Hétvégék

Elég sok időt töltöttem már a gyerekekkel, de valahogy mindig elmaradtak a bejegyzések. Azért magamban próbálom elraktározni az élményeket, de van amit, nehéz nem elfelejteni… Ilyen volt, egy szép napos szombat reggelen, mikor már olvadt a hó, de azért még maradt egy kicsi, Hédi és Domi a nappaliban éppen azt játszották, hogy mennek fürdeni. Közben Ildi kiadta az ukázt, vigyem ki a gyerekeket levegőzni. Kommentáltam nekik, hogy fürdeni max. nyáron tudunk a Balatonon vagy a tengerparton…(az uszodás verziót kifelejtettem). Úgyhogy szépen öltözzenek, vagyis üljenek a puffra, ágyra legalább, ne kelljen körbekergetnem őket a ruhákkal, ha akarnak jönni sétálni. Sikerült egész hamar összekapnom a két gyereket, persze a feketeleves ezután jött. Komolyan gondolták a fürdést! Kiléptünk a kapun és már rohantak is a nem sekély pocsolyákba… Hiába kérleltem őket, hogy legalább a játszótérig menjünk el anélkül, hogy belegázolnának, nem akarták meghallani a kérésem. Persze a legközelebbi játszótér még nem volt nyitva, így visszafordultunk, mert nem akartam még több pocsolyát. Hazafelé ugyanez volt a program, mire kitessékeltem az egyiket a másik már újra bokáig állt a vízben. A kapun be sem akartak jönni, csak hosszas fenyegetőzések után (Anya nagyon mérges lesz, ha elmondom neki mit csináltatok). Akkor még nem sejtettem, hogy a kertben sem lesz sokkal élvezetesebb (legalábbis számomra). Domi egy hosszú drótdarabbal játszott (folyton attól rettegtem, mikor szúrja ki a saját vagy Hédi szemét), na de a cérna ott szakadt el nálam teljesen, mikor Hédi elkezdte enni, nyalogatni a piszkos havat. Se kérés, se érvelés, se fenyegetőzés nem használt… Pont akkor ért haza Ildi, mondtam neki, hogy nekem ennyi elég volt mára, mert fél óra alatt teljesen kikészítettek… Persze a cipőjükben állt a víz (végülis, ők mondták, hogy fürdeni mennek….), délután volt a Művelődési Házban a farsang, úgyhogy Szabi és Ildi hajszárítóval próbálta menteni a menthetetlent:) (Farsangokról várjuk a bejegyzést Szabi).

Egy másik hétvégén Keresztapával vigyáztam a négy törpire, míg Szabiék és Ildiék nézelődni mentek. A feladatot sikeresen megoldottuk, nagyon nem is aggódtam, mert tudtam, hogy a nagyapjukért mindannyian rajonganak. Az elején Marcit kivéve mindenki aludt, majd mikor felébredtek, Kapa bekapcsolta a tv-t, persze mindegyik az ölébe telepedett. Szerencsére nem kötötte le őket sokáig a film. Hédi és Domi duplozott fent a szobában, néha rájuk néztem azért, és hallgattam a nagy eszmefuttatásaikat. Miért is nem szabad a tetőtérre egyedül felmenniük. Abban mindketten megegyeztek, megtanulták, hogy leeshetnek, és akkor nagyon fog nekik fájni, ezáltal anyának és apának is, és nagyon szomorúak lesznek. Azért Hédi még gondolkozott, és hozzátette, hogy de nem baj, mert ha bármi történne vele, anya úgyis annyira szereti, hogy még egyszer megszüli majd!:) Gyurmáztak is, közben persze Domi leesett az elöl nyitott etetőszékről, végigkarcolva a hasát… Ildi nem nagyon akart hazasietni, de azért szerencsére Szabi mondta neki, hogy most már ideje lenne:)

Máskor Blankára és Marcira szoktam vigyázni, míg Ildi Domiért, Szabi meg Hédiért megy. Blankával is már egész jól összeszoktunk. Félórákat el tud játszani akár egy játékkal is, így nincs nehéz dolgom vele. Értékeli, hogy mindig megvédem Marcitól, aki már nem csak szeretgetni akarja, hanem sokszor odacsap neki, és harap is. Két dolgot nem visel el tőlem, a pelenkezást (ami rejtély számomra, hogy miért, végigbőgi ha én teszem tisztába…) és az altatást (szintén keserves sírás lett a vége az egyszeri próbálkozásnak).
Marcikával továbbra is nagy szerelemben vagyok:) Nem akarom ismételni magam, de úgy szeretném, ha mindig ilyen kis bújós maradna:) Továbbra is bekéretőzik minden evésnél az ölembe, és megkóstolja, mit is eszek. Főzést sem tűri, csimpaszkodik és lökdös, hogy vegyem fel. Az esti elköszönéseket is imádom (habár elég ritkán vagyok otthon este:) ). Újabban az utcán is szeret már a saját lábán sétálni, egyik nap így mentünk el a boltba. Mondjuk nem végig, mert minden kerítésnél megállt és bedugta a kezét, én meg aggódtam, hogy honnan fog előjönni egy kutya és leharapja a kezét:) Persze volt hiszti, hogy berakom a babakocsiba, de hamar megnyugodott. (Jah és igen, újra meg kell szoknom, hogy nem szabad kiöltözni totyogós mellett, mert ha felveszem csupa kosz lesz a ruhám:) ) A boltban továbbra sem szereti, ha kimegyek a látóteréből, hangosan adja tudtomra, hogy azért nem kéne egy-két pillanatra sem idegenekkel körülvéve hagynom. Továbbra is a leggyakoribb válasza a NEM, és elmaradhatatlan hozzá a fejrázás és az ártatlan tekintet. Akkor is, ha nem őt kérdezzük:) Azért néha hallani egy-két DE-t is, illetve már bólogatást is sikerült kicsikarni belőle:) Eltanulta a kézzel, vagyis mutatóujjal fenyegetőzést is. Csökkentve a fegyelmezés lehetőségeit, mert én sokszor elnevetem magam:) A szókincs bővül, lelkesen gyakorolja a neveket, persze főleg a sajátom szeretem hallani :) Múltkor beteg voltam, fent feküdtem, és olyan jó érzés volt, hogy Hédi elkezdett kiabálni, hogy Linda hol vagy, majd Marci folytatta, hogy Dinda:). A kedvenc szavak a nemen kívül még mindig a „kikapcs”, a MI? és a miért-ra hasonlító MÉ?

Szeretnek „bulizni”. Mindenki nagy kedvence (felnőtteké is:) ) Gyrllus Vilmos Maszkabálából a Banya. Csak ajánlani tudom:)

Anya és apa hátán legjobb körbetáncolni a nappalit:) Marci nagy kedvence még Ildi lemezéről az Apák (Kiskalász zenekar). Sokszor kéri, hogy rakjuk be. Múlt héten egyik nap pedig Bëlga nap volt a Petőfi rádióban, furcsán nézett rám Blanka és Marci, ahogy ugráltam a nappali közepén:) De az tetszett nekik, mikor őket is felvettem:)

Tomaszt is nagyon szeretik a gyerekek. Nem csodálom, nagyon érdekes játékokat tud kitalálni:)(pl.repülő szőnyeg- pléddel). Ildire hasonlít, aki igazán bele tudja élni magát a gyerekekkel való foglalkozásba. Játszottunk Gyertek haza libuskáimat?, Kinél van a labdát és Tűz, víz, levegőt is. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy szoktak játszani, mert én próbálom magam kivonni az ilyen játékok alól. Társasozni viszont szeretek (kivétel a lecsapósat, mert hagyni kell a gyerekeket nyerni:) ), egyik délelőtt hétvégén játszottunk Hédivel színkeresőt. Elég sajátos játékszabályt alkalmazott:) Dobott helyettünk is, magának pedig úgy fordította, hogy olyan szín legyen, ami még hiányzik:) De legalább nem kellett könyörögni neki, mint Dominak, hogy akkor most játszik-e vagy nem.
A kisebb hisztijüket mostanában úgy próbálom meg kezelni, hogy megmutatom nekik mit is csinálnak. Pl. Hédi sokszor mondja, hogy nem jó, csak anya, hozzá fintorog, és a kezével hesseget. Utánoztam, persze elnevette magát:) Domi meg a nyelvét nyújtogatta, hát kinyújtottam rá én is. Közölte, hogy nem vagyok szép. Mondjuk az már kevésbé esik jól, mikor csak úgy néz, és olyankor mondja, hogy ronda vagyok… De amíg nem Marci mond ilyet, talán fel tudom dolgozni:) Hédi meg azzal döfi a tőrt a szívekbe, amikor azt mondja pl. hogy mama nem szeretlek…

