Két hónap "szabadság" után, ismét nagy erővel fogok küzdeni, hogy a családi életünk legfontosabb mozzanatait megörökítsem.
Ennek legegyszerűbb módja nem más, mint elmenni egy fotóshoz, aki helyettünk dolgozik. Tavalyi képeken felbuzdulva ismét bejelentkeztünk Aradi Péterhez, hogy egy újabb mosolyalbummal örvendeztessen meg minket.
Elég lehangoltan jöttem haza a fotózásról. No meg elég túlterhelten. Hédi a babakocsiba aludt, Marci pedig végig visította a Keletitől az utat, hogy ő szopizni akar (víz, és egyéb hamival hiába próbálkoztam). Hazaérve a megrakott babakocsiból, X. db táskából kellett előkotornom a kulcsot, amit reggel kutyafuttában csak valahova beszórtam. Mindezt tűző napon üvöltő Marcival a kezemben, végkimerülésben. De túlestünk a fotózáson és már a képekkel a kezemben kicsit pozitívabban vélekedek a készült képekről.
Azt az állításom viszont továbbra is fenntartom, hogy szegény Marciról alig készült kép, és igazi vigyorgós egy se. Pedig nála jobb fotóalanyt elképzelni se tudok. Még én is tudok jó képeket csinálni róla. De éppen ezzel győzködöm magam, hogy a Hédiről minden erőm bevetve se igen tudok mosolygós képeket készíteni, ami viszont az 1point4 fotósának sikerült, nem is kis számban. Így legalább a Hédiről is vannak jó képek. Marcikát meg majd megörökítem én magamnak :) Másik nagy bánatom, hogy igazán szuper testvérkép se készült, aminek az az oka, hogy Hédi kapásból azzal indított, hogy megkínozta a Marcit, aki innentől kezdve Hédi minden közeledésekor megijedt, és fájdalmas panaszáradatba tört ki.
Azért mindent összevetve megérte elmenni, lettek családi képeink és sok-sok szuper kép az apróságokról. Csak azt bánom, hogy nem szóltam, hogy csináljon még néhány képet a Marciról (igaz már elég nyügi volt a végén). Majd legközelebb.
Íme a képek:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése