Nyuszi

Mivel még mindig nem tudom elújságolni Huba megszületését (már gigantikus méretű, mégis nagyon jól érzi magát ott, ahol van), ezért a család egyéb új tagjairól írok ma.

Bemutatásuk elmaradt, mert a húsvétról se írtam. Sok érdemleges nem történt a három napban. Szombaton a gyerekek Zalakarosba pancsoltak, de pechünkre összeszedtek valami jó kis vírust/bacit, aminek köszönhetően vasárnap du. Dani megkezdte a beteget sorát, éjjel Hédi, végül én is kidőltem a sorból. Azt hittem hétfőn elpusztulok, de akármilyen rosszul voltam, Tibinek mondtam, hogy jöjjünk fel, mert nem akarok Kanizsán szülni (szúri, koraszülött osztály nélkül). Nem sejtettem, hogy ez még csak a kezdet lesz, mert azóta olyan érzékeny a gyomrom, hogy a legártalmatlanabb kaják is teljesen kikészítenek. Úgy tűnik, Huba ebből mit sem érzékel, szerencsére, azóta se óhajt kibújni a lakosztályából.

De a lényeg, hogy a vasárnapi "tojás vadászatot", ami rossz időre való tekintettel, csak egy kupac ajándék volt még mindenki kiélvezhette. Szerencsére a nyúl idén visszafogta magát. Hédi megkapta az áhított sminkes könyvét (papíron kell kisminkelni arcokat), amit egy hétig le se volt hajlandó rakni, azóta pedig csak porosodik. Viszont ajándéknak még nem láttam így örülni. Marci is hurcolta egy ideig a mágneses öltöztető játékot, de már azóta szerintem megfeledkezett a létezéséről is. A lélekdoki sorozat: "Hogyan élheted túl, ha minden a testvéred körül forog?" c. könyv egész jól lekötötte Marcit is, bár kételkedem benne, hogy bármi hatása lett volna rájuk. A két nagy időnként szó szerint gyilkolja egymást és Hédi is rettenetesen piszkálja a Marcit (hasonló módon, ahogy régen a Domi bőgette őt), Marciról meg inkább említést se teszek. Szegény Hubát már előre féltem. A többi ajándék szerintem még ekkora figyelmet se kapott, a csokik köszönöm szépen finomak voltak:D.

De a bejegyzés lényege:

Apu beígért a gyerekeknek 3 nyuszit, akik DZ nyúl simogatójából érkeztek. Szerintem legtöbbet én és a Tibi foglalkoztunk velük, de azért a gyerekek is időnként kijöttek hozzájuk. Aztán valami meglepő módon Tibi úgy döntött, hogy befogadjuk őket. Így van 3 nyuszink (Bozont 1, Bozont 2 (Ami), Tapsi). A neműket még a dédinek se sikerült megállapítani, de viselkedésük alapján 2 fiúval és 1 lánnyal van dolgunk. Valamit kell majd kezdeni velük, nehogy kisnyuszik legyenek, mert akkor szegények tényleg valakinek a fazekába kötnek ki. Tibi jó pár éjszaka dolgozott, hogy egy igazi nyuszi kastélyt készítsen nekik. Két szintes nyuszi házuk van kifutóval, ahol már a fű lassan a múlté. Sajnos a macska távol tartása se megoldott még (állatbarát tippeket szívesen fogadok) és a jobb árnyékolása is folyamatban van. De azért a nyusziknak panaszra nem lehet okuk.

Tibi egyik célja tényleg teljesült. Marci már egész bátran (néha kicsit durván is) viselkedik velük. Már nem szalad el előlük, sőt emelgeti is őket. Szerintem már bátrabb is velük, mint a Hédi. 