(Képek pedig továbbra sincsenek, mert a saját gépemmel még mindig nem vagyok megelégedve.)

Tekergő

Marcika is túlesett élete első színházi élményén. A Tekergő című előadást néztük meg. Hasonlóra számítottam, mint a Bölcsibe előadott kezes-lábas előadás, de végül eléggé más volt. Itt nem ismert énekeket adtak elő egy keret köré ültetve, sokkal inkább a gyerekek számára ismert dolgokkal, dolgokat pl. este, reggel, alvás, ébredés, repülés. Rengeteg ingerrel próbálták felkelteni a gyerekek érdeklődését, mindennapos élet során előkerült tárgyakkal (paplan, párna, búgócsigák, kéz, láb, asztal, szappanbuborék stb.). A dalok szövegei elég gyengék voltak:

"Jóreggelt, jóreggelt,/ Kati ma korán fölserkent.

Üldögél az ágyban/ egyszál magában,

hallani a falon át,/ hogy számlálja össze/ minden földi vagyonát.

Anyája, apája,/ kutyája, macskája,/ gyerekje."

Az egész előadás zörejek, zajok, dallamok, ének, gitár, árnyékok, fények játékából állt össze. Története nem igen volt. Ezért nekem a kipp-kopp sokkal jobban tetszett. Persze az olyan piciket, mint a Marci még nem kötné le. Sokkal inkább az érzékek játékai ejtik ámulatba. Az ingereket pedig elég gyakran váltották, hogy meg ne unják a picik se. Akiknek az előadók játéka nem volt elég, annak írásvetítővel mindenféle érdekes effektusokat mutattak be. A vízben úsztattak, vagy a víz fölött mozgattak tárgyakat, és ezzel hajót, Napocskát, felhőket vetítettek ki. Néha még a kezükkel árny-játékoztak is. Voltak egyszerűbb formák, mint a kutya, pók, madár, de egész bonyolultak is. A legjobb talán a bálna volt, ami levegőt is tudott fújni.

Volt három asztal is, amikre a színészek fel is másztak. De a meglepetés később jött. Az egyik asztalt oldalra fordítva vízi játékká lehetett alakítani. Az asztal teteje átlátszó volt, és forgó kerekek voltak ráapplikálva. A tetején be lehetett önteni a vizet, a kerekek forogtak, végül a víz az alján egy edénybe folyt. A gyerkőcöknek nagyon tetszett.

Marci az előadás felét tátott szájjal figyelte, aztán persze tapintással is meg akarta tapasztalni a bemutatott dolgokat, így mindenáron a színpadra szeretett volna kerülni. Persze csak egy hajszál választotta el, mert a színpad előtt is ülhetnek gyerekek (mi ott szoktunk). Így lábánál fogva tartottam vissza.

Hédinek se hiányzott a történet, amit előadás után elmesélhetne. Ő is tátott szájjal figyelte az apró csodákat.

Az előadás végén pedig a gyerekek felmehettek a színpadra és kipróbálhatták a játékokat. Rögtön megindult a gyerekáradat.

Hédi egy kicsit bátortalanul kereste a kipróbálandó játékokat, míg Marci a maga életrevaló, kissé erőszakos módján szerezte meg a különlegességeket. Pl. egy különleges búgócsigát, aminek talpa van, így nem a csiga forog, hanem benne egy vonat zakatol. Egy nála legalább egy évvel nagyobb kisfiúval összekapott rajta, Marci nyert, a kisfiú (szerintem ilyenbe még sose volt része) megfutamodott.

