Zalakaros, Vízipók Csodapók gyerekvilág

 

Hétvégén Kanizsán járunk. Ebben nincs semmi rendkívüli, mert azért jó esetben havonta hazalátogatunk. És nem azért érdemel új bejegyzést, mert sikerült minden családtagomról szuper jó képeket készíteni. Sajnos nem. Hanem azért, mert Zalakarosban jártunk. Na, ez önmagában nem egy nagy hírérték, mivel olyan nagyon nem rajongok a vizes dolgokért, de az igen, hogy átadták a Vízipók Csodapók gyerekvilágot. 

Hogy az milyen szuper hely lett, minden van ott, amit a gyerek kívánhat. Csúszdák, víziágyúk, amikkel egymást locsolhatják, barlang, ahonnan csöpög a víz, hogy igazi barlang jellegű legyen, virágok, amiből időnként folyik a víz, vödrök magasan, amibe folyamatosan folyik a víz, így az ember csak dekorációnak gondolja, igán ám, ha megtelik, az alatta álló nyakába folyik egy nagy vödör víz. Van fent egy nyugis medence, ahol nem kell félteni a gyereket, hogy a többiek lekaszálják. Senki nem szól rád, ha labdázol a gyerekkel, vagy ha fröcskölni támad kedve az aprónépnek. Az egész meseszerű kivitelben, az egyik csúszda kígyó, a másik szivárvány alakú. Egy meseházból lehet lecsusszanni. A falra mozaikból a Vízipókékat rakták ki. És még arra is figyeltek, hogy több részére árnyékolókat tettek fel, hogy az érzékenyebb bőrű gyerekek is tudjanak, hol mulatni. Szóval egy csoda világ, ahol csak azt bántam, hogy én nem lehettem újra gyerek, és nem csúszdázhattam a mesevilágban. Emlékszem, a mi időnkben a nyugdíjasokkal kellett együtt ülni, és ott elütni valahogy az időt. Hogy örültünk, mikor megnyílt a pezsgőfürdős rész. Most meg ezen kívül még 3 másik medence is várja fiatalabb korosztályt. Van nagyon piciknek, főleg babáknak, nagyon pici víz, természetesen ott is akad csúszda. A vízipók csodapókos világot 1-12 éves korosztálynak tervezték, így a régi gyerekmedencébe a nagyobbaknak készítettek akadálypályát (a víz felett, egy kötélbe kapaszkodva, „köveken” haladhattál át, raktak be ugrálóköveket a vízbe, ahonnan direkt ugrálni lehet, és természetesen itt is akadt 2 nagy csúszda. 

Ha pedig a benti termálfürdős részhez megyünk, ott is akadt egy kicsi gyerekmedence, nem termálvízzel (keverik rendes vízzel). Épületen belül nem jártunk, de azt olvastam, hogy ott is készül valami szuper gyerekparadicsom.

Délelőtt az idő nem annyira kedvezett, de ez a nagyokat nem igen zavarta, egyik csúszdáról a másikra mentek, változatosság kedvéért pedig a felnőttekkel a hullámmedencét élvezték. Marci nem olyan rozmár, mint a Hédi, fázós, és ha fázik, akkor menekül. Így pl. nem hajlandó a bölcsibe a gyerekpancsoló közelébe menni. Így amíg hidegebb volt a levegő, csak belém kapaszkodva volt el a vízben, és onnan is gyakran kiment megszárítkozni, átmelegedni. Szerencsére du. igazi nyári idő lett, így ő is boldogan rótta a köröket a medencében, ugrálgatott, sétálgatott, dúdolgatott. A csúszdára nehéz volt felimádkozni, aztán meg olyan volt, mint a macska, akit a vízbe akarnak tenni, kapaszkodott ahova csak tudott, tiltakozott, de aztán a Tibi csak lelökte, és már a felénél mosolygott, és látszott, hogy élvezi, és boldogan landolt a csúszda végén a kezembe. Volt, hogy ő kérte az újabb köröket. Hédiék olyan szinten belejöttek a mászkálásba, csúszdázásba, hogy egyedül közlekedtek, és úgy kellett lesni őket, éppen merre járhatnak. Hédi mindig nagyon figyelt, hogy véletlenül egyik csúszdát se hanyagolja el:)

 

 

Ebéd se volt rossz, és az árai se voltak elszállva. Egy olcsóbb étterem áraival egyezett meg a kint kajás rész. Amit én ettem az jó is volt, de úgy láttam a halat is szépen betermelték a halevők. Ebéd után mondanom se kell, hogy a papán kívül senki se aludt. 