Vettünk nekik nyúl pórázt, így a kertbe tudják sétáltatni is őket, bár elég lusta állatok és az első fűszálnál letáboroznak. Nehéz mozgásra késztetni őket. Kedvencük a pitypang, így az eddig irtott gaz szívesen látott lett a kertünkben. Sajnos viszont a gondozásukhoz nem sok késztetést éreznek a gyerekek. Még az etetés is a Tibire hárult. Egy ideig próbálkoztunk, hogy reggel ők etessék őket, de legtöbbször háborgás, veszekedés lett belőle. Az elején még az is nehezen ment, hogy ki is éhes.

Első napok valamelyike:

T: Valaki nagyon éhes.

M/H: Apa, én már reggeliztem. Apa te még nem ettél?

T: Nem, de valaki másra gondoltam.

Hosszas gondolkozással csak rájöttek, hogy a nyusziknak kellene enni adni.

Azóta Tibi úgy döntött, egyszerűbb, ha ő megcsinálja. Majd a szünetben újra próbálkozunk a felelősségérzet kialakításával. Nyáron majd nem kell felöltözni, hogy kimenjenek hozzájuk, kezdhetik a napot a nyuszikkal.
Jelenleg azt hiszem, Tibi tölti a legtöbb időt velük. Jó elnézni őket, de azért nem mondhatnám, hogy a simogatáson kívül lehet bármit is kezdeni velük. Gyerekek is időnként odamennek, de hamar rájuk unnak, nem egy játékos állatok. Persze ha felvetjük nekik, hogy mennek a dédihez, háborognak. És valljuk be, a nyuszik is itt sokkal jobban el vannak kényeztetve. Sajnálnám, hogy falusi nyuszik legyenek belőlük.

Hédi ovis értékelése

Hédi év végi értékelése Hubára való tekintettel, illetve a problémamentes lányom miatt már ilyen hamar megtörtént.

Lényeg: Hédi mindenbe nagyon ügyes, okos. Teljes mértékben iskolaérett. Anyanyelvi dolgokban: itt kiemelték, hogy pl. tud mondani három szótagú zöldséget, szépen visszamondja a mesét (pénteken ő mondhatta a mesét), a mozgás játékokba (nem véletlenül vették fel a Grosicsba is), a zene-ritmus játékba (furulya biztos sokat hozzátesz), környezetismeretből, matekból rendkívül jól teljesít. 

Szeret rajzolni, alkotni. Feladatát (napos teendők, ruhák elpakolása stb.) ügyesen ellátja, És végre az óvónéni szájából is hallottam, hogy Hédi, amibe belekezd, abba nagyon ügyes, sőt átlagon felüli képességekkel rendelkezik! Kíváncsi vagyok, hogy fog ez megnyilvánulni az év végi műsorba. Megint csak egy sor szerepet kap, vagy végre kamatoztathatja tudását.

Egyetlen negatívum volt, bár inkább csak nekem, az óvónéni szerint nem olyan nagy probléma, hogy nem kezdeményez másokkal játékot. Inkább várja, hogy hívják játszani, emiatt sokszor egyedül játszik, és szerintem ez az oka annak is, hogy rengeteget rajzol. Ebből azt a következtetést vonom le, hogy zárkózott. Bár óvónéni szerint a felnőttekkel nagyon nyitott , sokat mesél. Reméljük az iskolai beilleszkedésnél ez nem fog gondot okozni.

Hamarosan Marci értékelését is meg kell hallgatnom. Félek, hogy ott nem fogok ennyi szépet hallani, főleg amióta Gabó a nagy példakép, haver, azóta még egy fokkal rosszabb a viselkedése. Gabó mindenkinél erősebb, okosabb és tökéletesebb, csak éppen borzalmasan rossz (ha Marci tényleg tőle hallja, tanulja azokat a dolgokat, amitől fejjel megyek a falnak, és amiket már egyszerűen nem tudok kezelni). Coming soon.

Hédi visszafordíthatatlanul iskolás lesz

Sok minden történt velünk az utóbbi időben, és persze sok ezek közül meghatározó is.