Fél óra után lassan próbálták begyűjteni a játékokat is, ami szerintem újabb fél óráig tartott. Lassan mi is hazaindultunk.

Vagyis egy Váci utcai sétával egybekötött palacsintázást terveztünk, de a palacsintázót nem megfelelő fűtés miatt bezárták :( De legalább az egyik kedvenc boltomba kápráztathattam a szemem, bár sajnos ott tényleg csak a szem gyönyörködhet...
Itthon délután kertészkedtünk kicsit. Elültettük a sok-sok kicsírázott hóvirág, tulipán, nárcisz hagymát. Remélem még nem lesz túl késő.

Nevelési regresszió

Hédi továbbra is egy tündéri szófogadó kislány. Jószívű, figyelmes, okos is és nem vagyok elvakult :) Szerintem a hisztijének a száma is szépen csökkent. Néhány apróság van, ami ki tudja zökkenteni a lelki egyensúlyából (pl. ha két csepp víz rácsöppen a ruhájára), de ha ezektől eltekintünk, egy kezesbárány. Nyilván igényli a törődést, figyelmet, szeretet, de szerintem a Dominak sokkal jobban ki van ürülve a szeretet ládája, ami a viselkedésén is meglátszik, irigy, mindenért hisztizik, és alig várja, hogy valaki megszeretgesse, befészkelhesse az ölünkbe magát stb. Sajnos Hédi egy-két butaságot el is tanult a Domitól pl. ha valamit követel, kiabál. De jó pajtások, és szerintem mind a kettőnek jó, hogy van egy állandó cimborája. Sokat huncutkodnak, mivel tökéletesen egy korosztály, nekik való játékokat tudnak együtt játszani, amit pl. még a Marci nem ért meg. Szóval jó, hogy most így együtt vannak. Napközbe szétválnak útjaik. Domi oviba, Hédi bölcsibe.

A bölcsinek látok egy-két előnyét a gyerekmegőrzésen kívül. Önállóságba nagyot fejlődött (pl. már becsatolja a szandiját), igaz ezt legtöbbször ott kamatoztatja, de már a tudat is sokat jelent, hogy tudom, képes rá. Bár otthon is egyedül eszik, vetkőzik, lerendezi a pisilét, kézmosást, persze csak akkor, ha éppen nagylány, sokszor még pici baba. Megtanult ollózni, amit addig itthon nem mertem a kezébe adni. Sajnos a kicsik számának növekedésével ezek az aktív foglalkozások lecsökkentek a bölcsibe. Viszont javuló tendenciát mutat az otthoni alkotó foglalkozások száma. Megismer sok másik gyereket, a játszótéren sose voltak állandó játszópajtásai. A bölcsibe Gabival, Ivettel nagyon jól elvannak. Nagyon várják reggel, és délután is elhangzik, hogy Hédi még maradj :)

Sajnos továbbra is nagy hátránya az alvás. Ez az amivel nem tudok dűlőre jutni. Itthon már nem aludt délutánonként a Hédi, de így legalább 8-kor ágyba volt este, átaludta az éjszakát és reggel is 7 körül kezdett csiripelni. A bölcsibe aludni kell délután. Elfogadtam. Hédi nehezebben és a módszer amivel elfogadtatták vele, nem volt túl gyerekbarát. Bőgették órákig, napokig, míg szegényem beadta a derekát, és aludt. A közel három hetes beszoktatásnak nagy értelme nem volt, az ottlétet hamar elfogadta. Voltak jobb reggelek, időszakok, amikor szívesen ment és voltak nehezebbek, amikor nagyon nem akart elengedni, de ez rövidebb beszoktatással is ilyen lett volna (szerintem). Időnként most is lázad, van nap, amikor végigfekszi az alvási időt, de nem alszik semmit. De legtöbbször azért nehezen, de elalszik. Viszont ha egyszer elalszik sokat szundikál (otthon is ez a tapasztalat). Mivel a bölcsibe minimum 3 óra az alvásra szánt idő, nagyon sok, így későbbi elalvásnál is, több mint két órát alszik. Ami neki nagyon sok. És a legrosszabb, hogy semmit se tudunk ellene tenni. Ez a szabály a bölcsibe, örülünk, hogy ott lehet, ezt meg le kell nyelni. Mert a többiek és a gondozók érdekét kell nézni, Hédi pedig hiába nagy, a piciket zavarná azzal, ha nem aludna, mert nyilván akkor ők se akarnának. Én pedig alvás előtt (max. 12) nem tudok ott lenni.