Hédiékkel felfedeztük a szintén mennyei játszótérrészt. 

   A hagyományos játszótér (hinta, mérleghinta, mászórész, mozgó rönkön kívül egy elkerített részen egy szuper kis ház várja a gyerekeket, meg egy álló libikóka/hinta (ki tudja mi a neve). 
 

De készítettek Kalandparkot is a gyerekeknek, amilyen a játszóházakban szokott lenni mászórész. 

A kisebb babáknak voltak babajátékok, járássegítő és külön játszórész, hernyóval, kisházzal, rugós játékkal és már nem is tudom mivel. 

Vannak animátorok, akik még a gyerek arcát is kifestik. És ami a legjobb az egész gyönyörű Vukkosra van festve. Ami nekünk már nem volt lényeges, de persze a babarésznél még külön gyerektusoló is van, mikro stb. Szóval tényleg nagyon jól meg lett csinálva, igazi EU-s színvonal. Olyan hely lett, ami mondjuk külföldön lenne, biztos ott se hagynánk ki. Igazi mesevilág vízben és a szárazföldön is. Tényleg a gyerek se tudja, hogy most hol van szívesebben, a játszótérrészen, vagy a vízivilágban.

Este még én is fájó szívvel hagytam el a fürdőt. Mondanom se kell Marci már az autóban kidőlt, és reggelig nem hallottuk a hangját se. Hédi viszont annál élénkebb volt, ő még a kádban is elfürdőzött elég sokáig, ahonnan aztán úgy kellett kiimádkozni. Persze aztán az elalvással ott se volt gond.

 

Vasárnap a mi részünkről a jól megszokott bolhapiac volt a program. Bár nem volt most olyan nagy kínálat, mint eddig, azért nem üres kézzel tértünk haza. De a gyerekeknek a papa igazi majomházat csinált:) Eddig egy létra volt a tulipánfához kötve, most készített nekik a fára egy kis kuckót, és a lejövetel se egy sima leugrás, amihez még jól jött egy felnőtt, hanem egy hintafélén lehet leereszkedni. Hédi is nagyon ügyesen, rutinosan rótta a köröket, Domi is, de ez egyáltalán nem meglepő, de Marci is elég jól mozgott a magasban. 

Délután még utoljára láthatták a gyerekek a nyuszit, apa pedig még békát is fogott nekik Fityén.

Azt hiszem ez a hétvégénk se sikerült unalmasra. 

Marci száj

 
Marcinál most kezdődik az az időszak, amikor szereti, ha kiszolgálják. Mondjuk, ha azt akarja, hogy felvigyük a lépcsőn, mert ő "nem tud" (=nem akar). És persze mindig van magyarázat, pl. elfáradt a lába. De a mai indoka teli találat: 

"Anya nem tudom magam etetni, mert ott van egy madár."

 Erre már én se tudtam mit mondani, megetettem.

Hédi tud biciklizni

Igen, már nem csak a futival egyensúlyoz a végtelenségig, már nem csak az oldalkerékkel bebiztosított biciklin mer közlekedni. Néhányszor megkért már a kertbe, hogy segítsek neki a Domi biciklijével (ő már tud két keréken közlekedni) menni. Nem nagy élmény a térkövön görnyedve szaladgálni mellette, így sokszor el is hárítottam a kérését. Amikor viszont „feláldoztam” magam a lányom bicikliző képessége érdekében, akkor se merte teljesen rám bízni magát. Nem engedte, hogy elengedjem őt/ a biciklit. Nem érezte magát biztonságban, Hédi nem az a bevállalós típus. Így nyilván én tartottam a kétkerekűt, nem ő egyensúlyozott. Aztán így ő is 1-2 kör után ráunt. Időnként felvetődött bennem, hogy ki kellene vinni az utcára, ott izgalmasabb, hasznosabb lenne mindkettőnknek, de nyilván, ha a Domi biciklije nálunk van, akkor azzal együtt Domi, Marci, Blanka is velem/velünk van, esélytelen elhagyni őket. Igen ám, de ezen a különleges napon, szó se volt biciklizésről. Egyszer csak azt hallom, hogy „Anya nézd, mit tudok”. Persze részemről jött, hogy várj egy kicsit, még a Marcit meg kell pisiltetnem, ezt kell csinálnom, meg azt… Sajnos négy gyerek mellett, örül az ember, ha az SOS dolgokat megcsinálja, utána pedig az ezalatt az idő alatt okozta károkat hatástalanítja. 

Mikor mégis akadt egy szabad percem, mondtam Hédinek, hogy mutassa. És lám Hédi két keréken tekert a kertbe. Jó néha lerakta a lábát, de az teljesen belefér, hiszen kis helyek vannak csak, folyton kanyarodni kell, kevés hely van az egyenes vonalú mozgásra. Mikor megérkeztek az Apák is, Hédivel leléceltünk, és megnéztük tudását az utcán is. Járda még túl egyenetlen volt neki, így az úttesten próbálkoztunk tovább. Ott egy-kettőre úgy belejött, hogy nem bírtam szusszal mellette, simán átgázolt a fekvőrendőrön is, és úgy kellett folyamatosan rászólnom, hogy ne jobbra-balra-hátrafelé nézzen, hanem előre figyeljen. Szóval tagadhatatlanul tud biciklizni, és a legjobb, hogy nagyon élvezi is. Most már csak egy lépés választja el az igazi biciklistától, ha kipróbálná magát a saját biciklijén is. De ez már nem csak rajta, hanem Apán is múlik, hogy mikor szereli le a pótkereket.

Múzeumok éjszakája

Linda jóvoltából ölünkbe hullott két jegy a Múzeumok Éjszakájára. Igazándiból Hédi születése óta nem jártam kint az éjszakában 1 színházat, meg talán egy esküvőt leszámítva. Meg mintha Belgiumban tavaly az egyik kirándulásból elég későn értünk haza. Mindenesetre az biztos, hogy a két kezemen meg tudom számolni a esti kiruccanásaimat, (90 %-ban a gyerekekkel együtt. De nemhogy kint nem jártam, ha nem volt muszáj (elsősorban a gyerekek, vagy SOS munka miatt) nem is éjszakáztam. Legszívesebben a tyúkokkal feküdnék, de mivel ez megoldhatatlan, így a gyerekekkel térek leginkább nyugovóra. Azt már rég feladtam, hogy a gyerekek altatását nyitott szemmel kibírjam, ha mégis ébren bírok maradni, max. a szomszéd szobába lévő ágyamig battyogok el. Különleges esemény, ha a gyerekek olyan korán álomba szenderülnek, hogy friss és üde tudok maradni. De persze akkor is van tennivaló vagy esetleg olyan mélyre süllyedünk a Tibivel, hogy megnézünk egy filmet. Régebben talán más volt. Hédi bölcsis ideje előtt még időben aludtak a gyerekek (Hédi nem aludt du.), de akkor még a gyakori ébredésük miatt eszembe se jutott, hogy valakire hagyjam őket. Mi van, ha felébrednek és nincs ott Anya. Ekkora csalódást nem akartam okozni vele, akkor még nagyon aprócska kölyköknek. Én nem bánom, hogy otthon töltöm az estéimet, amúgy se vagyok az a "kimaradok az éjszakába" típus, de azért jó volt most kimozdulni kicsit. A biztonság kedvéért, az ebéd utáni alvással gyúrtam, hogy ne csak ásítozzak az este során

Hédi éppen Mamáékkal nyaralt, Marcival a hátunkon elindulunk felfedezni a Múzeumokat. Úgy voltunk vele, ha csak 1-2 helyre jutunk el, már akkor is megéri. 

