Totyogó Marcika és nem akarok bölcsibe menni Hédike

Néhány napot ismét a gyerekekkel töltöttem (vagyis inkább délelőttöt:) ). Meg akartam könnyíteni Idli dolgát a költözéshez, így elvállaltam Marcit. Szerencsére már egyáltalán nem félek attól, hogy jaj mi lesz ha nagyon sír Szabi vagy Tibi után (ez egy másik félelmem volt eddig, hogy annyira bőg, hogy nem tudom megnyugtatni és haza kell hívnom Szabit a munkából:D). Nem mentem előbb sem, hogy megszokjon újra (igaz csak kicsit több mint egy hétig nem látott), mert úgy érzem már teljesen elfogadta, hogy néha én vigyázok rá. Hédinek már kicsit nehezebben ment a bölcsibe visszaszokás az ünnepek után. Mindent kitalált reggel, hogy ne kelljen mennie. Még éhes vagyok, még reggelizni akarok, Linda még olvass, közben befészkelte magát az ölembe, hátha úgy nem kell elindulnia. Ő is itthon akar maradni… Szerencsére még nem kérdezi, hogy ha a Marci itthon maradhat, akkor ő miért nem.

Néhány hete meg Hédivel maradtam otthon, mert beteg volt, elkapott valami vírust. Először azt hittük, hogy csak izomláza van, mert előző délután-este a játszóházban voltak. Aztán mire beértek a bölcsibe, az egész teste tele lett kiütéssel. Mind a két gyereket nem vállaltam be, mert nem akarom, hogy bármelyikük is úgy érezze, hogy nem foglalkozom vele, együtt meg még nem annyira tudnak játszani. (Próbáltam, Hédi gyurmázni szeretett volna, de Marci inkább csak a földre dobálta a kellékeket). Ráadásul megint betett nekem a rendelt pizza, így sok hasznom nem vette Szabi azon a héten. Több nap is otthon kellett maradnia. Hédivel jól elvoltunk. Előtte gyűjtöttem néhány ötletet, hogy mivel is töltsük el kreatívan és hasznosan az időt. Végül a festés mellett döntöttem. Ugyan Hédike nem mehetett ki az utcára, így csak én gyűjtöttem a faleveleket hozzá - amit persze más előtte le szokott préselni… -, de nekünk így is megfelelt. Festettünk rá, lenyomatoztunk vele, körberajzoltuk. Nagyon élvezte Hédi. Utána wc gurigából baglyot formáztam, azt is befestés céljából. Hédié inkább egy papagáj lett, az enyém meg egy krampusz (amit először ördögnek neveztem, de Szabi rám szólt, hogy gyerekeknek ilyet nem mondunk:) ). Azt viszont továbbra sem értem, hogy tud elaludni a bölcsiben délben… Nekem nem hajlandó sosem. Lehunyta a szemét egy pillanatra, majd felpattant és közölte, hogy ő megpróbálta… :D

Visszatérve erre a hétre. Pénteken végül Ildiék mégis átjöttek, elnapolta a dobozolást. Főleg, hogy Domi nem ment oviba a héten, így amúgy sem lett volna sok ideje rá.
Nem tudom a hegedű miért jön be mindegyik gyereknek ennyire… eldugtam, de Domi addig nyaggatott, míg oda nem adtam neki. Marci detto, azzal a különbséggel, hogy ő egyelőre csak nem hajlandó letenni (mint Hédi…).
Marci tündérpofa. Bármeddig el tudnám nézni, ahogy totyog, és közben cipel magával játékokat pl. Hédi orvosi táskáját:) Mindig egy kicsit megy, megáll, rogyaszt, vigyorog, és indul tovább. Majd odaér a kiszemelthez, belekapaszkodik, aztán nyújtja a kis kezét, hogy vegyük fel:) Blankával is sikerült végre sírás nélkül kicsit kettesben lennem:) Bár most sem tudtam igazán eldönteni, hogy sírni készül vagy nevetni. De szerintem ő maga sem:) Azért fél óra után úgy döntöttem, hogy inkább felhívom Ildit, jöjjenek haza a parkból, nehogy elkezdjen sírni:) Blanka is mutatja már a kezével a dolgokat, hogy mit nevezzünk meg, mit adjunk oda, mivel játsszunk.
Marcikának mostanában jó az étvágya. Nagyon ízlett neki a túrógombócom (ötöt is bevágott belőle!). Sőt, egyedül próbálkozott enni. Szerintem csak ezért evett ennyit, mert tetszett neki, hogy egyedül is tudja használni a kanalat:) és mert persze közben agyondicsértem:)


Új szavakat is tud. A zenélő játékokon pl. mindegyiknél mondja, hogy „kapcs”, vagyis kapcsoljam be. A többi játéknál pedig azt mondja, hogy „se”, vagyis segítsek neki:) Hédi laptopja után is mondja az angol elköszönést (bye!:)) Mást most nem jegyeztem meg:) Estére már eléggé kidőlt a Marci. Tibi waffelt sütött:), amit ő is imád. Hiába volt fáradt, hiába nem tudott már megtenni úgy két lépést sem, hogy ne essen a földre, a waffelt semmi pénzért nem engedte volna el, rakta volna le (egy óvatlan pillanatban még Blanka is tört le belőle magának, persze ő még nem ehet, úgyhogy résen kellett lenni, hogy mit szed fel Marci után a földről). Vagy állt a nagyok mellett, a kis waffelját szorongatva, és remélte, hogy ő is becsatlakozhat…
Hiú remények… Nagyon irigy Domi és Hédi (egymással is). Persze egyrészt megértem őket, hiszen Marci még a rombolást élvezi legtöbbször, na de amint odaér hozzájuk, közlik, hogy akkor gyorsan pakoljuk el. Sőt, még a dicséretet is elvárja Domi, hogy milyen ügyes, hogy rendet rak!:D Utána még Tibit is kiosztotta erősen gesztikulálva a kezével, hogy na de Keresztapa most pakoltam el, mit csinálsz azzal?!:D


Meg mindig azzal szívatja Hédit, hogy hazaviszi valamelyik játékát. Amire Hédi meg teljesen kiakad. Volt már olyan este, hogy nem akart aludni, mert félt, hogy a Domi elviszi a labdáját. Hiába dugta el a Szabi, gondolván, hogy ezzel a probléma letudva, és befejezi Hédi a bőgést, nem. Utána azt kérdezgette, hogy jó helyre dugta-e el, mert biztos, hogy meg fogja találni. :D Ettől függetlenül tündéri, ahogy eljátszanak egymással és közben dumálnak az élet nagy dolgairól:)

Sok fénykép sajnos most sem nagyon készült, mert az új gépemet még nem igazán tudom használni…
Azért a kedvenc karácsonyi képem megmutatom Marcikáról:

Nagykarácsony

Idén rendhagyó módon ünnepeltük a karácsonyt. Gondoltuk, hogy most már elég nagy a ház ahhoz, hogy nálunk is összegyűljön a család. Korábban minden évben azt hallgattuk anyutól, hogy jövőre majd ők jönnek hozzánk és kritizálnak. Most, hogy lehetőség nyílt rá, mindenki visszakozott, de végül mégis összejött a nagy család. És bár akadt néhány kifogásolni való dolog, mégis úgy érzem sikeresen vettük az akadályt. Volt család, karácsonyfa, ajándék és talán éhes se maradt senki :)

23-án már nem mentünk dolgozni. Elkezdtünk gyúrni a nagy napra. Sőt közbejött még néhány apróság. Pontosabban Hédinek az ajándék beszerzése. Utolsó pillanatba, ráadásul nem is volt egyszerű feladat. Mivel tavaly néhány évre előre bevásároltam duplóból, egyértelmű volt, hogy most karácsonykor is azt kapják a gyerekek. Későn kezdtem el Hédinél tapogatózni, hogy minek is örülne és minek nem. Ha megkérdeztük tőle mit kér a Jézuskától, kapásból rávágta, hogy hegedűt. De azt a kérdést csak későn tettük fel neki, hogy örülne-e duplonak. Amire persze, azt a választ kaptuk, hogy neki már nem kell duplo, mert sok duploja van. Ezen mondat hallatán egyik szemem sírt, másik nevetett. Örültem, hogy nem telhetetlen és nem kell neki mindenből mindenáron több és több. De így tudtam, hogy csak könyvet tudunk neki tenni a fa alá. A hegedűt átengedtük a Lindáéknak. Azt rögtön tudtam, hogy minek örülne még a pici lány. Egy baba hordozónak. Az utóbbi hetekbe gyakran próbálta(tuk) Marci egy régi terpeszpelenkájából hordozóvá alakítani. Emiatt már nézegettem több boltba, de sehol se kaptam, csak furcsa nézéseket. Végül adtak egy tippet, ahol tényleg árultak kisgyereknek hordozót, igaz aranyárban, de az nem számított.

