Hédi száj

Néhány elkapott beszélgetést, megjegyzést sikerült feljegyeznem, amik a nagy stresszben felvidítottak.

Hédi, Domi a kinderfigurákon veszekedett, ezért elővettem az ezer éves gyűjteményem nekik, hogy játszanak vele. Persze napok óta szanaszét van, és a felnőttek száját többször szidkozódások hagyták el, amikor rátapostak. Így ma rájukförmedtem, hogy visszaviszem őket a sufniba. Így nagy nehez rávettem őket, hogy segítsenek a pakolásban. Végén sportot űztek abból, hogy kinek van több figurája. Hédi többet gyűjtött, így Domi felvetése:

D: Hédi, legyenek közösek.

H: Jó, de nem adom őket oda, mert ezeket én találtam.

Domi szellemekkel ijesztgette a Hédit, vagyis olyat akart játszani, hogy bújjanak el előlük.

H: De Domi, Budapesten nincsenek szellemek, csak az állatkertben.

(Eddig a farkasok voltak a mumusok, így mindig el lett mondva ez a szöveg és ha a farkasokra ez igaz, akkor a szellemekre is. Amúgy már a Piroska és a Farkast leváltotta a Jancsi és Juliska, így most a Boszorkányok, akiktől tartanak egy kicsit.)

Anyu a Marcit szidalmazta. Ha valami eltűnik, tönkremegy stb. rögtön a Marcira van fogva. Lehet egy kicsit elevenebb, kíváncsibb és durvább, mint a többi gyerek, de azért igazságtalan elbánásban részesül. Sokszor igazságtalanul olyankor is Marcira van kenve, mikor tudjuk, hogy más csinálta. Anyu éppen Rontó Pállal, vagy Rosszcsont Petivel azonosította a fiunkat. Hédi kikérte maguknak:

H: Apa nem azt szokta mondani, hogy Rontó Pál, hanem Mestergerenda.

(Ha rosszak, a Tibi tényleg azt szokta mondani, hogy "a Mestergerendáját", csak éppen nem elnevezésként, ahogy ezek szerint a Hédikém értelmezte.)

Újabb oltás

Hétfőn ismét a doktor bácsinál jártunk egészséges tanácsadáson, hogy az aprónép megkapja az éppen aktuális védőoltást (meningococcus).

Hédi balhézott is, hiszen ő kimaradt a buliból. Ő doktor bácsi helyett a bölcsibe volt kénytelen menni. Szegényem még egy oltást is bevállalt volna, csak azért, hogy ő is velünk lehessen, jöhessen. Szememre is vetette, hogy megígértem, hogy még ő is fog kapni egy oltást, ami igaz is, de a két bárányhimlő oltás között minimum 6 hétnek kell eltelnie, és ez még csak 1 hónap volt. Domi szívesen  cserélt volna, de neki nem volt választása. Így Marcival elvittük Hédit a bölcsibe és tovább száguldoztunk az orvoshoz, mert késni innen ügyebár nem illik. Marci hősiesen viselte a méréseket, de az oltáshoz nagyon nem akart még leülni se. Pici sírdogálás után, már el is feledkezett a dologról.

Meglepő módon hízott (nekem ránézésre nem úgy tűnt) és ami még meglepőbb ugyanannyit, mint a jó étvágyú Blankuci. Így a hosszbeli és a súlybeli különbségek megmaradtak, szerencsére Marci javára :) Jelenleg 9060 g, 80,5 cm. 6 foga van felül, 5 alul. Ettől függetlenül harapni kiválóan tud.

Legközelebb már Hédi is jöhet oltásra, ami nem is lesz olyan sokára. És akkor megkapja azt az ominózus bárányhimlő elleni oltás ismétlését. Jó hír, a doki mostani álláspontja alapján a Marcinak nem kell még egy oltás, ha átesett a bárányhimlőn. Az oltáskor még más választ kaptunk, amikor még csak feltételes módba kérdeztem. Mindegy, nem erőltetem, sőt örülök a hírnek. Azt viszont még most is mondták, hogy ha nem kap oltást a Marci, még rosszabb lett volna a lefolyása. Még ennél is rosszabb?! Kétségeim vannak felőle. De utólag már mindegy. Túl vagyunk rajta, és kész.

Az oltás utáni éjszakánk szörnyen sikerült. Marci láza az egekbe szökött. Éjszaka közepén éreztem, hogy Marci keze, ahogy hozzámért, szinte égetett. 39,7 °C-et mértünk, ilyen még sose volt. Lázcsillapítók után még hajnalba is 39 fölötti értékeket kaptunk. Hűtőfürdő után kicsit lejjebb ment a láza. Normalizálódott, bár még lázas volt, de már nem olyan nagyon-nagyon. Persze a nap folyamán még hasmenése is lett. Így enyhén szólva elvesztettem azt a kis hitemet is a védőoltásokkal szemben. Ez is egy választható volt, amiért ráadásul nem keveset fizettünk. De erre még anyu is azt mondta, mint szakterületen dolgozó, hogy adassuk be, mert járványosan szokott terjedni ez az agyhártyagyulladás és csúnya következményei lehetnek.

Marci nagyon elesett volt. Ilyet még egyik gyerekem se produkált. Az az igazi beteg látvány, amit még sose tapasztaltam. Csak sírt, ölbe volt el, hozzám simult, teljesen elengedte magát, és még mozogni, nézelődni se volt kedve onnan. Teljesen kedvetlen volt. Fél órákat aludt, aztán felsírt, és ölbe kellett tartani, hordozni. Enni nem evett semmit egész nap, még a máskor oly csábító falatokat (pl. kekszek) se fogadta el. Kedvetlen volt, nem akart játszani, csak az ölembe lenni. Aztán estére már csak sikerült leszorítani a lázát, legalábbis már csak hőemelkedése volt, így a kedve is egy kicsit javult.

Este felhívtam a dokit, hogy vigyem-e át, és mit csináljak a kicsi fiúval. Kiderült, hogy vmi vírust is összeszedhetett az oltás mellé, mert annak nem lehetnek ilyen következményei. Láza aztán másnapra teljesen lement, így már otthagytam Ildinek, anyunak (aki éppen nálunk tartózkodott, mert levették a gipszét). Mindig ilyenkor van halaszthatatlan munka az egyetemen. A hasmenése viszont teljesen még most se múlt el :( De szerencsére ez már nem az a tipikus hasmenés, mint kezdetbe, amikor éjjel is 3-4-szer pelust kellett cserélni, most már sokkal enyhébb.

A betegség "örömére", Anyu is és Hédi is  otthon/nálunk maradt. Így Hédi élvezhette a nagymama által nyújtott előnyöket. Nem kell bölcsibe menni, és a mama még gyurmázni, társasozni is hajlandó egész nap.

Bárányhimlő

Úgy egy hónapja vagy még előbb kezdődött nálunk a téma, amikor Ildi bejelentette, hogy Domi ovijába megjelent a bárányhimlő. Lelkiekbe készültünk rá. Tibi többször előhozakodott a védőoltással. De én tiltakoztam. Mi baja lesz egy kis pöttytől? Miért lenne jobb egy oltás, mint ha tényleg átesne a betegségen? Szövődmény meg miért pont nálunk lenne.

Kicsit több, mint 3 hete kezdtek pöttyök megjelenni a Domin. Első nap csak 1-2, úgyh. csípésnek gondoltuk, bár az Ildi fejébe megjelent a bárányhimlő gondolata is. Másnapra mikor kezdett szaporodni a pötty, pattanásszerűekké váltak, már sejtettük, ez a bárányhimlő. Ildi el is vitte a doktorbácsihoz, akitől azzal az üzenettel tért vissza, hogy a maradék hármat másnap várja védőoltásra. Ildi rögtön ki is váltotta az oltást. Nálunk mindketten részt veszünk a gyereknevelési kérdésekben, és jelen esetben nem jutottunk közös nevezőre. Én továbbra se szerettem volna a gyengített vírusokat, Tibi pedig igen.

Mivel Ildinek egyéb elfoglaltsága akadt az orvos által kijelölt időpontban, Domit pedig, mint fertőző beteg, nem vihettük magunkkal, Blankát mi vittük el a dokihoz, Karcsi vigyázott a Domira. Ment az egész család, hogy kikérdezzük a doktorbácsit, előny-hátrány... Blanka megkapta a szúrit, bátram viselte, rövid panaszkodás (sírás) után, már el is felejtette fájdalmát. Engem a doki továbbra se győzött meg. Kb. annyi volt a lényege, amit a statisztika mond. Néhány gyereknél/ 10 000-ből súlyos szövődmény lép fel, akár maradandó agyi károsodás. De az hit kérdése, hogy mit gondolsz, hogy pont a te gyereked lesz-e beteg. Tibinek ez elég volt, hogy még jobban meggyőződjön az oltás fontosságáról. Ha elkerülhetjük a szövődmény kockázatát, kerüljük el. A doki még annyit tett hozzá, ha már bennük van a vírus, akkor enyhébb lesz a bárányhimlő lefolyása. Én nem hiszek túlzottan a statisztikákba, a gyógyszer lobbi viszont tuti, hogy létezik, hiszen nem kis pénzbe kerül az oltóanyag (2*10 000 Ft, mivel két oltás kell), meg kell győzni az embereket, h. megéri.