A Planetáriumba foglaltam jegyet egy 5 órakor kezdődő gyerek előadásra, mondván, hogy így legalább oda biztos bejutunk. Nem kellett volna, ki fog derülni, hogy miért. Ami azért szomorú, hogy még ingyen (nem kértek karszalagot se, csak regisztrációt) se volt telt ház,  de talán csak a gyerekelőadás nem volt olyan felkapott. Süni és a csillagok című műsor kedves mesének tűnt, bár mentségükre legyen szólva 4 éves kortól ajánlották. A leírás alapján gondoltuk, hogy a süni és az egérke lesz a mesehős, közben aranyosan bemutatják az alapvető csillagászati jelenségeket. Mondanom se kell a mesehősök igen aprócskák voltak, és igazán nem is voltak mesésítve, inkább csak odavetítve, akik annyi animálást kaptak, hogy jobbra balra mozogtak (mintha egy egérrel áthelyeznék őket), de azt is csak nagyon ritkán, és a háttér természetesen álló helyzetben maradt. Szóval mesének nem volt nevezhető. Közben egy bagoly (szintén aprócska, és egy helyben állt), előadta mi a nappal, éjszaka, föld forgás, hold, hullócsillag, galaxis, naprendszer, bolygók stb. csillagászati, földrajzi fogalmakat, olyan gyerekek számára teljesen ismeretlen fogalmakkal, hogy amikor fél füllel a Marcira figyeltem, én se értettem meg. Szerintem még egy alsós gyerek számára is nehézségekbe ütközik a értelmezése. Szóval Marci hamar megunta, jött a víz, a gesztenye, Marci pszt., maradj ülve stb. Utána már hiába jött érdekesebb, mondjuk a süniék légballonnal utaztak a csillagok között, vagy nagyban kivetítették a bolygókat, Marcit már nem érdekelte. Az se kötötte le, hogy mikor a csillagok mozogtak (ahogy múlt az éj), olyan volt, mintha a székünk mozgott volna. A csillagképnél még egy név felkeltette az érdeklődését, mert valamelyiket úgy értette, hogy gonosz, és jó hangosan nekiállt kiabálni, hogy HOL A GONOSZ?, HOL A GONOSZ?. Ha nem lett volna Marci, nekem még tudtak volna hasznosat tanítani (földrajz tudásomban nagy hiányosságok vannak), és úgy tetszett volna, de így eléggé elment a kedvem az egész naptól. Kicsit elnosztalgiáztam mondjuk, hogy mikor a Judittal először mentünk valahova Pesten, ez volt a célpont. A Deák téren találkoztunk, de még azt se beszéltük meg, hol melyik helyen. és akkor még mobilom se volt... Már nem tudom, mit néztünk meg, de akár lehetett volna ugyanez, csak éppen nem bagoly a mesélő... És úgy már mindjárt más a benyomása az embernek, mert jól bemutatták a csillagokat, csillagképeket, bolygókat stb., csak ezt az előadást nagyon rosszul alakították át gyerekekre. Marcival meg egyenesen gáz volt ez a műsor.

 

Így kicsit rosszabb hangulatba tanakodtunk, hogy a Természettudományi Múzeumba vagy a Fővárosi Nagycirkuszba menjünk. Tibi utóbbi mellett döntött. Még hozzá nagyon is jól. Pont időben érkeztünk (f7 körül), mert még akadt számunkra hely, nem a legjobb  helyen, de láthattunk mindent, igaz néha zavaró volt, hogy a humoristát csak hátulról figyelhettük. Ügyes volt, kikapott, szebben fogalmazva kihívott az első sorból egy pasit, és beült a helyére, majd még félmeztelenre le is vetkőztette. Szurkoltatott a nézőkkel, és nagyon ügyesen el tudta kapni még a tojást is, szóval jól szórakoztatta a közönséget. Tibit jobban, engem kevésbé, mert én inkább a többi produkcióra voltam kíváncsi. Láttunk lovastornát. Megállapítottam, hogy a Kanizsán látott Horse Revolution csapata sokkal jobban bánt a lovakkal, itt még a körbe járatással is gondok voltak, viszont a hátán tornázó gyerekek vetekedhetnek az ott fellépőkkel. Aztán jöttek az akrobaták, de mint kiderült egy díjnyertes gyerekcsapat, de mikor őket is csak hátulról láttuk, Tibinek mutogattam mennyi sok hely van itt, meg ott. Felkerekedtünk, de a csúnya nénik, nem akartok oda beengedni. De szerencsénkre legyen mondva, pont egy kényszer szünetet tartottak, megürült a nézőtér is, így végül a legjobb helyek egyikén várhattuk az elefántokat. És még pattogtatott kukoricával, innivalóval is feltöltekeztünk. 

 
Az elefántok kárpótoltak mindenért. Hihetetlen ügyesek voltak. Az egyik még fejen is állt!!! Fél lábon megállt egy emelvényen. Szóval miket meg nem tud csinálni egy elefánt. Sajnos vagy a szünet miatt, vagy egyéb okból, de pont az elefántokat rövidítették le, illetve egy légtornász lányt, akit nem bántam. Először lépett fel, 2 mutatványa volt, közben percekig hintáztatta magát, és borzasztóan látszott rajta, hogy nem biztos magában. Még egy akrobatikus tornás és egy sportgimnasztikás csapatot végignéztünk, majd jött a Makám koncert. A megszokott, szeretett számukat hallottuk. Bár egy nagy bakit elkövettek, hiszen ahogy a közönséget bevonták a felnőtteknek adtak feladatot, gyerekeknek nem. Ez mondjuk minket nem zavart, élveztük a zenéjüket. Ezt követően mi már készen álltunk az indulásra, de Marci még maradni akart! A trapézosokat, akik viszont hihetetlen ügyesek voltak, reptették egymást jobbra-balra, és még egy bohócot is bevetettek. Majd jöttek az artista iskola végzősei, akikkel a Savoya Parkban már találkoztunk. Most itt a tudásukat is megtekinthettük. Hihetetlen ügyesen repkedtek, dobálták egymást, szaltóztak. És ami meglepő, minden profi ki volt biztosítva, ők nem, csak egymásra vigyáztak, pedig időnként ők is voltak veszélyes helyzetben, pl. két emberen áll a harmadik és onnan szaltózik le. Egymást reptették ilyen ugródeszkán egy középső ember feküdt, majd még függőlegesen rárepült két ember. Ami érdekes volt az egyik tartóember egy lány volt, és inkább a fiúk (kisebb növésűek) repkedtek.Talán ők voltak az ilyen stílusú előadások között a legügyesebbek, leglátványosabbak. 3 óra maradás után úgy éreztük, hogy ideje mennünk. Marci is hajlandó volt az indulásra. Mikor kimentünk láttuk csak, hogy már az állatkertnél kígyózott a sor. Ekkor tudtunk igazán örülni annak, hogy időben érkeztünk. 

Marci már haza készült volna, aludni, így Tibivel tanakodtunk hova is menjünk. Haza a babakocsiért, végleg haza, vagy valamelyik másik múzeumba. Mivel a Deák tér elég központi hely, így oda mentünk, hogy gyorsan megnézzük a Földalatti Vasúti Múzeumot, az még talán Marcit is érdekli. Sok minden nem volt ott, elsősorban a mindenféle országból származó ellenőr ruhák voltak kiállítva. De akadt két nagyon régi földalatti kocsi is, amin talán még a Dédi utazhatott. Marcit ez igazán érdekelte, főleg az a kérdés izgatta, hogy ki vezeti? Ezt a maketteknél is mindig jól megnézte. Szóval végül nem bántuk meg, hogy tettünk egy kis kitérőt erre is. Pici múzeum, de a két régi kocsi látványáért megérte.

 

 

Amikor felmentünk a föld felé, két régi villamos kocsiba is belebotlottunk, az egyik éppen indult, így az eső elől felmenekültünk. Tibi egy régi álma vált valóra, hogy egy ilyenen utazzon. Már a Körtéren szemezett eggyel, de arra nem sikerült feljutnunk. Így tettünk egy kitérőt vele a Gellért-térre, majd vissza. Akadt rajta egy régi tábla is, azaz NE KÖPKÖDJ. Érdekes, hogy a 20. század elején még a dohányzás mellet a köpködés volt a probléma. (Ma meg ügye a telefon, szemetelés stb.) Azért a mostani helyzet talán jobb. Marcit nagyon érdekelte a vezetés, bemehetett volna  vezetőhöz, de ő inkább egy biztonságos távolságból csodálta.

Igazi éjszakai élet közepette, a belváros közepéről hívhattuk fel Hédókát, aki még szerencsére (kivételesen) nem aludt ilyen későn. Hédi azért kicsit bánta, hogy lemaradt az elefántokról, de megígértem, hogy a közeljövőben ő is megtekintheti őket, ha a Marcit így lekötötte  a cirkusz, biztos Hédinek is tetszeni fog.

Ismételt hosszas tanakodás után úgy döntöttünk, hogy 4 évente kijár nekünk is a szórakozás, így kivételesen nem Marci pihenését tartottuk szem előtt, hanem a saját szórakozásunkat. Így Lindától megtudtuk, hogy a Holokauszt Múzeumba nem kell órákat sorban állni és még a közelben is van. Ahogy terveztük Marci hamar elszunnyadt a hátamon. Még alig tettünk néhány lépést, Marci egy elég brutál videóra (amihez megfelelő zenét választottak) felriadt. Gyorsan kimentünk a kertbe, ahol bár az ölünkben kiterült, mint egy béka, de esze ágába se volt visszaaludni. Megpróbálkoztunk visszamenni, és egy nagyon érdekes előadásba, vezetésbe is belecsöppentünk, de sajnos Marcit annyira nem érdekelte, amit hamar tudtunkra is adott, így visszafordultunk a kertbe. Azért az emberi brutalitásról így kaptunk egy elég durva benyomást. Egyszer majd Marci nélkül, megfelelő lelkierőt összegyűjtve visszatérek.

Már Lindával közösen mentünk haza az éjszakába, hogy feldolgozzuk a nap során történteket.

Elmondhatom, hogy tartalmasan telt a Múzeumok Éjszakája, örülök, hogy útra keltünk. Lehet ebből is állandó programot csinálunk, mint a Gyerek Szigetből. Csak az a gond, hogy a kettő egy időre esik. Melyikről mondjon le az ember, most, hogy csak a Marci volt, az utóbbit hanyagoltuk el, de jövőre?

Gyereknap

Ha május vége, akkor gyereknap. A mi Babóink még nem elég nagyok ahhoz, hogy ezt tudják, de csak idő kérdése... Pár év múlva megtanulják a naptárat és onnan kezdve nincs menekvés. Addig is kedves szüleik tartják számon eme jeles eseményt. Merthogy már egy hete elkezdtük nézni a lehetséges programokat. A előjelek ismét nem voltak bíztatóak: a (most éppen nagy valószínűséggel a bölcsiből) érkező aktuális vírus/baci mindkettőnk hangját egy egér cincogásához hasonlóvá tette. Arról majd egy másik bejegyzésben számolunk be, hogy hang nélkül hogyan lehet fegyelmezni a rakoncátlan, éppen az ablakpárkányról a kanapéra huppanó, vihogó csemetéket.

Szombatra valamenyest javult a helyzet, a Babók láthatóan sokkal edzettebbek, úgyhogy semmi nem akadályozhatta meg, hogy legalább egy kis gyereknapozás legyen. Na persze gyereknap az csak vasárnap lesz, de szerencsére már szombatra is kiváló programot találtunk: a közeli bevásárlóközpontban rendezett Alma-együttes koncertjét. Meghívtuk Domit, Blankát és Szüleiket is. Előbbiek nagy örömmel csatlakoztak hozzánk. A koncert helyszíne meglehetősen tömött volt, amikor odaértünk alig találtunk helyet. A színpad szélén azért még odafértek csápolni a kis lurkók is. Marci volt a legügyesebb a tülekedésben: szuper helyet tudott szerezni magának. A szülők meg csak ámultak. A technológia a következő:

1. Kihasználja, hogy kisebb, mint a körülötte lévő gyerekek, de gyorsabb, így simán átsiklik közöttük.
2. Ahol nem fér át, egy lökés balra – egy taszíts jobbra, és máris megvan a továbbjutás.
3. Végül egy kis furakodás, méltatlankodás és kész is van.