Féléves „rágódás után véget ért az iskola mizéria. Mivel a Don Bosco Iskolában biztos helyünk volt a sportosztályba (elit osztálya), így a Domonkos Iskolába (Etele út) már be se írattam a nagylányt. Úgy döntöttem, hogy mivel a katolikus iskola sportosztályába válogatott gyerekek kerültek, Hédinek jobb lesz. És nem volt utolsó szempont az iskola közelsége. Havi egy mise még mindig kevesebb időt vesz el, mint az utazás a másik iskolába. Azért megírattam az iskolaérettségit a Domonkosba is. Hédi persze itt is az élvonalba végzett, így tárt karokkal várták volna bármelyik osztályba.  A felmérés célja az volt „hivatalosan”, hogy a szülőt tájékoztassák miben gyengébb a gyerek és azt fejlesszék. Hédinél az egyetlen dolog, amit tudtak mondani a színezés volt. Hogy figyeljen, ne menjen ki a vonalból. Persze Hédi a színezést csak felesleges nyűgnek tartja (az alkotásainál is), így minél gyorsabban, minél jobban elnagyolva végzi ezt a műveletet. Nem fogom erőltetni, mikor ügyesen rajzol, gyakorolja a vonalak húzását, írását, nem a finommotorikájával van gond. Valamit mondani kellett. A Domonkosba az iskola-előkészítőt végül így se bántam meg, kicsit megismerte, szokta a frontális oktatást. Ildinek hála, tőlem sok időt nem vett el, mert alapvetően ő hordta a gyerekeket.

Kijárták a Grosicsba (sport suli) is az előkészítőt, szintén Ildinek köszönhetően nekem nem sok dolgom volt vele. Kemény felvételi után (1,5-2 óra, futás, távolugrás, szabad gyakorlat, akadály pálya, labda pattogtatás stb.), amiből csak a futást láthattuk, Hédit felvették. Mondjuk Misi bácsi (igazgató) a csúszós cipője és a kitartása alapján már névről ismerte. Kicsit furcsa volt, hogy másik osztályba, mint ahova az előkészítőbe járt, de végülis mi nem írtunk oda, melyik osztályt szeretnénk. Hédi így is érzékelte, hogy nagyon ügyes volt, és nagy kiváltság, hogy ide járhat. Se a Domit (aki miatt az egészet végigcsináltuk), se az ismerős gyerekeket nem vették fel. Mivel elég elit suli, és tanulásba is erős (kompetencia felmérés alapján) úgy gondoltuk, hogy megfelelő hely lesz a Hédinek. Végig csináltuk a sportorvosi vizsgálatot is, vérvétel, EKG, komoly ortopédiai vizsgálat, látás vizsgálat stb. Itt is átmentünk, szóval nem volt akadály. Az iskola rendkívül modern, és éreztük, hogy itt tényleg tárt karokkal fogadják majd Hédit.

A beiratkozás napján azért még elsétáltunk a kéttannyelvű suliba (tudtuk, hogy 2 hely már megürült), hogy akkor Hédi jöhet-e. Meglátott az igazgató h., meg se kellett mondani, hogy kiről van szó, mondta, hogy igen. Ez volt az, amire nem voltam felkészülve. Végül a döntés a mi kezünkbe került.

Maradtunk az eredeti terv mellett és Hédit a kéttannyelvű osztályba írattuk. Úgy gondolom, inkább szellemileg fejlesszük, mint fizikailag. Remélem jól döntöttünk és Hédi szeret majd oda járni. Délután meg majd kimozogja magát. Talán így már szeptemberbe is lesz neki kihívás. Szóval Hédi szeptemberbe a Lágymányosi Bárdos Lajos Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola és Gimnázium 1. n osztályába kezdi meg az általános iskolás tanulmányait. De közel van már, hogy Hédi komoly iskolás lesz.