A történet folytatása, hogy karácsonykor kb. 1 percet, ha volt rajta. El is szontyolodtam, hogy felesleges volt mászkálni utána, és kiadni annyi pénzt, mikor annyi (túl) sok játékot kapott, aminek sokkal jobban örül és amivel sokkal szívesebben játszik. És első nap mikor indultunk a bölcsibe, Hédi az apján kereste a sárga hátizsákját. Persze Tibinek fogalma se volt, miről beszél a Hédi. Azt kiderítettük, hogy a hordozót hiányolta, amibe tudja vinni a babáját. Úgyh. azóta minden nap felkötjük valamelyik babáját, kizárólag előre (Marci is ott szokott lógni), felpattan a futóbiciklire és így megyünk a bölcsibe. Szóval én is megnyugodtam, hogy még se volt olyan haszontalan ajándék.

23-ára célul tűztem ki a  közös karácsonyfa díszítést is. Tudtam, hogy 24-én nem igen lesz rá időnk (főzés miatt), nem akartam lemaradni a díszítésről, és azt se akartam, hogy lóhalálával kelljen megcsinálni. Nálunk nem az angyalok hozták a fát, hanem közösen díszítettük fel.

23. éjjel már becsomagolva haptákba állták az ajándékok is.

24-én délelőtt főzicskéltem(tünk). Hogy korán elkészüljön a hami, nehogy emiatt is szó érje a házat. Az ebéd önkiszolgáló volt, mert úgy beszéltük meg, hogy csak estebédet tartunk.

Szerencsére sikerült mindkét nagyot elaltatni. Marcika is szundikált közben egyet.

Hédi ébredt fel előbb. Terveink szerint addig akartuk fenntartani őket, amíg minden el nem készül. Hédi szépen duplozott fent a szobánkba. Már minden készen állt az ünnepi vacsihoz. A három kicsi szépen felöltöztetve, Domika pedig még mindig húzta a lóbőrt.

Még jó, hogy csillagszóróból bevásároltunk, így vacsora kezdésig el tudtuk terelni Hédi figyelmét az ajándékokról.

Késő délután, már több, mint egy órával a beharangozott kezdés után Domi még mindig aludt, nélküle kezdtük meg az ünnepi estebédet.  Mi indiait és wok kaját főztünk. Anyu pedig eperlevest és májat készített, mert nem bízott bennünk, hogy lesz vacsora.

Hédi a hami befejeztével elment egy ajándékot választani, amíg a többiek is elfogyasztják a hamikat. Persze egy nem volt becsomagolva, pont a Domié (Póni baba). Szerelem volt első látásra. Ekkor még el lehetett róla terelni a figyelmet, de a hosszú bontogatás közepette, végül ő nyithatta ki. Pár napig el nem engedte (Ildi rendes volt, mert hagyta hagy játssza ki vele magát néhány napig), ő volt a mindene, míg vissza nem adta jogos tulajdonosának. Nagyon büszke vagyok rá, mert egy szó nélkül elfogadta, hogy a Domi kapta és ha kéri vissza kell adnia neki.

Megkapta az áhított hegedűt, így rengeteget koncerteztek Domival, aki egy gitárt kapott. Közbe pedig éneklést imitálva kiabáltak. Néha még Marci is beszállt. Nagy élmény volt hallgatni őket...

Blanka is gazdagodott egy hangszerrel. Szerencsére ő még a rágicsálását jobban élvezi.

Hogy biztosan mindenki jól lakjon, Tibi waffelt remekelt. A Karcsi nagyon mohón esett neki, de a habszifon rendre tanította.

És még néhány műremek a játszadozásról. Hédi kapott egy pörgő játékot. Egyenlőre nem ugrálja át, csak körbe futkos.

Domi munkapadja hatalmas sikert aratott, az elektromos fúróról nem is beszélve. Ezt a játékot Ildiék már nem vitték haza, hogy ne utaztassák meg feleslegesen. Nálunk azóta is az egyik kedvenc. 

Marcika szereti a képeket nézegetni, de a vékony lapú könyveket szívesebben. Hédi új könyvét is átlapozta párszor.

Marci az autópálya kirámolását is igazán élvezte. De egyedül nem igen játszik vele, csak ha mi is belemelegedünk a játékba.

És persze még rengeteg doboz lapult a fa alatt, amik mindegyike telibe talált és szerencsére nap, mint nap lekerülnek a polcról. Autók, fogaskerekes építő játék, fésülhető pónilovak (4 db, hogy biztos ne legyen veszekedés) stb. Három nap kellett is rá, hogy mindet megismerjük, kipróbáljuk. Karácsony végeztével pedig Kanizsára raktuk át a táborhelyünket.

2011 utolsó napja

A nap legnagyobb eseménye, hogy megnyírtuk Marcikát.

Aki ismer, az tudja, hogy hónapokig kell lelkileg felkészülnöm, hogy megváljak a gyerekek hajától. Nemrég kb. 1 hónapja Lindával levágtuk a gyerkőcök haját. Hédiét nem nehéz, mert ha nem is tökéletesen egyenes, senkinek se tűnik fel, mert mindig össze van fogni. Marciét, ahol értük nyisszantottuk. Nem lett tökéletes, de terveim szerint géppel utána akartam igazítani. Eddig kellett várni, míg sikerült gépet szerezni. Jocó papa, Bibi Aba (Tibi, Apa) felváltva próbálták elkapni Marci pihe-puha hajacskáját. Nem kicsit vágtuk belőle. Marcinak teljesen megváltozott a kinézete, de szerintem jól sikerült. Kisfiús, és csinos. A selymes haja így csak múlt, de a mosolygós baba így is szívdöglesztő :D

Igaz az utóbbi napokba közel se olyan vidám fiú, mert megint begyulladt a füle. Most ráadásul sokkal jobban folyik, mint múltkor, pedig dupla annyi mérget írtak fel neki. Csak ne járjon úgy min én :( Bár a fülész szerint a Hédi hordja haza a bacikat a bölcsiből, aggodalomra semmi ok.

A "szilveszteri party" ugyanúgy telt mint egy évvel ezelőtt. Hédi egész nap kérdezte, hogy "Mikor jön a Szilveszter?". Nem értette, hogy nem egy ember.

A két nagy felvonult kettesbe, sötétbe bulizni. Majd a Tibi tűzijátékot rendezett. Idén már négy gyerek csüngött az ablakból. Dominál aratott most is legnagyobb sikert, ő hisztizett csak, mikor véget ért a mutatvány.

Volt trombita is, amit meg a kicsik rágicsáltak, cincáltak szívesen. 10-kor a lurkók már szundikáltak. Mi meg egy film előtt kiböjtöltük az éjfélt.

A társas party vállalkozó kedvű ember partner hiányába elmaradt :( Éjfélkor koccintottunk, és mehettünk csicsikálni mi is.

Bölcsis, ovis dolgok

Véget ért a fél éves bizonytalanság (legalábbis remélem).

Mikor az igazgatónő hívatott, és a gondozók titokzatoskodtak, majdnem biztosra vettem, hogy Hédi szűrét ki akarják rakni a bölcsiből, és csak reménykedtem benne, hogy Marcit beveszik a helyére (mivel a csoportba felvettek egy 1 éves, mászó babát). Korábban többször figyelmeztettek, hogy próbáljak valami óvodai férőhelyet találni a lányomnak, mert az önkormányzat egy olyan rendeletet hozott, hogy minden olyan gyereket ki kell rakni a bölcsiből, aki dec. 31 előtt betölti a 3 évet. Hédi sajnos közéjük tartozik, és csak morogtam, hogy aki pár nappal később született annak van biztos helye aug. végéig, mi meg szívhatunk. Már addig fajultak a dolgok, hogy az óvoda után, az önkormányzatot is felhívtam, hogy mit tegyek. Az új, ígért óvoda megnyitása, ahol lenne helyünk, 2011 őszi nyitás helyett, tavasszal se biztos, hogy megnyítják. Ők bár megnyugtattak, hogy van egy íratlan szabály, hogy nem raknak ki senkit, amíg nincs óvodai férőhely, én még se nyugodtam meg, ha az írott szabály, pont az ellenkezője. És hiába hozott a Kormány egy olyan törvényt, hogy 3 évtől kötelező az óvoda, ha még sincs hely, mert óvodát nem nyitnak.

Végül a legpozitívabb forgatókönyv történt. Hédi maradhat őszig, de Marcit nem tudják felvenni. Ígéretet pedig kaptam az igazgatónőtől, hogy szeptemberbe Marci lehet az első beszokó gyerek Ica néni csoportjába. És ígéretet kaptam a Bükköny Óvodába is, hogy szeptemberbe biztos lesz helye Hédinek is. Abba meg csak bízom, hogy Domit is átveszik a IX. kerületi oviból és Hédivel egy csoportba járhatnak.

Az egész pedig azt jelenti, hogy októbertől rendeződnek a közösségi dolgaink, és munkába állhatok. De addig munkát kéne találnom, munkát kéne keresnem, cikket kéne írnom (eredményeket kellene produkálnom normális analitika nélkül), és meg kéne írnom a tézisem. Szóval tervekből nincs hiány :).

