát álmosan megkaptam. Nem akartam kimenni akkor még a játszótérre, mert gondoltam nem tart sokáig… Hát, nem tudom Szabi, hogy bírja velük kettesben, de nekem bőven sok volt az a két óra. Megmondom őszintén ilyenkor folyamatosan lesem az órát. Az a típusú anya lennék, aki egy-két éves korig a túlélésre megy. Egy gyerekkel még csak-csak, mert külön-külön jól le lehet őket kötni. Szinte végig kiabáltam Hédivel, mert folyamatosan nyúzza a Marcit. És akkor még finoman fejeztem ki magam. Nem lehet vele egyedül hagyni. Pedig mindennel próbálkoztam. Na, jó a veréssel nem:) Hiába írja az Ildi okosgyerekkönyve, hogy kell kezelni az ilyesmit, vagyis elmagyarázni, hogy fájdalmat okozol neki, nekünk… blabla. Meg se hallja, sőt kinevet. Pedig tele van szeretettel, de Marci mellett csak a féltékenységet érzi. Ha játszik valamivel, és Marci odamegy, megfog valamit, egyből kikapja a kezéből, és ez még a jobbik eset. Vagy egy pillanat alatt kiborít három rekesz játékot a földre… Játszott velük egy kicsit, leginkább babamódra, majd fel az ágyra, és onnan rámolt le két szekrénynyi plüssjátékot. Itt sem állt meg, következett az ágynemű teljes leszedése, bedobálása a kiságyba. Marcinak egyébként tetszett a játékhalmaz a szoba közepén, a kezdeti bosszúság után örültem neki, mert lekötötte, elvonta a figyelmét. A csupasz ágy is, végre ő is körbejárhatott rajta. A visszapakolás is nagyon bejött, most a tárgyak földhöz vágása korban van, így a föld helyett a zörgő doboz is megtette.
Játékhalmaz közepén:


Telefonomat is szereti hosszabban nyomogatni, bár kétségtelen az etalon a netbookom. Szegény pára, azt hiszem nem fogja túlélni Marcit:S Esténként skypeolunk rajta, és annyira örül a „babának”, hogy folyamatosan simogatja, nyomkodja a billentyűzetet. Nem is tudok már gépezni napközben, csak este, ha elalszik, ami a szerdai napot kivéve nem túl korai (22-23…), addigra meg én dőlök ki. Visszatérve a szülői értekezletre, vagyis anya hiányára. Folyamatosan körbejárta a lakást, hátha mégis ott lesz valahol. Benézett a fürdőbe, a konyhába, a kis szobába… Szerencsére eddig nem olyan, mint Hédi anno. Legalábbis ha van más társaság is rajtam kívül:) Sírdogált egy-két percet, majd újból érdeklődve nézett valamit. Végül Ildi hívott telefonon, hogy itt vannak a játszótéren, menjünk le mi is. Nem kellett kétszer mondania. Nagyon sokan voltak a játszótéren, ha egyedül mentem volna le Hédivel, tuti, hogy nem maradok ott. Idegesít ennyi gyerek, mert tele van buta kölökkel. Olyan hülyeségeket csinálnak, amit Hédi meg Domi egyből eltanul. Ez bosszant benne, egyébként nem érdekelne, mert utána nekem hisztiznek, hogy miért nem csinálhatják ők is… Ildi kevésbé aggódós a mászókák miatt, így most én sem izgultam, hogy leeshetnek bármikor:) Hazafelé a liftben kitört a vita Hédi és Domi között. Ki fog az etetőszékben ülni. Én már csak azt láttam, hogy pofozkodnak, püfölik egymást. Kinyitottam az ajtót, Hédi meg beszaladt és bemászott a székbe. Mondtam neki, hogy addig úgy sem kap vacsorát, amíg fekete a tenyere, úgyhogy nyugodtan kiszállhat. Domival megígértettem, hogy nem ül be a helyére… Persze mire megmostam Hédó kezét, addigra Domi vigyorogva üldögélt a székben. Na, erre Hédi felcsimpaszkodott az oldalára, és mind a kettő elkezdett bőgni… Karcsi megkérdezte tőlük hajlandó-e valamelyik engedni, mivel nemleges választ kapott, így mind a kettőt leszedtem, felültettem rendes székekre, az etetőszék meg ment ki a folyosóra. :D Vacsora után még egy ládányi labdát szétdobáltak…, elkezdtem visszapakolni, ha már ők nem voltak hajlandóak, amit Domi zokon vett, mert ő házat épít szétszórt labdákból (erős képzelőerejük van még:D), majd mivel nem tágítottam, elkezdett sikongatni (ez az új szokása, ha nemleges választ kap valamire, sikít, majd bőg). Hédi aranyos volt, segített visszapakolni, és amit délután leszedett, még azt is visszarendezte. Aznap este végre korán volt alvás a gyerekek részéről:)

Csütörtökön is 9-re kellett Hédinek menni és csak egy órára. Aggódtam egy kicsit, mert elkezdett szemerkélni az eső, mikor felébredtem, de szerencsére mire elindultunk elállt. Hédike elég nyafka volt a rövid úton, és folyamatosan azt hajtogatta, hogy fázik, de betudtam a „koránkelésnek” . Marci hiába aludt el, a játszótéren pár perc után felébredt, a szemétösszeszedő munkásoknak köszönhetően, aki látta, hogy alszik a gyerek, de azért a botot a kerítéshez csapkodta…, majd mikor félkómásan kinyitja szemét Marci, odajött, hogy gagyogjon neki, amitől teljesen éber lett… Mérges lettem, így egyből hazaindultam Marcival. Hazafelé még köröztem néhányat vele a ház körül, de visszaalvás helyett csak a lepedőjével „kukucs”-ot játszott.:)



Nem sokkal később hazaértek Szabiék is, Hédi továbbra is nyűgös volt. Viszont be kellett mennie az egyetemre, így „kaptam” egy semmit nem alvó kis egyévest és egy semmi nem jó, csak anya Hédit. Keservesen sírt és kiabált anyáért, azt sem engedte meg, hogy hozzáérjek. Azért kivettem az etetőszélből, és bevittem az ágyra. Egyedül hagytuk Marcival, mert nem vette jó néven, hogy ott vagyunk, aztán kb. 20-25 perc sírás és kiabálás után elaludt. Következett Marcika, akinek először adtam egy kis hamit, majd be a babakocsiba és ki a folyosóra vele. Kb. az ötödik körnél elaludt:) Így meg tudtam főzni az ebédet, kicsit rendbe szedni a konyhát, és kimosni két adag ruhát:) Mikor Szabi hazaért, Hédi is felébredt, magas lázzal. Szerencsére a gyógyszer gyorsan hatott, így ebédnél egy igazán kedves Hédi evett velünk. Délután papa is megérkezett, majd le a házhoz, ahova kicsit lenéztem velük, de sok volt a négy gyerek, úgyhogy inkább hazajöttem olvasni:)

Pénteken már 8-ra kellett Hédinek mennie. Nem indultunk velük sétálni, gondoltam később is ráérünk. Jól is tettem, mert Marcika addigra kellően elálmosodott, és most direkt nem arra mentem, amerre a szemétszedők dolgoztak. 10-re odamentünk a bölcsihez, de mivel nem jöttek ki Szabiék 10perc után sem, így hazamentem Marcival, mert már kezdtem fázni. Otthon kivételesen nem a telefon-számítógép kombinációval kötöttem le a figyelmét, hanem játszottunk:) Majd mentünk a házhoz Szabiékkal, ahonnan kicsit előbb feljöttem Hédivel, mert kezdett nyűgös lenni. A ház előtt Hédi „megtanított”, hogy nem szabad a bokorról enni bogyót, mert egyrészt mérgező, másrészt a kutyák, macskák, madarak odapiszkítanak, sőt még a bácsik is! Hát igen mondom, előfordulhat, hogy a buta részeg bácsik, akik alkoholt (amit méregnek is szoktam nevezni Hédinek) isznak, olyat csinálnak. Ezen gondolkozott kicsit, majd megszólal: akkor te is buta vagy?:D Mert ugyebár néha megiszok egy-egy energiaitalt reggelente, és Hédinek azt is méregnek hívom. Hát mit mondjak Hédikém?:D Igen, amikor azt iszom buta vagyok:) Aztán Szabi elaltatta Hédit, már hőemelkedése volt, majd elment Marcival meg Maja mamával intézni a házba még egy-két dolgot. Persze Hédi hamarabb ébredt, sajnos lázasan, és csak anya kellett neki. Keservesen sírt és kiabált.:( Nagyon sajnáltam szegénykét, de szerencsére nem messze voltak Szabiék, így hamar hazaért. Majd elköszöntem, és hazajöttem kicsit kipihenni magam a következő hétre:) (És megnézni egy-két sporteseményt:)).
Folyt.köv.

Visszatérés - Mosolyalbum

Két hónap "szabadság" után, ismét nagy erővel fogok küzdeni, hogy a családi életünk legfontosabb mozzanatait megörökítsem.

Ennek legegyszerűbb módja nem más, mint elmenni egy fotóshoz, aki helyettünk dolgozik. Tavalyi képeken felbuzdulva ismét bejelentkeztünk Aradi Péterhez, hogy egy újabb mosolyalbummal örvendeztessen meg minket.

Elég lehangoltan jöttem haza a fotózásról. No meg elég túlterhelten. Hédi a babakocsiba aludt, Marci pedig végig visította a Keletitől az utat, hogy ő szopizni akar (víz, és egyéb hamival hiába próbálkoztam). Hazaérve a megrakott babakocsiból, X. db táskából kellett előkotornom a kulcsot, amit reggel kutyafuttában csak valahova beszórtam. Mindezt tűző napon üvöltő Marcival a kezemben, végkimerülésben. De túlestünk a fotózáson és már a képekkel a kezemben kicsit pozitívabban vélekedek a készült képekről.

Azt az állításom viszont továbbra is fenntartom, hogy szegény Marciról alig készült kép, és igazi vigyorgós egy se. Pedig nála jobb fotóalanyt elképzelni se tudok. Még én is tudok jó képeket csinálni róla. De éppen ezzel győzködöm magam, hogy a Hédiről minden erőm bevetve se igen tudok mosolygós képeket készíteni, ami viszont az 1point4 fotósának sikerült, nem is kis számban. Így legalább a Hédiről is vannak jó képek. Marcikát meg majd megörökítem én magamnak :) Másik nagy bánatom, hogy igazán szuper testvérkép se készült, aminek az az oka, hogy Hédi kapásból azzal indított, hogy megkínozta a Marcit, aki innentől kezdve Hédi minden közeledésekor megijedt, és fájdalmas panaszáradatba tört ki.

Azért mindent összevetve megérte elmenni, lettek családi képeink és sok-sok szuper kép az apróságokról. Csak azt bánom, hogy nem szóltam, hogy csináljon még néhány képet a Marciról (igaz már elég nyügi volt a végén). Majd legközelebb.

Íme a képek:

Az ígéret földje

Idén Szabiék a házépítés miatt csak pár napot töltöttek a Balatonon. Egy keddi napon mentem fel értük Pestre. Jogosítvány és autó hiányában ugyebár marad a tömegközlekedés, amivel nincs is probléma, hiszen elvileg kevésbé terheljük környezetünket… Na, de Magyarországon semmi sem működik tökéletesen. De erről majd kicsit később. Már maga az indulás sem úgy alakult, ahogy én terveztem:) Persze, lehet, hogy nem kellene mindig mindent megterveznem előre, akkor nem csalódnék ennyit:) Szóval ott indult, hogy kedden már a hajnali vonattal feldöcögtem, hogy mire odaérek tényleg csak össze kelljen pakolni és tudjunk indulni. Persze Szabi figyelmeztetett, hogy van még néhány dolog, amit el kell intéznie, de úgy gondoltam azt egy délelőtt alatt el lehet, és simán el fogjuk érni a két kisgyerekkel még vállalható utolsó normális vonatot, ami délután 3kor volt… Bementem hozzájuk az egyetemre, mert Szabinak még be kellett fejeznie a cikkét, dél körül úgy döntöttek, hogy majd inkább otthon, elmennek inkább Tibivel csempét nézni. Mondanom sem kell, hogy még ekkor is reménykedtem:), mert volt egy busz is Balatonszentgyörgyre 5kor:) Én Hédivel inkább az egyik szupermarket felé vettem az irányt, mert szükségünk volt egy új hajszárítóra Balatonon. Az egyetemtől csak két megállóra van az Allee, gondoltam azt még Hédivel is könnyedén abszolváljuk. Azt nem kalkuláltam bele, hogy mindig mindenhol eltévedek… Nem kellett volna megpróbálnom lerövidíteni az utat… Így persze cipelhettem Hédit a nem éppen könnyű csomagom mellett. Végül csak odataláltunk. Kicsit aggódtam a boltban, ugyanis Hédi minden terméket végigsimogat, bár valaki szerint én is így nézelődöm a boltokban, azzal a különbséggel, hogy azt simogatom csak, ami tetszik:) Utána Hédi közölte, hogy ő nem akar már hazamenni, menjünk most a Balatonra. :) Kicsit sok mindent ígértem neki, hogy mit tud majd csinálni a Balatonon, így már nagyon várta, hogy ott legyünk:) Néhány ígéretem: fürödhet a Balatonban, fagyizhat, kedvére pacsálhat a kertben, akár sarazhat is. Utóbbi kettőt azért, mert elmentünk a játszótérre délután, ahol két nagyobb gyerek várat épített a homokból, mindezt Hédi vödrével. Én pedig nem engedtem beszállni, mert egyrészt felfuvalkodott gyerekek voltak, másrészt nem vittem váltás ruhát, és Hédi néha nagyon ki tud akadni, ha kicsit is vizes a pólója. Este már abban reménykedtem, hogy következő nap esetleg el tudunk menni a 7es, vagy a 9es vonattal. Ismét naiv voltam. Szabi éjjel kettőig javította a cikkét, így reggel csak én keltem fel korán, meg Tibi, aki már elment dolgozni. Végül a 11es vonatot értük el. De mint írtam az elején abban sem volt sok köszönet. Kelenföldön már egy darab hely sem volt… Szerencsére akadt két rendes srác, aki átadta a helyét (Szabi szerint többször is volt már, hogy nem adták át nekik a helyet… hagyták gyerekekkel állni…). Így én Hédit fogtam, Szabi pedig Marcit. Siófokon kiürült a vonat nagy része, de utána jött csak a feketeleves. Bemondták, hogy Szárszótól tovább nem közlekedik a vonat… Aztán Szárszón még nem volt semmi gond, kezdtünk is örülni, hogy biztos nem a mi vonatunkról volt szó, de mint kiderült előre örültünk, mert Szemesen álltunk meg… Elütött egy német házaspárt (persze ez utóbbi részletinformáció, hogy németek és házaspár már csak az esti híradóból derült ki) a vonat Lellénél… Nem emlékszem végül mennyit álltunk, talán két és fél, három órát. Ennyi idő alatt nem küldtek vonatpótló buszt, sőt elengedték a sebesvonatot előttünk egy órával, amitől teljesen bepöccentem, mert arról volt szó, hogy ha egyet elengednek a többi is mehet utána, de ha már nem mentünk, legalább mondták volna be, hogy nyugodtan szálljon át, aki akar, mert ennek a vonatnak még egy órát várnia kell… Aztán megtudtam papától, hogy előttünk két perccel ért be az a vonat… :) Szerintem a gyerekek viselték a legjobban a várakozást. Marci felfedezte a vonat üléseit, Hédinek olvastunk, majd azt megunva, fel-le rohangált a vagonban a babakocsijával. Eldiskurált két nővel, az egyiktől Marci megtanulta integetni és mondani, hogy pá-pá:) Volt ott egy csapat részeg fiú is, így elmagyaráztuk/kielemeztük Hédinek, hogy milyen csúnya dolgokat csinálnak a bácsik (isznak, cigiznek, csúnyán beszélnek, és a témájuk sem túl választékos…) Aztán végre valahára megérkeztünk, így egy gyors ebéd után mehettünk is fürdeni a Balatonba. Elég hideg volt akkor még a víz, így csak kicsit futkosott Hédi benne. De Marci is túl van első Balaton élményén. Tetszett neki, a lábával pancsolt:) Sajnos fotó nem készült erről:( Este megejtettük a megígért fagyizást is. Most már Hédi is kapott egy gombócot, igaz úgy eszi a fagylaltot mint anyukája, azaz lassan, csak kevésbé biztosan:) Lett egy kismalacunk. Másodszorra Marcinak pedig egy üres tölcsért adtunk, mondanom sem kell, hogy simán befalatozta:)
Hédi pólója fagyizás után:


Egy kis "hajókázás" Renivel a kis abc előtt:


Csütörtökre sajnos elromlott az idő, szakadt az eső, egész nap a nappaliba voltunk kényszerítve. Ildiék is ígérték magukat ebédre (mindig meg kell állapítanom, hogy ha valahova időre mennek, vagy mondják magukat, ahhoz minimum plusz két órát kell számolni…), aminek örömére többféle menüt is kellett készítenem, hogy mindenki tudjon enni a kedvencéből…
Szóval megérkezett Domi, kitalálták Hédivel, hogy akkor ők rántott hússal a kezükben fognak lépcsőzni… Azon a lépcsőn, ami meredek és a korlát is csak egy vasrúd… és amin rajtam és a Zolin kívül mindenki legurult/leesett kiskorában… Megbeszéltem velük, hogy ha már a tiltás ellenére felmentek rajta, akkor egyék meg először a husit valamelyik lépcsőfokon ülve, és majd utána lejöhetnek… Egy kis ideig ki is bírták, majd Hédi úgy döntött, hogy ő nem fog ott üldögélni, amiért én rákiabáltam, amire ő elkezdett visítani. Ennek következtében Reninek és Szabinak akadt egy kis nézeteltérése a gyereknevelési kérdésekről… Majd a további sírást elkerülendő Szabi elvonult délutáni alvásra a sajátjaival:) Ildi és Karcsi is úgy döntött, hogy lefekszik egy kicsit aludni, viszont Domi már végigaludta az utat így megkaptam, hogy szórakoztassam addig. Kb. negyed óráig le is tudtam kötni a figyelmét az egyik fejlesztő játékkal… Közben mamáék is elszunyókáltak a kanapén/széken… És tudom, hogy ez a blog nem a Domiról szól, de ezt a történetet el kell mesélnem:) Szólt Domdom, hogy pisilni kell, de a bili a szobában volt, ahol Szabiék aludtak, így elvittem a WC-be, viszont tartani nem tudtam, a WC-re meg nem akartam ráállítani, így az ülőkére állt, és amikor mondtam neki, hogy ne pisild le, azon nyomban úgy célzott, hogy arra menjen…, amire meg Toni akadt ki:D Rászólt, hogy ilyet még egyszer ne csinálj. Erre Dom-dom úgy bemérgesedett, hogy órákon keresztül veszekedett vele!!! Folyamatosan két mondatot ismételgetett :D " Toni nagyon mérges vagyok rád. Ne szórakozz velem jobbra-balra!!!":D Nem tudjuk kitől tanulta ezt a szöveget:) Persze arra a kérdésre, hogy miért is mérges, nem tudott válaszolni:) Aztán még jókisfiú módjára felébresztette a Blankát is, hogy eggyel több gyereket kelljen pesztrálnom:) Este Ildiék hazamentek, én pedig levontam újra a következtetést, hogy nem szeretnék saját gyereket:) Elég ez a négy kis törpe:)
Ki akartak menni:

Másnap szerencsére újra jó idő volt, így tudott Hédi hintázni meg homokozni Renivel délelőtt. Ebéd után megcsípte szegény Hédót egy méhecske az ablaknál, így sírva és bedagadt ujjal aludt el. (Pont előző este néztük valamelyik csatornán, hogy mit kell tenni, ha megcsípi a gyereket a méhecske. Bár a kérdés megválaszolása elmaradt. Vagy csak nem figyeltünk eléggé).
"Már nem fáj az ujjam":

Ébredés után megvártuk az ajánlott délután három-négy órát, azután nyakunkba vettük a „várost”. Hédinek nagyon nem akaródzott a saját lábán sétálnia, mindenáron a Reni kocsijába akart ülni. Végül az út egy részén én cipeltem, aztán Szabi, majd újabb ígérgetés után (Hédike szeretnél hajpántot és csatot?) csak odaértünk. Ettünk finom kürtöskalácsot is, amit hárman két perc alatt megettünk, így Reninek, aki kicsit előre ment nézelődni Tonival, nem maradt:D Hazafelé ismét egy újabb ruhaösszekenős fagyizást ejtettünk útba, majd egy kis „hajókázás” Renivel.
Este sajnos Karcsi jött értük, vitte őket Kanizsára, hogy a tengerparton töltsenek jóval több időt.
Marciról még kevés szó esett, pedig nagyon sokat fejlődik/változik pár nap alatt is. Előtte Kanizsán már a saját lábán lépkedett az asztalba kapaszkodva, Balcsin már nem csak a lépkedést gyakorolta, hanem mászott is:) Kicsit felcserélte a fejlődés szakaszait:) Persze Marcinak is tetszett az emeletre vezető lépcső, így kétszer megmászta kíséretemben. A fogacskáit is sikerült lencsevégre kapni, ugyan ekkor már három foga volt, de sajnos csak olyan képet tudtam, ahol a felső kettő látszik. Kezd nagyon anyás lenni. Nem éppen a legjobbkor… Kanizsán még akár egy délelőtt is megvolt Szabi nélkül, Balatonon viszont már azt sem viselte jól, ameddig fürdött az anyja… Hullatta a krokodilkönnyeket, Hédinek sikerült megnyugtatnia, megnevettetnie, legalábbis addig amíg el nem kezdte harapdálni, nyomkodni a szemét… Kommunikációja is kezd fejlődni, egy két kifejezést már tisztán lehet érteni („anya gyere”, „gyere ide”), újabban pedig egy-két szót elismétel utánunk, de csak suttogva. :) És persze abban a korban van, amikor minden új neki, mindent meg akar enni, kóstolni, fogdosni, megmászni, így elég sűrűn kell mondani, hogy „Marci nem szabad”. De továbbra is egy tündéri kisfiú, és a legjobb fotóalanyom:)
A felső két fogacska:
Folytatás szeptemberben!:) És köszönjük mamának és papának ezt a nyarat is, még sok ilyet szeretnénk!