Szerdán túlestem a házi védésen is. Az utóbbi napok mindenki számára kemények voltak. Nekem, hogy mindennel végezzek (válaszok a bírálónak, előadás, tézis füzet stb.), a gyerekeknek meg az, hogy nem sokat foglalkoztam velük, inkább csak a morgást, ’hagyj békén’ típusú mondatokat kapták. De ennek is vége. Most próbálok rájuk fókuszálni, már amennyire erőm engedi.

Ezek után elkezdtük rendbe rakni a házat, hogy Hubát megfelelő körülmények között várhassuk. A földszint már kipipálva, legalábbis az ÁNTSZ-nél már átmennénkJ Elolvastuk a ’Hogyan élheted túl, ha minden a testvéred körül forog?’ című könyvet, és sokat beszélünk, hogy mi lesz, hogy lesz, mikor a kórházba megyek, utána mi fog változni. Lesznek háborgások, nehéz pillanatok az biztos. Néha már most vannak (pl. játszótérre nem megyünk, mert már nem nekem való hely). Remélem Huba érkezése mégse hagy nagy törést senkiben. Megkezdődtek a folyamatos orvosi látogatások (NST, szülész doki, véres doki, vérvétel, szülésznő stb.), készen áll a kórházi csomag (bár még a szúrikat nem kaptam kézhez), szóval várjuk a kistesót.

Talán ezek az elmúlt idők legfontosabb eseményei. Most, hogy már nincs miért stresszelnem, igyekszem írni, bepótolni a húsvétot, a furulya fellépést stb. Persze minden Hubán múlik, mikor akar közelebbről is megismerni minket.

Első focimeccs

Szombaton focimeccsen jártunk Hédivel és Domival. Életük első (foci)meccsén :) 

A futballkártyákat még október elején kiváltottuk Hédinek, Marcinak, Dominak és Blankának is, amikor azzal riogatták az embereket, hogy október 15-e után már csak ellenérték fejében lehetséges :) 

Hédi és Marci irtó büszke volt, mindenkinek - még idegeneknek is - azzal dicsekedtek, hogy megyünk kiváltani a focikártyát, hogy tudjunk menni meccsre.

De akkor már elég hideg volt, az első néhány tavaszi meccsen szintén, így a meccsre menés idejét most láttam elérkezettnek. Megnéztem a menetrendet, és mivel nem nagyon játszik a Dunaújváros a tavaszi szezonban már Bp.-en, így egy olyan meccset választottam, ami korai időpontban van, plusz semmi egyéb program nincs a gyerekeknek (Ildivel és Szabival egyeztetve).

Végül csak a két nagyon vállaltam be, így hogy haza kellett hozzá utazni Dunaújvárosba.

Blanka elég hamar túltette magát rajta, hogy nem jöhet, megígérte neki az Ildi, hogy cserébe majd hozunk valamit, ellentétben Marcival, aki indulásnál eléggé kiakadt, sírt a kapuban és azt mondogatta, hogy buta vagy Linda. 

Végül olyan korán nem tudtunk indulni, mert Dominak még valamilyen focibemutató volt itt a kerületben, de azért ebédre hazaértünk. Az utazási időt még úgy is sokallották, hogy gyorsjárattal mentünk, de azért jól eljátszottak és veszekedtek (ki hány percig játszott) a telefonomra letöltött memóriajátékokkal meg valamilyen wash pets nevezetű alkalmazással.

A meccs. 

Először a napos részre ültünk, mert Domi mindenképpen közel akart lenni a pályához (azért arról sikerült lebeszélnem, hogy a legelső sorba üljünk), de még el sem kezdődött már majdnem hőgutát kaptunk, Hédi csak a földet bámulta, mert nem látott semmit a naptól, azt se akartam, hogy leégjünk, végül nagy nehezen sikerült rávennem Domit, hogy üljünk feljebb, miután a Tőzi megígérte neki, hogy ha nagyon távolinak találja visszaül vele. 