Karácsony Szabiéknál

Majdnem kész már Szabiék háza, így bátorkodtak bevállalni az idei karácsonyt. Mi is látogatást tettünk náluk, igaz csak 25-én. Kivételes alkalom volt ez, hiszen még sosem töltöttük együtt az ünnepeket, legalábbis egy részét. A készülődést Keresztanya már egy hete elkezdte, nem kevés konfrontációt okozva ezzel pl. a szelektálási mániájával:) Ami 23-án este folytatódott a tv elhelyezésének kérdésével. 24-éről nem tudok nyilatkozni (reméljük Szabinak lesz elég ideje megírni a bejegyzést:) ), mert reggel hamar elindultam dolgozni, majd hazautaztam.
Mi vasárnap délelőtt, vagyis inkább ebédre érkeztünk. Marcika aludt (bár nem tudom ekkora zsivajban, hogy tudott… ), Hédi pedig fent olvasott Jocó papával. Mikor szóltam neki, hogy jöjjön le, mert itt van a Toni meg a Reni, nagyon megörült. És hát igen, bemutatta tudományát az új hegedűvel… ami kifejezett kérése volt Jézuskától… én szereztem be, megvettem azt az egy fajtát, amit a közeli nagy játékáruházban árultak, de a fene se gondolta volna, hogy ilyen borzalmas hangja van. Ráadásul nem jól tartja Hédi, folyamatosan rajta van az ujja, hiába akartuk neki megmutatni, nem kér a tanácsainkból. Alig akarta letenni ebéd előtt. Utána pedig felültek Domival a lépcsőre, együtt zenéltek és énekeltek (Domi gitárt kapott – bár annak nincs ilyen szörnyű hangja). Sokadszori kérésre felvonultak a padlástérre, bár még így is hallatszott a hegedű…

Le a kalappal Tibi és Szabi (és Kanya) előtt az ebédet illetően. Mindenki ízlésének próbáltak megfelelni, ami nem kis teljesítmény finnyás családunkat tekintve. Meg sem tudom számolni a két kezemen hányféle ételt készítettek. (Na jó, azért a beígért waffelt hiányoltam, de csak azért mert olyan istenien csinálja a Tibi, hogy bármennyit meg tudnék enni belőle:) )

Hédike hamar elálmosodott ebéd után, így Jocó papa felvitte délutáni szunyókálásra. De még előtte lőttünk néhány családi fotót. Egész jól sikerültek:) Bár Dédi papa csak az első képen néz a kamerába, úgy látszik a többi tíznél’ feleslegesnek tartotta:) Hédi meg állította, hogy szúrja a fenyőfa, hiába állt Szabi vele messzebb. És igen, végre sikerült az ilyenkor szokásos nézését lefényképezni:). Nem tudom leírni hogy néz, de a képen úgyis látszik:) Toni pedig nem volt hajlandó a fényképező elé állni…


Marcikát nem sokáig kötötték le az ajándékok. Inkább próbált beszállni a társasozásba, vagyis szétszedni, amit Ildi már különválogatott. Mondjuk a 3-8 éves korig ajánlott játékot csak mi próbáltuk ki:D, mert Domi nem volt hajlandó. Jól választott Szabi, ezzel még én is szívesen játszok:)
Marcikát továbbra is imádom, nem tehetek róla, ő a kedvencem:) Szeretem, hogy megismer (ez továbbra is rémképem, hogy elfelejtenek a gyerekek mire legközelebb találkozunk), hogy bújik, ahogy örül nekem, de még azt is, hogy mindent szétszórt kaját felvesz a földről és próbál megetetni vele:)
Domi igen nagy kópé. Imádja produkálni magát. Hédi szépen eljátszik ilyenkor, míg Domi tesz az illemre. Odamegy valakihez, csapkod, huncutkodik, vigyorog. Igazi rosszcsont. Toni kérdezte tőle, hogy az oviban is szokott-e verekedni, vagyis inkább azt, hogy kit szokott verni az oviban. És közölte, hogy az óvó nénit:D
Blanka is nagyon kis cuki. Pont úgy néz ki, mint Domi ilyen idős korában, csak lány kiadásban:) Imádom, ahogy nevet. Blankának az ajándékok kibontása tetszett a legjobban. (A többieket nem nagyon érdekelte mit hozott a mi Jézuskánk:) Mondjuk ennyi ajándék után…:) )

Sajnos hamar elbúcsúztunk. Ildiék mentek Kanizsára, aput meg a Domi felébresztette, így kijelentette, hogy akkor mi is megyünk:(