És amiért írom az egészet. Mert most telt be nálam a pohár, amit szegény Hédi kénytelen elviselni. Este f9-9 körül már ágyban vannak, velem. Ha Marci 4 után már nem alszik és általában nem szokott, hamar elalszik. Hédi viszont nem. És az utóbbi időbe f11-11 körül csukódnak le a szemei. És amin kiakadtam, hogy én rendszerint elalszok a nagy altatásba :) és mikor egy alvási periódus után felébredek még mindig azt látom, hogy Hédi nyitott szemmel fekszik, babrálja az alvó játékát és unatkozik. Ha mondom, hogy csukja le a szemét, egy pillanatra becsukja, majd ismét kinyitja és közli, hogy nem tudja csukva tartani, mert kinyílik. A végén már az agyam a plafonon van, és nem alszik, mert nem álmos, mert napközben sokat alszik, túl sokat. Egyik nap már annyira kiborultam, hogy fogtam és bezártam a szobájába, hogy aludjon, a Tibit is kizavartam és még a villanyt is lekapcsoltam. Persze visított, ahogy a torkán kifért. Pár perc után lenyugodtam, én is elkészültem alváshoz, és visszavittem magunkhoz. Ő pedig nagyon jó akart lenni és nem is kéretőzött a nagyágyba, hanem a kiságyba feküdt le. Marci még velünk alszik, Hédi pedig a szobánkba elhelyezett rácsos ágyba, mert nem szeret egyedül lenni, Domi pedig csak az apjával hajlandó aludni. Tibi már rég horkolt, amikor a Hédi még nyitott szemmel szenvedett. Végül bevezettem egy új szabályt, hogy a kiságyba csendbe játszhat az alvó játékaival, amíg el nem álmosodik, ami 11 óra tájba történt. Másnap szintén a kiságyba telepedett le, játszott. Marci altatása után lementem és mikor 10 körül felmentem, még mindig nem tudott aludni, unatkozott. Most ismét a nagyágyba kéri az altatást, és persze továbbra is én alszok el előbb. Tibi 11-f12 körül érkezik, hogy ébresszen, és ekkor kerül mindenki a helyére. Ha 11 előtt érkezik, gyakran Hédi tágra nyílt szemeivel találkozik, hiába fekszik egy helybe, a szemei nem csukódnak le. Megoldást nem látok, illetve csak azt, ha Hédi nincs elzavarva aludni. Nekem a Marcit muszáj elaltatnom, Tibi pedig Hédit nem akarja pesztrálni este 9 után, egyedül nincs el, max. ha mesét nézhetnem, de azt meg én nem szeretem. Hédi megszenvedi, hogy bölcsibe sokat alszik, itthon pedig szintén elvárjuk, hogy legyen átlagos gyerek, azaz aludjon legalább 9-10 órát éjszaka, mert szükségünk van ennyi időre.