Ha nem látjuk, el sem hisszük, bár a bölcsiből már hallottuk, hogy ügyes. A jó helyét minden probléma nélkül meg is tartja. Sőt, ha úgy tartja kedve, még mászkál is egy kicsit, és később visszaszerzi.

Visszatérve a koncerthez: a Babók nagyon élvezték. A nagyok szépen végignézték, a kisebbek hol a színpadnál, hol a nyakunkban, hol a kezünkben. És unalmas időkre szuper játékot találtak. Érdemes megnézni, ahogy a kivetítős reklámtáblát is érintőképernyőként szeretnék használni. 

A kicsik a koncert végét már nem várták meg, hanem Apával elmentek sétálni.

Hanem a koncert után néggyerekes pisiltetés következett. Szép kis mutatvány, főleg, hogy igazából egyik sem akar nyugton maradni. Lássuk sorjában. Anya egyszerre egy gyereket elvisz pisiltetni. Marci és Domi fölfedezi, hogy az üvegajtó alsó peremére fel lehet mászni fel lehet mászni. Kinyitni szerencsére nem sikerül. Úgyhogy marad a felmászás, lemászás rohangálás végtelen ismétlése. Közben a vásárlók próbálnak ki-be surranni. Hédi persze csatlakozik. Közben almát esznek, de csak addig, amíg Blanka szétborítja az egészet. Úgyhogy marad a gesztenyeevés. Végül happy end, amint már csak egy kis hányás-visszaszaladás-mosakodás tarkít.

Végül kijutunk a várva-várt mini-vidámparkba. Ebédidő lévén egy kört ígértünk az általunk választott játékon, de nyilván leragadtak az első körhintánál. Mindegyik gyerek külön-külön terepjárót kaparintott meg, úgyhogy bolgogan rótták köreiket. A menetidő lejártával természetesen újabb élményeket szerttek volna, így felemelkedős körhinta következett. Blanka nem mert felülni, de a többiek nagyon jól érezték magukat.

Gyereklogika szerint leszállás után a kisvonat, azután a hullámvasút majd az ugrálóvár következett volna, végül befejezésként a program ismétlése és a szülői bőségszaru maximális kihasználása. Az adott menetárak mellett ez nem is tartott volna olyan sokáig. De ez most elmaradt, lévén, hogy 1-re Ildiékhez voltunk hivatalosak. De előtte, levezetésként még láttuk az artista/bohóc előadás végét. Legjobb persze az volt, hogy ki lehetett próbálni a kellékeket.

Vasárnap már mozgalmasabb volt. A reggeli kertrendezés miatt késő délelőtt indultunk csak a híres Millenáris-i gyereknapra. Sok más gyerek is ezen a rendezvényen kereste az aktuális vidámságot, így sokat kellett sorba állnunk, de megérte. Marci és Hédi rögtön kinézte magának a kreszpályát, ahol elektromos autókkal lehetett furikázni. Marci simán beült a kékbe, de keserű csalódottsággal kellett tudomásul vennie, hogy ki kell várni a sorunkat. Végül mindkét gyerek dícséretes módon kivárta a sorát, sőt egy hang nélkül végigülte a rövid kresztanfolyamot is. Marci nagy bánatára nem sikerült a kék autóba ülnie, bár megígérték neki. Végül azért a sárgával is ügyesen és örömmel furikáztak.

Üres pocakunkat lángossal töltöttük meg, közben a Babók élvezték a Millenáris nyújtotta egyéb örömöket is, mint például a szép nagy tér a rohangászáshoz, a haletetés, a tó szélén való egyensúlyozás, a tóba tapicskolás. Ebéd után Maja mama és Jocó papa búcsút vettek és a kis család egyedül indult felfedezni a gyereknapi forgatagot.

