Kicsit több, mint egy hete tudtuk meg a jó hírt, hogy az Ildiéknek el sikerült adniuk a lakást és januárba közel egy évre hozzánk költöznek. Bár a hírnek azt hiszem, csak én örülök (esetleg még a gyerekek), legalábbis annak a részének, hogy együtt fogunk lakni. Az átcuccolást már megkezdték, így vasárnap délelőtt az eddig kialakult rendszer felborult és a sok új bútornak, lomnak is helyet kell találni. Éppen egy ilyen pakolás alkalmával keveredett hozzánk a Domi.
Mivel Hédinek megígértük, hogy megyünk karácsonyfákat nézni és zenét hallgatni (nagy bulizós lett), nem volt már választás, el kellett jutni a Nagytétényi kastélyba három gyerekkel, túl rövid időn belül, úgy hogy a nagyoknak éppen valami halaszthatatlan dolgot kellet elintézniük az emeleten. Persze rohanva vágtunk neki az útnak, Marci babakocsiba, Domi hátizsákba, Hédi pedig a babakocsin csimpaszkodva. Persze elkéstünk, de nem volt gond.
Mindjárt csináltam is helyet a gyerekeknek a színpad előtti párnákon. Zenés gyermekelőadást Balogh Bodor Attila színész tartotta. Szerintem még nem ők voltak a célközönség. Hiszen mondókák, nyelvtörők, közmondások között csak néha énekelt a bácsi. De a gyerekeket ez szerencsére nem zavarta és Marci kivételével szépen végigülték a műsort. Sőt mi több, még szerepeltek is. Önkénteseket keresett az előadó, és bár a mieinket nem hívta "színpadra", őket ez egy cseppet se zavarta, és ők is kivonultak. Domi szépen vette az akadályt, elmondta a kért szöveget, Hédi addig jutott, hogy megmondta a nevét, majd a nyelvtörő helyett szépen pislogott a bácsinak :D Szerintem nem értette a feladatot. De akadt olyan nagyobb gyerek, aki a Hogy hívnak? kérdésre Pöttyös labdával válaszolt :D Mind a ketten kaptak csokitallért. Mivel a bácsi rendes volt a végén a maradék csokit is szétosztotta. Persze ezek a picik rögtön mentek. Domi közölte, hogy ő kettőt kér, ezek után a Hédinek is kettő kellett, sőt még Marcikának is jutott egy, akinek kénytelenek voltunk adni belőle, mert papírostul próbálta megenni a finomságot. A kiállításból sokat nem láttunk. Hédi és a Domi csak a teret élvezték és a múzeumba futkároztak. Mi meg utánuk... Kaptunk is megjegyzéseket dögivel. De aranyosak, édesek, helyesektől kezdve, Jézusom ott jön a harmadik is megjegyzésekig :D Emlékeimbe szebbnek tűnt az egész múzeum, de ebből látszik, hogy a körülményeken sok múlik: romantikus kirándulás a kedveseddel vagy egy félresikerült múzeumlátogatás 3 neveletlen gyerekkel :) Láttuk, ezt az adventi programot is, és talán a két nagy jól érezte magát és új élményekkel gazdagodtak. Mi meg tapasztalatokkal...
Miután végigrohantunk a múzeumon (amúgy két igazán szép fa volt csak, mert én azért mindre vetettem 1 pillantást futás közben), néhány fénykép készítése után (ha már megvettük a fotójegyet) célba vettük a játszóteret. Az öltözködés volt csak a nap neheze, amikor Hédi direkt oda akart állni, ahova nem szabadott, kikészítve ezzel a portás nénit is, a Marci álmos, nyűgös volt, mert babakocsit nem lehetett a múzeumba vinni, így érkezésünkkor fel kellett ébreszteni, Domi meg mindenáron a hordozóba akart ülni és azért hisztizett. Szerintem az ott dolgozók se mostanában fognak elfelejteni minket, megadtuk nekik a pletykatémát is. Érdekes egyébként, az ilyesmi már egy kicsit se aggaszt.
Mindjárt csináltam is helyet a gyerekeknek a színpad előtti párnákon. Zenés gyermekelőadást Balogh Bodor Attila színész tartotta. Szerintem még nem ők voltak a célközönség. Hiszen mondókák, nyelvtörők, közmondások között csak néha énekelt a bácsi. De a gyerekeket ez szerencsére nem zavarta és Marci kivételével szépen végigülték a műsort. Sőt mi több, még szerepeltek is. Önkénteseket keresett az előadó, és bár a mieinket nem hívta "színpadra", őket ez egy cseppet se zavarta, és ők is kivonultak. Domi szépen vette az akadályt, elmondta a kért szöveget, Hédi addig jutott, hogy megmondta a nevét, majd a nyelvtörő helyett szépen pislogott a bácsinak :D Szerintem nem értette a feladatot. De akadt olyan nagyobb gyerek, aki a Hogy hívnak? kérdésre Pöttyös labdával válaszolt :D Mind a ketten kaptak csokitallért. Mivel a bácsi rendes volt a végén a maradék csokit is szétosztotta. Persze ezek a picik rögtön mentek. Domi közölte, hogy ő kettőt kér, ezek után a Hédinek is kettő kellett, sőt még Marcikának is jutott egy, akinek kénytelenek voltunk adni belőle, mert papírostul próbálta megenni a finomságot. A kiállításból sokat nem láttunk. Hédi és a Domi csak a teret élvezték és a múzeumba futkároztak. Mi meg utánuk... Kaptunk is megjegyzéseket dögivel. De aranyosak, édesek, helyesektől kezdve, Jézusom ott jön a harmadik is megjegyzésekig :D Emlékeimbe szebbnek tűnt az egész múzeum, de ebből látszik, hogy a körülményeken sok múlik: romantikus kirándulás a kedveseddel vagy egy félresikerült múzeumlátogatás 3 neveletlen gyerekkel :) Láttuk, ezt az adventi programot is, és talán a két nagy jól érezte magát és új élményekkel gazdagodtak. Mi meg tapasztalatokkal...
Miután végigrohantunk a múzeumon (amúgy két igazán szép fa volt csak, mert én azért mindre vetettem 1 pillantást futás közben), néhány fénykép készítése után (ha már megvettük a fotójegyet) célba vettük a játszóteret. Az öltözködés volt csak a nap neheze, amikor Hédi direkt oda akart állni, ahova nem szabadott, kikészítve ezzel a portás nénit is, a Marci álmos, nyűgös volt, mert babakocsit nem lehetett a múzeumba vinni, így érkezésünkkor fel kellett ébreszteni, Domi meg mindenáron a hordozóba akart ülni és azért hisztizett. Szerintem az ott dolgozók se mostanában fognak elfelejteni minket, megadtuk nekik a pletykatémát is. Érdekes egyébként, az ilyesmi már egy kicsit se aggaszt.
A játszótér egyébként nagyon szuper, felújított volt a múzeum melletti parkba, körötte pedig luxus házakkal. Kicsit homokozás után kellően átfagyva, éhesen indultunk haza. Kihasználva az utolsó szabad napot karácsony előtt, amikor is nem vagyok teljesen oda (csak félig), hogy sehogy nem áll a karácsonyi ajándék... Pedig már csak a legnehezebb van vissza :D
nem értem ezt a bejegyzést. mikor voltatok itt? melyik este nem említetted hogy kastélyban voltatok? vagy csak én nem figyeltem?:)
VálaszTörlés