A másik pedig ilyen nehéz dolog, ha fáradt, akkor jobb szolgálni a Hédi butaságait, különben önkívületi állapotba kerül, visít és addig nem nyugszik, míg nem teljesül. Így történt pl. a síelésnél. Túl voltunk az iváson, pisilésen (esti ceremónia), míg Hédi kitalálta, hogy éhes is. Nem akartam egy újabb napirendi pontot, így nem adtam be a derekam. Mikor már hosszasan visított, bár még reagált rám, a magyarázat, szép szó nem segített, beraktam a kiságyba, ha nem jó mellettem, akkor visítson ott, persze előtte megbeszéltem vele, de nem érdekelte. Szerencsére Marci többé-kevésbé immunis Hédi hangjára, így el tudott aludni. Hédi hosszas visítás után elaludt, büszke voltam magamra, hogy nem hagytam magam, és még el is aludt (meglepő volt, mert nem szokott ilyenkor kidőlni). No, de 1 óra elteltével, önkívületi állapotba ébredt. Hangunkra nem nyugodott meg, kivettem az ágyból, ölbe se nyugodott meg, papánál is csak visított, hogy ő éhes, de a kaját meg se látta, hideg víz nem segített, végül a bóbita és a tánc meg a hosszú visítás felébresztette, lecsillapította, de szegény olyan volt, mintha megőrült volna. Nem volt még magánál, nem reagált a külvilágra, nem fogott fel semmi ingert csak azt visította, amit alvás előtt, hogy ő éhes. Végül megevett egy péksütit, és visszamentünk aludni. Ezt is ő nyerte meg. És mikor ilyen állapotba kerül, nincs megoldás, amíg magához nem tér és meg nem kapja amit akar. Nem jó így látni Hédit, hallgatni még úgy se, így megelőzendő, jobb kiszolgálni. Ami persze meg hosszú távon nem jó :(

Bölcsődei farsang

  

A bölcsődei farsang ideje is elérkezett. A kis zebrával és a kis tigrissel érkeztünk. Apa is hazaért időbe, hogy részese legyen a családi délutánnak. Hédike, fekete kiscicánk nagy boldogan rohant hozzánk. Igazi házigazda módjára szolgálta ki a Marcit, és nagyon örült, hogy ott vagyunk. 

Minden gyerek nekiesett a sok finomságnak. Majszolták a szendvicset, pogácsát, sütiket. Egyszer csak Domi megjelent: Hédi, gyere gyorsan. Tudod mit találtam?! Cukrot :) Vitte a Hédit, és mutatta neki is a lelőhelyet. Valójában nem cukor volt, csak cukrozott extrudált kukorica, de ők mit sem törődtek vele. Folyamatosan jártak rá, hordták egymásnak. És védték is a kincseiket. A Hédi rászólt az egyik anyukára, hogy te abból ne egyél :) Otthon amilyen irigyek egymással, itt annyira összefogtak.

Kezdődött egy kis kreatív foglalkozás. Álarcot, kalapot, bohócot lehetett ragasztani, rajzolni csillámporos filccel stb. Hédi örömmel nekilátott az alkotásnak, segítséget nem igen igényelt. Domi pedig csak kedvetlenül ült az ölembe, és mondta, hogy én csináljam az álarcát. Aztán kérdésemre megadta a választ. Neki nincs kedve ragasztgatni, ő cukrot enne. 

Így került vissza a tányér mellé, míg ki nem ürült. Majd jött még egy utántöltés, aminek ismét nagyon örült. Marci is majszolt minden félét. Majd az elhullott, elhagyott, félrerakott hamikat próbálta megkaparintani, megenni. Élvezte a sok új játékot. Bár a nála kisebb kislánytól itt is elszedte, ami éppen megtetszett neki. A nagyok, miután elfogyott minden finomság, beindultak. Kezdődött azzal, hogy az egyik anyuka jött, hogy egy zebra ül a lombos fa jelű szekrénybe :) Egy párszor ki kellett őket hajtani. Majd fől-alá rohangásztak. 

Végül a csúszdánál telepedtek meg. Bölcsődei szabályokat áthágva, hason/játékokkal csúszkáltak. 

De Ica néni nagyon megengedő volt. Így persze a gyerekek is élvezték a nem mindennapi ottlétet, és nehezet tudtak elszakadni. Természetesen utolsók közt távoztunk.

Olvasás

Hédi már régóta érdeklődik a betűk iránt, megkülönbözteti őket a számoktól, egyéb alakzatoktól. Sokszor kéri, hogy rajzoljunk Hédi betűt, Marci betűt (szerintem bölcsibe tanították ezt az elnevezést).

Tegnap egy dalszövegen összevitatkozott a Hédi és a Domi. Hédi közölte a hangfalon lévő feliratra, hogy az ő verziója van odaírva. Domi erre dühösen letakarta a betűket, hogy nincs ott.

Sajnos írói véna hiányába nem sikerült visszaadnom, hogy milyen viccesek voltak, de remélem nekem még sokáig sikerül felelevenítenem az esetet :)