Mert felfedeznivaló az volt bőven. Először is, volt mindenféle jelmez. Marci is szereti az óriási mackókat, de Hédi egyenesen imádja őket, ezt már többször megörökítettük ezen a blogon. Volt mackó, tündérek, varázslók, boszorkány, béke (szintén tündér, csak békává változtatták) akik kis színdarabot adtak elő. Hédike még a mackóval is táncolt.

Összefutottunk hatalmas Snoopy-val is, természetesen vele is fényképezkedtünk. Utána meglepő, de szembejött egy hatalmas ragasztó. Hát igen, gyereknap, itt mindenféle képtelenség megeshet. A sétáló zöldségkosár már figyelmet sem keltett.

Hanem a Kis Vakond. Helyesebben szólva óriási Kis Vakond. Mindkét gyerek imádta. Legkinkább minden gyerek odavolt érte. Még a sokat látott ősök sem találkoztak ilyen csodával. Nemcsak hogy hatalmas, hanem aranyos, pihe-puha, selymes bundájú, hatalmas kezű, barátságos Kis Vakond. Mindkét Babó szívébe belopta magát, és még sokszor visszatértünk meglátogatni. 

 
Utána kiállítás a Kis Vakondról, majd egy kis játszóházasdi következett.

Elérkezett a 3 óra és a koncert ideje. Egyszer már láttuk ugyanezt a koncertet, ugyanazt a mesét, hallottuk ugyanazokat a dalokat (utóbbit csak elvétve). A gyerekek mégis élvezték, Hédi csak azt sajnálta kicsit, hogy nem őt választották a Hercegnőnek.

Végül egy laza egy órás játszadozás következett a Sylvanian család nyuszikáival, cicáival, babaházával. Hédi a ház berendezésével és összes lakójának jólétével volt elfoglalva, Marci pedig a kis autót vette birtokba. Teljes volt az összhang. Végül, a nap megkoronázásaként megjelent egy igazi, hatalmas Sylvanian nyuszi mama, gyögyörő szép ruhában. Az „Ott egy hatalmas nyuszi!” felkiáltásra mindkét Babó fürgén pattant fel a helyéről.

Tudvalevő, hogy Marci kedvence a nyuszi, de most valamiért kevésbé érdekelte. Első furcsaság. Egy unott pillantás után visszatért a jól megszokott kisautó mellé. 

 Csak egy pillanatra nem figyeltünk, Anya a Hédiről készült képeket mutatta Apának, de Marcika eltűnt. Elkószált a kis mihaszna. A szülők persze pánikolva (utólag nem tudjuk felidézni, hogy mennyi ideig tartott, amíg kerestük) rohangásztak fel és alá a teremben. Mígnem végül is ráakadtak a kis kószálóra egy mackó társaságában. Második furcsaság: az Anya mellől el sem mozduló kis apróság most jó sokáig nem hiányolta a szülőket, és láthatólag ellett volna még egy darabig nélkülünk.

Eljött a hazautazás ideje, élményekkel, lufikkal, csecsebecsével bőven megpakolva indultunk haza. A villamoson már mutatkoztak a fáradtság jelei: flakon-dobálás, ülésre mászás, piszkálódás. A lufik nagyon fontosak voltak. A kipukkant helyett Apa a helyszínenújat kerített, de az útközben szétdurrant majdnem égszakadás-földindulást váltott ki. Szerencsére a vihar másfelé vette az útját. Otthon azután kiderült, hogy miért is volt fontos, hogy minden lufi épségben hazaérjen: hogy a két haramia ráülve-ugorva szépen kidurrantsa őket. Apa kettőt megmentett.

Egy alapos tisztálkodás után könnyű vacsora következett. Marci egy kis zacskó pogácsát, Hédi pedig négy paradicsomot tömött be. Háromnegyed óra alatt. Kimerülten zuhantunk ágyba, ma hamarabb aludtak el a Babók, mint Anya.