Anyu fent maradt, hogy segítsen a gyerekek körül. Megkezdődtek a munkába járós hétköznapok. Azért a megfogalmazás, mivel a szigorlatra már múlt héten elkezdtem aktívabban készülni, amit pedig a munkám részének tekintek. Szóval én de.-re kivontam magam a gyerekfelvigyázásból.
Úgy beszéltük meg, hogy akkor Hédi mégse megy bölcsibe, hanem ő is otthon marad a többiekkel. Nem voltam meggyőződve, hogy ez jó ötlet, hiszen eddig az Ildi mellett anyu helyett én voltam otthon a 4 gyerekkel, és bizony nem egyszerű feladat túlélni a délelőttöt, úgy hogy ebéd is legyen (előbbit én, utóbbit Ildi csinálta). Nagy könnyebbséget jelentett, ha valami önkéntes segítő (Tomasz, Krisztián) is akadt.
Hédi viszont tegnap megoldotta a helyzetet azzal, hogy közölte, hogy nem akar itthon maradni, mert hiányoznak a barátai. És ő bizony bölcsibe akar menni. Ezt annyira határozottan akarta, hogy nem volt mit tenni, elvittem. Útközbe még kedvesen közölte, hogy "Anya, én jobban szeretek a barátaimmal lenni, mint veled". Nem tudtam, hogy most örülnöm kellene, vagy sírnom. Egy biztos, szüksége van más gyerekek (nem családtag) társaságára is. Megérett a közösségre.
Tegnap du./ este /akármikor, akárki megkérdezte tőle, hogy akar-e menni kedden is bölcsibe, igenlő választ adott. A bölcsibe emiatt úgy beszéltem meg, hogy akkor kedden még megy, szerdán pedig meglátjuk, hogy ő akar-e menni, illetve apu mikor tud értük jönni, hogy lemenjenek a nagyok hozzájuk Kanizsára pár napra. Hogy fogom bírni, azt nem tudom, de elengedtem...
Szóval lehet, hogy elkövettem, egy hibát. Mert tegnap du. elmeséltem a Lindának, hogy Hédi mit mondott. De Hédi is figyelt, mert mikor mondtam a Lindának, hogy tudod mit mondott ma nekem a Hédi, rögtön megkérdezte, hogy "Mit mondtam Anya?". Valószínűleg azt is kiérezte, hogy nem repdestem a boldogságtól a megállapításától.
Szóval ma reggel, úgy készültünk, megy bölcsibe. Ildi mikor először kérdezte, még lelkes volt, mondta, hogy persze, ma is ott akar lenni. Mikor újra megkérdezte, hogy tényleg akarsz-e menni, szegényem elbizonytalanodott és onnantól kezdve már nem akart. De én már hajthatatlan voltam, velem nem járatja a bolondját, ha azt mondtuk megy (ő döntése miatt), akkor bizony elmegy. Különben is illik elköszönni Ica nénitől, ha Marci révén látják is még egymást. Ildinek ráadásul még programja is volt de.-re, így bár Anyu nem ismerte el, de szerintem sok neki 4 gyerek, úgy hogy vigyáznia kéne magára (pl. nem emelhet).
Azért útközben Hédi úgy érezte, hogy valamivel kiengesztel a múltkor mondottakért, így közölte velem, hogy "Anya, én téged is szeretlek." :).
Ezek után nem tudom, hogy végül is ki miatt akart otthon maradni. A sok kérdezgetés hatására, vagy látta, hogy a Domi otthon milyen jót játszik, vagy nekem akart ezzel bizonyítani (bár azt tudta, hogy én nem leszek otthon).
De a lényeg, ami biztos, elvittem ma utoljára bölcsibe, hogy hétfőtől igazi ÓVODÁS nagylány legyen belőle. Gyakran említi már, hogy "olyan ügyesen csináltam, mint egy óvodás". Nagy változások lesznek nálunk. Hédi oviba megy, Marciból pedig bölcsibe. Az utóbbitól jobban félek. Mit fog ott művelni az én gézengúz fiam? Hamarosan kiderül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése