Egy hét a rosszcsontokkal

Tibit munkája külföldre szólította, így én segítettem Szabinak a héten.
Kedden reggel 9-re gyógytornára mentünk, Szabi és Marci időben felébredt, míg Hédit és engem úgy kellett kelteni. Én hamar kipattantam az ágyból (a szivacsról:) ), míg Hédi nagyon mélyen alszik, ha alszik :) Szabi hiába szólongatta és mozgatta alig akart felébredni. Míg Marcikát vizsgálta a gyógytornász, addig Hédi szépen csinálta a feladatokat, amiket korábban látott másoktól. Nagyon ügyesen végzi őket. Marcinál is mindent rendben találták, egy kicsit még feszes a csípője.
Ebéd után vártam, hogy Hédike délutáni szundijára térjen, mikor kiderült, hogy nem szokott már aludni. Egy kisebb sokk-ként ért a hír, takarítást, tanulást terveztem arra a kis időre:) Végül mégis elaludt anya ölében, míg apával beszéltek az interneten. Egyik pillanatban még teljesen éber volt, következőben már aludt. Szabival kihasználtuk az alkalmat, és elkezdtük nézni az Anne 3. részét. Persze így Hédi este 5-fél 6 körül ébred, és nehezebb este időben ágyba dugni. Ilyenkor van egy „kis” hiszti. Reggelenként is, ha anya nem hajlandó mellé feküdni az ágyba. Hédike jó ébresztője a szintnek:)

Szerda kora este kaptunk egy meglepetést, Domit kis felvigyázásra. Hédi aznap is elaludt délután, mi meg éppen az Anne-t folytattuk, így ismét nem tudtuk befejezni. Domi ébresztgette a Hédit, aki elég rosszul reagált rá, hogy nem hagyják aludni addig, amíg ő akar:) Szegény Domi is el volt egy kicsit kenődve, de a végére belejöttek a mókába.


Csütörtökön a doktor bácsihoz vittük a gyerekeket. Hédike lelkesen mondogatta délelőtt, hogy ő bizony szurit fog kérni a doktor bácsitól! Persze a rendelőben inába szállt a bátorsága. Először Marcit nézte meg az orvos, kapott két szurit, a rota elleni második adagját a szájába, és a 3. diterpet a lábába. Megvizsgálták, megmérték, 5490 g és már 65 cm. Mint Hédike anno:) Szépen viselte Marci a megpróbáltatásokat. Utána Hédike következett, szegényke már nagyon remegett a félelemtől mire rá került a sor. Fogni kellett a kezét, pedig csak lemérték a súlyát, hosszát (10,35 kg és 86 cm), meg belenézett a torkába. Olyan kis aranyos volt, folyamatosan azt mondogatta, hogy végeztünk! Megnézték a járását is, a doki szerint is kicsit befelé fordítja a lábát járás közben, szóval ismét ortopédiára lett küldve.

Szombaton Domi is nálunk töltötte a napot. A jó időt kihasználva a délelőttöt a játszótéren töltöttük. Aranyosan eljátszanak, egy kis hinta, persze mind a kettő Szabit akarta, mert a lábuknál fogva hajtja meg őket:) Van egy mászóka, amiről sajnos nem sikerült jó képet készítenem, mindenesetre Hédiéknek még túl nagy (két kapaszkodó közötti távolság kicsit kisebb csak mint ők), Domi viszont mindenképpen fel akart rá mászni. El is indult egyedül, persze az első után lepottyant a homokba, de nem adta fel. Szabi a mászóka mögé állt és segített neki felmászni, a tetején pedig egy rúdba kapaszkodva ugrálni is lehet. Ekkor már Hédi is fel akart mászni. Amíg Szabi Domit őrizte addig én Hédit próbáltam felsegíteni, de mint kiderült túl gyenge vagyok hozzá, és Hédi sem tett egy kis erőfeszítést sem, hogy megkapaszkodjon rajta, vagyis emeljük fel és neki az tökéletesen megfelel. Domi ügyesebben mászott, őt tényleg csak egy kicsit kellett segíteni. Persze ennek meg az volt a következménye, hogy újra és újra fel akart mászni, amit én kevésbé bírtam erővel:)


Ebédre az előző napi wokos kaját ették a gyerekek, felnőtteknek nem maradt, így rendeltünk pizzát, abból is befalatoztak rendesen, sőt még a csípőset is jóízűen megeszik, amit mi Szabival alig bírtunk… Délután átmentünk Karcsiékhoz, Domi aludt egyet, Hédi meg papával kipakolt két doboz játékot:)

Marcika se maradjon ki az élménybeszámolómból:). Hihetetlen, hogy milyen gyorsan fejlődnek ezek a kis csöppségek. Egyszerűen gyönyörű kisfiú:) Nem lehet betelni vele, főleg ha mosolyog. Az utcán is mindenki megcsodálja, és megjegyzik mennyire hasonlítanak egymással Hédivel és főleg apjukra:) Sokat nevet, szereti ha foglalkoznak vele, annyival is megelégszik, ha csak a csörgőt rázod neki.


De már ő is ügyesen játszik velük. Szereti másnak tépni a haját és enni az ujjakat. Imádja nézni Domit és Hédit. Persze ők még nem tudnak mindig finoman bánni vele, Hédi rendszeresen hangoztatja is, hogy „bántottam a Marcit”, néha betalálják egy ütéssel, lábrúgással vagy egy játékkal, amiért erőteljesen megszidjuk őket, amit ők annyival intéznek el, hogy kinevetnek… De tudják szeretgetni is, Marci pedig megfogja kezüket, hajukat és boldogan nevet rájuk, rajtuk.


Marcika szerencsére nem olyan hangerővel sír, mint Hédi, és nem egyből hangos sírással jelzi, ha nem tetszik neki valami, hanem panaszkodik. Kár, hogy nem vettem fel videóra:( Egy olyan dolog van, amit nagyon nem szeret. A séta előtti készülődést, de mikor már a hideg levegőn vagyunk gyorsan elalszik.
Hédi és Domi egyre akaratosabb és még mindig nagyon határozottak :) Hédi pillanatok alatt elkezd visítani, ha nem az ő elképzelései szerint alakulnak a dolgok. Ha nem kér valamit, azt erőteljes nemmel jelzi, persze ez már eddig is ment neki, az igen-t ritkán használja, helyette inkább jó-t mond, amit én legtöbbször ja-nak hallok. Kedvence a „még egyszer”, ami tetszik neki azt sokszor meg kell ismételnünk, ami egy idő után fárasztó, de ha azt mondjuk neki, hogy de ez lesz az utolsó jó? akkor azért elfogadja. Nagyon tetszett neki, ahogy a rágózom, sokszor kellett csattogtatnom és lufit fújnom belőle. Már azt is tátott szájjal figyelte, ha csak rágtam:)
Szeretnek főzni a játékedényekkel, evőeszközökkel, Hédi általában virslit és vizet főz:) De rendszeresen megsüti benne a babáit, és nagyon ki tud rajta akadni, ha nem fér bele egy vagy max két edénybe a számtalan fischer price baba a farmról.
Imád zenét hallgatni, gyakran követeli is. Szabi szerint sokat is engedtem neki, mert ennyit nem szabad gép előtt ülnie. Ilyenkor bevackoltuk magunkat a székbe, Hédi énekelt és közben nézegettük a családi fényképeket, vagy a youtube-on hallgatunk mesék dalait. Hédi nagyon sok dalnak tudja a szövegét, ha nem is végig, de a refrént szinte mindegyiknél:) Nagyon kis okos.
Szerencsére Hédi jól tűri a frizura-készítést is. Minden reggel csináltam neki két csicsát, bár még elég vékonyszálú a haja, így sokszor kellett napközben elcsatolni a szeméből. Ilyenkor persze egyből megy a tükörhöz és megnézi mennyire szép kislány:) Már várom, hogy kicsit nagyobb legyen és más frizurákat is készíthessek neki:) Domi is szereti egyelőre a csatokat :) Semmiből nem akar kimaradni:) Ha a Hédinek van, akkor neki is kell:)


Hédi és Domi beszéde is folyamatosan fejlődik. Hédi már bonyolultabb dolgokat is tud, ha nem jut eszébe egy szó akkor hangosan gondolkozik „a-a-a-a-a”. Domi is nagyon sok mindent mond már, igaz elég halkan beszél, így kicsit nehezebb megérteni:) Mindenesetre Hédivel jól megértik egymást. Kedvenc szavuk a duja baba, amit rajtuk kívül senki nem tudja, hogy mit jelent, de azért ők irtó viccesnek találják:)

Hédi fürdetését ott létem alatt elvállaltam, rengeteg fürdőjátékot kapott szeptember óta, szinte alig fér be melléjük a gyerek kádba, de azért követeli, hogy tegyem bele mindet. Sőt, játsszak is velük-vele:) Azt sem felejtette el mivel tud kihozni a sodromból (játékok kidobálása, kádvízből iszogatás, kád nyalogatása). Tanítottam neki a helyes fogmosás technikáját, szerintem elég ügyesen csinálta, minden este kérte, hogy mossak vele én is, de azért Szabi szerint jobb, ha még ő is megmossa neki alaposan:)

Vasárnap délelőtt még elmentek a játszótérre, én addig megfőztem az ebédet, majd bepakoltak és hazaindultak Kanizsára, Domikával együtt, hogy Ildi tudjon pihenni Blanka babával, aki már nagyon ki akar jönni. Reméljük, még néhány hétig kibírja anyukája pocakjában!!!:)

Val senales

Gyakran úgy érzem, hogy szegény Marcika el van hanyagolva. Lelkiismeret furdalásom van, hogy neki nem tudom megadni azt a figyelmet, amit anno Hédi kapott. Sőt annyit se, amit adhatnék, mert ő olyan jó gyerek, hogy szépen eljátszik, figyel, eszik, alszik, szóval nem igényel 24 órás szolgálatot. Így, ha mondjuk csak vele játszhatnék, mert a körülmények megengedik (pl. Hédi figyelmét valaki leköti, alszik...), de ő jól elvan, inkább azt az időt magamra fordítom.

Hosszú körítés után elkezdem, amiért ezt a postot kezdtem. Egy dologban a Marcika se maradt le. Ő is babakorában megismerhette a sípályák rejtelmeit. Hédit 6 hetes korában vittük ki Ausztriába (Saalbachban), Marcika 3 hónaposan utazhatott Olaszországba (Val Senalesbe). Kezdetbe mikor még nem tudtam mi az úti cél, rábólintottam az útra, hiszen az Ildi pocakos, így nem síelhet, a Karcsi meg nem szeret a lejtőn csúszkálni, ellentétben a Tibivel. Aztán kiderült, hogy Olaszországról van szó. Csupa rossz élményem van ezzel az országgal kapcsolatba, és az 500 km távolság (Kanizsától) se lendítette pozitív irányba. Úgyh. csupa kétségekkel indultam neki a hosszú utazásnak. Hogy fogják bírni az apróságok az utat?! Milyen lesz a szállás?! Hogy fogok meglenni babakocsi nélkül?! (Utóbbi már nem fért be a kocsiba, hiszen 1 kocsival mentünk.)

De le a kalappal a babók előtt. Odafelé csak egyszer kellett megállni, hogy a Hédi kiszálljon kicsit sétálni, a többi alkalommal valamelyik felnőtt volt a szűk keresztmetszet. Ilyenkor gyorsan megtankoltam a Marcit is.

A szállás nem volt álmaink apartmanja, de 1 hetet ki lehetett benne húzni. Mi egy lehajtható franciaágyba aludtunk a Hédivel, Marcika meg az utazóágyba. Nem mondom, hogy túlságosan ergonomikus volt, de ez szerencsére a Hédikét egy csöppet se zavarta. A legnagyobb probléma leginkább az ablakhiány volt, egyetlen egy kis ablakkal rendelkezett a lakás.

Kicsit féltem, hogy fogjuk elütni az időt a Hédivel, hiszen játékokat nagyon limitált számba vihettünk ki. Így a duplo, könyvek, fűzhető nyaklánc és a Gyuri babával kellett eltölteni az időt. De úgy tűnik jól választottam, mert Hédi szépen eljátszott. Emellett sokat bújócskáztunk, nagyon tetszett neki a sok új búvóhely. Sőt a papa még az emeletágy ezer funkciójával is megismertette. Csinált neki bunkert, létráztak, másztak, magasan voltak. Szóval hamar elment a hármasban töltött idő is.

A héten nekem is volt egy kis pihenés, Marci születése óta végre kiolvastam 1 könyvet. Igaz egy estéset, de már az is valami és még egy másodikba is belekezdtem..

Kétszer mentünk levegőzni naponta. Egyszer de., anyu / apuék hazajött(ek) ebédidőbe. Így ilyenkor a Marcikát is ki tudtuk vinni. Szánkóra erősítette apu a mózest és így tudtunk vele közlekedni hóba. Sajnos addig el kellett jutni a mózessel és a két gyerekkel, ami nem volt könnyű, legalább két emberes munka. Marcinak ez a közlekedési eszköz nem nyerte el a tetszését. Kézbe kellett cipelni, amíg el nem nyomta friss levegő. Utána lehetett csak becsempészni a helyére. Így még elvolt fél-1 órát. Addig Hédi valahol játszott.

Du. pedig valaki kicsit korábban befejezte a síelést, hogy vigyázzon a Marcikára. Addig én a Hédivel kimentem még egy kicsit csavarogni.

Volt egy kisebb játszótér. Elég lepusztult állapotban, egy részét pedig hó/jég (mert már nagyon rég eshetett) takarta. De Hédi azért kis segítséggel jól eljátszott ott. Gyakran elmentünk a gyerek tanpályára. Két helyen volt ilyen. Az egyik az ablakunk alatt, és gyakrabban látogattuk a könnyebb megközelíthetőség végett. Itt nem voltak sokan, és az iskolás csoport is inkább a fenékcsúszkát használta, mint a síléceket. A tanpályán a vonzerőt a felvonó jelentette, vagy ahogy én nevezem futószalag. Rá kell állni és felviszi az embert szépen lassan a dombtetőre. Nagyon szerette nézni itt a gyerekeket is. Össze is barátkozott egy lengyel kislánnyal.

A másik tanpályát, mint gyerek paradicsomot reklámozták. Az egyetlen szépséghibája az volt, hogy másodszor már be se engedtek oda, hogy nem vagyunk síiskolások. Pedig volt egy hókörhinta. Egy gumiba kellett beleülni, és körbevitte a gyerekeket. Volt indián-sátor. Szóval modern játszótér, amit hóba lehetett használni. Csak éppen a gyerek nem használhatja, akinek szüksége lenne játszótérre. Egyébként a síiskola és a gyerek sífelszerelése ingyenes volt, de a korhatárt 4 évnél húzták meg.

Ezután, hogy kiengeszteljük Hédit felvittük egy libegős felvonón. Már napok óta álmodozva nézte, és érdeklődött mi az. Ő csak hajónak nevezte és nagyon ki szerette volna használni. Nagyon tetszett neki a felvonóba ülni, az nem érdekelte, hogy mi van fent csak a következőt mutatta, hogy azt is. Sajnos oda már síléc nélkül nem mehettünk.

Kipróbáltuk a gyerekkel a heringjáratot is. A nyomás különbséget nem bírták a lurkók és szépen bealudtak, gondolom a hegytetőn (3212 m) lévő mínusz 16 °C se volt ideális számukra, így a következő fordulóval vissza is mentünk. Távolról megnéztük azért az Ötzi (a jégember egy kb. 5300 éves gleccsermúmia) lelőhelyét. Máskor egy órát gyönyörködtünk egyetlen hókotró traktorba, vagy alagutaztunk egy sorompó alatt. Az alagutak sokat segítettek neki a hosszú út eltöltésében. Olyankor "eltűntünk", majd a végén "megtaláltuk" egymást.

Két este apu levitte Hédikét fürdőzni, de állítólag nagyon hideg volt a víz. A jakuzzi, ahol melegedni lehetett fizetős volt, így ha valaki bedobta a pénzt, hogy pezsegjen, illett kimenni. Mindenen filléreskedtek az olaszok. Pl. internet is csak az aulába volt és fizetni kellett az eltöltött percek után. Azért a kis rozmárunk a hideg víz ellenére is nagyon élvezte a pancsolást.

A hazaút kicsit nehezebben ment. A Marci mindig olyankor lett éhes, amikor épp hogy elhagytuk a pihenőhelyet. Már nem lehet akkor etetni, amikor én úgy érzem jónak. Vagy a cici nyugtatásra is használni. Felháborodik, ha szoptatni próbálom, mikor neki még nem ürült ki a pocakja. Hédi pedig épp, hogy beszálltunk a kocsiba, már ki akart szállni. Szerencsére két megállással megúsztuk. De be kellett vetni mindent, a trambulint, Domit, F. mama palacsintáját, játékokat, énekeket stb. Amikor pedig végre elaludt, mindig előrebukott a feje, mert a sok csomag miatt nem tudtam teljesen hátrahajtani az ülését, olyankor pedig felriadt. Mondjuk annyi előnye volt ennek, hogy legalább Kanizsáról Pestre vezető utat végigaludta. Sajnos még azt is meg kellett tenni, mert másnap ment Tibi repülője Japánba és azt nem lett volna jó

lekésni.

Itt a sípályák közelében, időnként feltámadt bennem a vágy, hogy én is csússzak néhányat a sípályán, de nyilván nem tettem. Nem akartam elhagyni a gyerekeket olyan hosszú időre. Mire bemelegedtem volna a síelésre, mehettem volna vissza. Arról nem is beszélve, hogy nem akartam jobban kimeríteni magam. Marcika közel se alussza át az éjszakát, igazi kisbabából van, aki mindig a közelünkbe akar lenni, és rendelkezik azon érzékekkel is, hogy ha átteszem az ágyába, rövid időn belül jelzi nem tetszését. Úgyh. végeredményben nekünk csak levegőváltozást jelentett az egy hetes kiruccanás. Anyuék unokázhattak egyet, Tibinek pedig talán sikerült kikapcsolódnia 1 hetet a hosszú út előtt.

Aki még bírja a végére még néhány bónusz kép :D

Boldog szülinapot, Anya

Idén se maradt el a születésnapom. Bár nem állíthatom, hogy megvolt a meghitt ünneplés. Tibi még a síelés előtti utolsó hajrába is gondolt rám és beszerzett egy már-már hagyományosnak mondható Szamos marcipán tortát. Idén egy sünire esett a választása.

Bár siettünk haza, de azért felvágtuk a tortát, hogy Domika és szülei is megízlelhessék a világon egyedülálló és legfinomabb tortát. Azt hiszem mindenkinek bejött. Nem sok maradt a másnapra eső születésnapomra. Hédi nem kispályázott, ő egy nagy darabot nyúlt le, és csak egy kis morzsát hagyott. Domi inkább mindenbe csak belekóstolgatott.

A szülinapom sajnos utazással kellett tölteni, de azért este elpusztítottuk a torta maradékát. És megkaptam életem egyik legszebb szülinapi ajándékát. A Hédi elénekelte a Boldog szülinapot.... Életébe először és nekem :) A videó másnapi reprodukáció.

Újabb csípő kontroll

Eljött a nap, amikor vissza voltunk rendelve csípőszűrésre, hogy újra lássa orvos Marci csípőjét. Időbe odaértünk, így még első körbe bemehettünk. Sajnos már előtte kiderült, hogy nem a Domos doktor (akivel múltkor olyan elégedett voltam) fogja megvizsgálni Marcikát. Előre féltem, hogy nem fogják túlságosan megnézni. A sejtelmem bevált. Először egy ki tudja kicsoda nézte meg (még biztos nem orvos). A csípőjét egyetlen egy módon vizsgálta, hogy megpróbálta széttolni a lábait, a nyakát pedig azzal, hogy felemelte a levegőbe a gyereket (reptette), mivel nagyjából középre tartotta a fejét, úgy döntött minden rendben vele. Hasra ruhába fektette, de akkor is csak azt nézte, hogy a csípője (popsija?) nagyjából szimmetrikus-e. Ezzel részéről le is zárult az egész, pedig közbe magyaráztam, hogy terpeszpelenkát kell hordanunk, meg jobbra tartja a fejét a gyerek stb. Még az előző zárót se olvasta el alaposan, mivel csak a jobbra tartás tűnt fel neki a zárón, a kötött csípő nem. Aztán jött a doktornő. Ő még ennyit se csinált. Ő csak szétnyomta a lábait. Neki is fejtegettem, hogy terpeszpelenkát hordott, jobbra tartott... Erre közölte, hogy a csípője tényleg még egy picit kötött. Ezzel be is fejezte volna. Úgy kellett kihúzni belőle, hogy akkor kell-e még a terpeszpelust hordani, amire nemleges választ kaptam. Azt a kérdésem, hogy kell-e még tornásztatni, már meg se akarta hallgatni. Arra mondta, hogy igen. A gyógytornán meg vagy 5 percet rágódott, végül azt mondta, hogy az már nem szükséges. Hogy vissza kell-e hozzájuk jönni? Dehogy, Marci már nagy... Ezek után már nem is érdekelt ez a bagázs, nem forszíroztam tovább a témát, mert tegnap anyu mondta, hogy elintézte, hogy Kanizsán megnézze a Rada Éva (gyerekneurológus) a Marcikát, és ha kell ő úgy is gyógytornára küld. Anyu a Hédi lábát is meg akarja vele is nézetni, mert még mindig befelé csámpít, és Anyu szerint ez nem normális (két ortopéduson már túl vagyunk vele is).

Ez a vizsgálat sokkal jobban emlékeztetett a Hédinél lévőre, ahol a Hédi óriási kiflijét se vették észre. Értem én, hogy futószalagon megy az egész, és az ő konkrét dolguk a csípő megnézése, ami megtörtént, de meddig tart még két vizsgálatot elvégezni. Megmozgatni kicsit a fejét, és ha már úgy is hasra rakja, akkor nem deréktől lefelé nézne rá, hanem mondjuk a gerincére is. No mindegy, ezen mi úgy se változtathatunk és szerencsések vagyunk, hogy eddig előbb-utóbb mindig jó kezekbe kerültünk, és még időben fény derült Hédi és Marci ferde tartására.

Ezután gyógytornára mentünk. Magamba gondoltam, hogy most fogunk utoljára itt járni és azon töprengtem, hogy kellett volna hoznom valamit a gyógytornásznak. Szerencsére ő nagyon aranyos, és sejtésem szerint ismeri az itteni rendszert. De azért azon még ő is csodálkozott, hogy még a Marci csípője miatt se kell többet visszamennünk, sőt azon is, hogy a terpeszpelus hordás teljes elhagyását javasolták. Szóval a gyógytornász (Szedlacsek Márta) azt mondta, hogy ő nem fog most minket egyből kihajítani, mert az otthoni torna azért nem teljes hatékonyságú, és nyilván ellenőrizni kell, így ő ilyenkor is hetente áttornáztatja az embereket, amíg teljesen helyre nem jönnek. Azt pedig ő is látja, hogy a Marcinak se a csípője, se a tartása nem tökéletes. Sőt szerinte a terpeszpelust se ajánlatos egyből teljesen elhagyni, hanem szépen fokozatosan. Ő azt javasolta, hogy most már csak az alvásnál adjuk rá, mire pedig legközelebb megyünk (majdnem két hét a síelés miatt), akkor előtte 1-2 nappal teljesen hagyjuk el, és ő megnézi, hogy "vissza kötött-e a csípője", vagy sem. Attól függően kell majd a továbbiakban hordania. Ezek után már biztosan tudom, hogy nála jó kezekben vagyunk és Marcikával minden rendben lesz.

Marcika majdnem 4 hónapos

Már régóta tervezem, hogy a kicsi fiam fejlődéséről írok egy bejegyzést, hiszen újabb mérföldköveket hagytunk el.

Karácsony előtt 1-2 héttel kezdett visszatérni a régi kicsi fiacskánk. Újra az a nyugodt, mosolygós baba lett, mint volt. Sokat kellett kézben tartani, de ezt hatalmas vigyorgásokkal meghálálta. Az ünnepek, otthonlét kicsit felbolygatta a nyugalmát. Az állandó nyüzsgés, a sok ember (dédik, nagyszülők, nagynéni, nagybácsik, unokatesó, időnként vendégek), az állandó ricsaj (+TV aláfestésnek) kicsit nyűgösebbé tette, így ezt az időszakot kézben vészelte át (még jó, hogy mindegy neki kinél van). Kicsit aggódtam, hogy mi lesz velünk, ha újra 3-ba töltjük a napokat, hogy fogok bírni két síró gyerekkel, de szerencsére mind a ketten átálltak a kiscsaládos létre. Hédi egyre többet játszik egyedül, bár állandó megerősítést, figyelmet vár el mellette, és Marcika is jól elvan, ha nem a kiságyban (bárhol máshol jó) kell feküdnie és ott vagyunk a közelében. Így néha én is úgy érzem, hogy pihentetőbb a jól megszokott vackunkba, a megszokott napirendebe, mint otthon, ahol ezer segítő kéz akadt.

Szóval ez a mosolygós kisfiú már az ünnepek előtt elkezdte felfedezni apró kezecskéit. Már a ruhája helyett a kezeit kezdte el szopogatni, persze akkor még kezdetlegesen, de mára már fontos játszóeszköze lett. Jóízűeket cuppog a kezével, próbálja begyömöszölni az öklöcskéit, szopogatja ujjait (egyet, többet, mikor melyiket), összekulcsolja, fogdossa kezeit, nézegeti. Néha úgy kifárad a nagy munkába, hogy elalszik a végén. Sose értettem, mikor anyu, mama a kéz nézegetéséről beszél, amikor anyu azt mondja, hogy akkor váltam jó gyerekké, amikor a kezemet kezdtem nézegetni... A Hédinél valahogy nem volt olyan nagy váltás. Mikor a kezét felfedezte, szerintem játszott is már a játékokkal, vagy csak mi nem vettük észre a nagy váltást, nem tudom, de az biztos, hogy a Marcit jól leköti a két apró kezének a felfedezése.

Azóta pedig meg se áll a játékbirodalom felfedezésében. Már egy ideje figyeli a játékait, főleg, ha zörgetjük, rázzuk neki. Kanizsán már próbálta megérinteni őket, ha rátettük, Micimackós kelj fel Jancsit pl. kiütni. Itthon már meg is fogja őket, nyilván a kicsiket, könnyűeket. Főleg a szundikendőkkel, szundipárnával, plüssökkel birkózik, ha ráteszem. Gyűrögeti őket, ha a szájához tornázza őket, meg is kostizza, szopizza. A vékony madzagokat (pl. zsiráf lába, majom kezében lógó madzag, ami a halat tartja) huzigálja. Vékony csörgőket megtart. Ha nem mozdul el a Micimackós kelj fel Jancsit, akkor forgatja rajta a karikákat. A babakocsin kifeszített játékkel pedig a dédinél órákig lekötötte magát.

Ha nagyon tetszik neki valami, vagy ha panaszkodik akkor gőgicsél, hangosan, sokáig. Nagyon jó hallgatni, zene füleimnek.

Az elmúlt napokban olyan érzésem kezdett támadni, hogy Marcika próbál fordulni. Főleg háton van és a lábait oldalra tornázza, szinte oldalra fordul. Tudom, először hasról fordulnak hátra, így nem éreztem olyan jelentős dolognak. Ma gyógytornán jártunk, ahol megkérdezte a gyógytornász, hogy fordul-e már. Mikor nemleges választ adtam, azt mondta, hogy már csak pici hiányzik hozzá:) Hamarosan nem hagyhatom nyugodt szívvel egyedül az ágyon:( Napi 1-2-szer hasra rakom, mert elvileg úgy fejlődik leginkább a babák izomzata, mozgása. Már 15 percet bír, utána azért sírva fakad, de gyönyörűen kiemeli a fejét, néha még 1-1 mosolyt is elereszt közben. Sajnos az egyik kezét el-el hagyja :(

Sajnos a szeme még mindig váladékozik, egyre esélyesebb, hogy át kell mosatni :( Pedig újra csepegtetjük az antibiotikumot :(

Röviden a testvéri szeretetről. Marcika továbbra is elég stramm gyerek. Nagyon szereti a Hédit, az ő látványától is megnyugszik, nevetgél rá, pedig nem kevés bántalmazásba is van része. Ha kap 1-1 erősebb ütést csörgővel, ököllel, akkor picit legörbül a szája, 2 panaszkodik, de nagyon ritkán fakad csak miatta sírva. Hédi egyre gyakrabban rázogatja neki a csörgőt, vagy odamegy hozzá, közel hajol, és magyaráz neki pl. Marci! Alszik a Gyurika. Aztán megy az útjára. Továbbra is hordja neki a játékokat, odaadja neki (kezére teszi), aztán várja a dicséretet. Persze le is nyúlja őket, ha olyan kedve szottyan. Hédi szereti a kezét huzigálni, és örül, ha megfogja a Marci az övét. Marcinak ügye nagyon jár a lába, ha örül vagy dolgozik valamin, így ha a Hédi odamegy hozzá akkor is. Ilyenkor megesik, hogy "rugdossa". Hédi ilyenkor kétféleképpen reagál: vagy panaszkodva, vagy röhögve mondja, hogy a Marci 'rugózik' (így mondja a rugdosást). Sajnos a Hédi is időnként megrugdossa :( Hédi mostanába egyre több puszit osztogat, így a Marcinak is jut belőle, persze elgondolkozom rajta, hogy ez neki neki jó-e vagy sem, mindenesetre a Hédit mindig alaposan megdicsérjük érte.

Nagyon várom az időt, hogy nyugodt szívvel együtt hagyhassam őket, eljátszanak együtt, Marciba játszópajtásra leljen a Hédi. Másrészt meg úgy érzem, hogy így is túl gyorsan fejlődik a Marci, még észbe se kaptam, már a játékaival játszik, lassan forog és onnantól kezdve nincs megállás, nem lesz már babusgatható picibabám, hanem egy újabb izgő-mozgó sajtkukacom.