Dominak nagyon tetszett, végig kommentálta, habár az alapfogalmakkal még nincs teljesen tisztában, plusz "MEXI"-t (Messit) hiányolta, és a magyaroknak akart drukkolni  (otthon készített egy magyar zászlót, amit Ildinek olasz zászlóként sikerült felragasztania egy hurkapálcikára :D).

Hédinek elég sokáig tartott feloldódnia, már azt hittem nem is fog neki tetszeni, pedig tv-ben néhány meccset már néztünk együtt. Úgy a harmincadik perc tájékán már megnyugodtam, hogy Hédi is jól érzi magát :) 

Jókat nevettek, főleg azon, hogy a bíró nem adott sárga lapot az első félidőben, pedig volt egy-két kemény szabálytalanság, meg a "gyerünk GYEREKEK, Újváros veletek" szurkolói rigmuson hiszen "nem is gyerekek játszanak!" :D, szünetben táncoltak a zenére, második félidőben már inkább azzal voltak elfoglalva hogyan vágjanak furcsa fejeket :) És mikor lesz már gól?! Ami nem lett, 0-0. 

Domi teljesen ki volt akadva a szurkolóktól, nem csak attól az egy daltól, hanem az összestől. Zavarta, hogy hangosan drukkolnak :D Szerintem meg pont neki való volt, mert a végén a kedvenc artikulátlan, eltorzult beszédstílusában ő is kiabálta már, hogy Újváros :)

Meccs végére apu értünk jött, lementünk a Duna-partra, megnéztük a madárlest, a játszótér kipróbálására sajnos nem volt idő.

Otthon még kicsit lementek a kertbe játszani, várták a vonatot (persze pont akkor nem jött), közben Dédi mama és papa is befutott Balatonról, úgyhogy kicsit velük is találkozhattak. Vacsora után pedig visszaindultunk Budapestre.

Nem tudom a két kisebbet mikor fogom elvinni, mert szerintem őket még nem kötné le semennyire, elrohangálnának a székek között 90 percet, legfeljebb egy olyan meccsre, ami engem sem érdekel túlzottan :)

Legközelebb majd itt Budapesten :)

Marci és a büntetés

Marci kemény dió. Ez mindig kiderül. Egyszerűen nincs eszköz a nevelésére. Ezt már sokszor írtam. A büntetést leginkább rövid hiszti, esetleg besértődés követ, de összességébe lepereg róla. A várt hatás pedig elmarad.

Néhány hete a Domival kipancsoltak fél liter babafürdetőt. Letolás, agymosás, kiabálás járt érte. A hétvégén Marci buborékfújót gyártott a sok ezer forintos babe samponjukból. Pedig csak szólnia kellett volna, megcsináljuk neki a löttyöt, mert neki persze a sampon elpancsolásán kívül más nem sikerült. No és tanulhatott volna a korábbi esetből is.

Persze kiakadtam, hogy rövid időn belül ugyanazt (sőt rosszabbat) a gaztettet elkövette, ráadásul pont a samponnal (ami a magas ára mellett csak néhány gyógyszertárba beszerezhető).

Tibi büntetésből az édesség megvonás mellett döntött. A dugi nyalókákat, cukrokat (amivel az idősebb generáció kínoz) begyűjtötte.

Hédi odaadta a Tibinek azokat a nyalókákat, amit nem talált meg az apja. Önként, pedig hallgathatott volna róla. Irtó becsületes a lány.

Marci máshogy reagálta le a dolgot. Kiakadt, hisztizett, megtámadta a Tibit. De a szövege nagyon cuki volt.

M: -Apa, így egy gyereket nem szabad büntetni, hogy elveszed  az édességét!

T: -Marci, akkor hogy kell büntetni a gyereket.

M: - Hogy sarokba állítod.

T: - És ha a sarokba állítalak ott maradsz?

M: - Nem, Apa nem!!!