És akinek a véleményéről nem beszéltem, az az egyik érintett: Hédi. Ő az oltás pártján volt. Nem tudom kitől tanult a szöveget, de mindig ezt ismételte: "Én nem akarok úgy járni, mint a Domi. Én kérek oltást. Nem, nem fogok sírni, bátor leszek." De aztán Blanka oltása után nem bánta, hogy kimaradt a buliból. Kértünk még egy kis időt a doktor bácsitól, hogy döntsünk az oltással kapcsolatban. Utcán próbáltunk közös nevezőre jutni. Hol hazafelé, hol visszafelé vettük az irányt. Vicces látványt nyújthattunk. Végül nem akartuk Hédit tovább szédíteni, bár én nem éreztem jó döntésnek, de végül a maradék kettő is megkapta az oltást. Hédi meglepően bátran viselte a bökést. Csak mikor kihúzták a tűt, fakadt sírásra, mint később kiderült, a gond az volt, hogy a doktor bácsi nem adott matricát (sebtapaszt). Marci annál inkább sérelmezte a bántalmazás, és teljes gőzzel kieresztette a hangját, nehezen is nyugodott meg. A doktor bácsi is megállapította, hogy ilyet még nem csinált nála.

Egy hét elteltével vártunk néhány pöttyöt az oltás "mellékhatásaként", de egyiküknél se jelent meg, így örültünk, hogy ez is elmarad. 1,5 hét után viszont kezdtek Marcin megjelenni a korábbra időzített pöttyök. Csütörtökön még csak 1-2 a hasikóján, pénteken kicsit több, de azt még rá tudtuk fogni az oltásra, amit sajnos a bölcsibe is elmondtam.

Péntek éjjel még bepróbálkoztam Marcinál a következetes leszoktatás megkezdésével. Eredmény az esti szopi után egy átvirrasztott éjszaka az egész családnak, mert Marci volt oly kedves, hogy Hédit is felverte. 

 Reggel, amikor felkeltünk, világosba, láttuk csak, hogy Marcit beborították a hólyagok. Áthágva az orvostudomány legújabb nézeteit, Tibit elküldtem a gyógyszertárba cinkrázóért. Ha nálunk hatásos volt, miért szenvedjen a gyerek, mert a fenistil csepp, mint láttuk a Dominál teljesen hatástalannak bizonyult. Így a fenistil csepp mellett a régi módszert használtuk, illetve a napi 3-szori zuhanyt, tiszta ruhát.

Mivel alfelét is rengeteg gennyes folt lepte el, kipróbáltuk a pelus nélküli életet. A de. alvásáig bírtam. 10 percenkénti bilizés (pisilés), majd 1 perc után is jutott a földre, alsógatyába. Így feladtam és bíztam benne, hogy érzékeny popsiján nem lesz gond. Megúsztuk.

A nappalt még csak-csak átvészeltük, de az éjszaka volt igazán nehéz. Persze rögtön feladtam elválasztási szándékomat, mert szegény csak addig bírta, míg a cici közelébe volt. Így is 20 percenként felriadt, szenvedett. Vakarózott mint a kutya (fülénél), dörgölte a hátát és kínlódott. Aztán meg nem talált vissza a cicihez, és amíg nem adtam oda neki, keservesen sírt. De felvirradt a reggel. A következő nap még próbált vakarózni, de azért el-el lehetett vonni a figyelmét. Cinkrázót már abbahagytuk, mert a gennyes hólyagokat már én se akartam vele kezelni (hiszen már a használati útmutatóba is le volt írva, hogy nedvező sebre nem szabad használni.) Este még gyakran ébredt, de már kicsit nyugodtabb éjszakánk volt. Hétfőn pedig szinte panaszmentes volt. A pöttyök maradtak, meg néha-néha a vakarózási kísérlet, de ezzel be is fejeződött a neheze. Már csak a napi 3 tusolás maradt meg, mint a kezelés része. Csütörtökre pedig már el is kezdtek leszáradni. Mára pedig már alig maradt 1-1 pötty.

Ja igen, tusolás. Eddig legfőképpen négyen egy kádban fürdés volt nálunk bevezetve. Most a bárányhimlő miatt tusolnak a gyerekek. De nagyon élvezik, hogy fönt a hatalmas épített zuhanyzóba tisztálkodhatnak ők is. Megérte ilyen nagyra csinálni. Ott is elférnek 2-3-an kényelmesen, de más, hiszen ott a zuhanyból locsolhatják a vizet, "örömünkre" locsolhatják a virágokat. Élvezik nagyon a zuhanyzás újdonságát.

Konklúzió: A bárányhimlőről a véleményem továbbra se változott meg. 1 nap, ami nehezebb, utána már csak a látványt kell megszokni. Nem olyan vészes, amit nem lehetne kibírni.

Hédi jól megúszta. Rajta a pöttyök száma max. 10 db volt, de az se gennyes, csak kis piros foltok. Hétfőn így őt elvittük a doktor bácsihoz, hogy megmutassuk, mehet-e bölcsibe. Mehetett, mert ez tényleg csak az oltás miatt lehetett. Kaptunk igazolást. Ica néni kétkedve fogadta be, de nem volt más választása. Azóta persze bebizonyosodott, hogy Hédi pöttyeinek száma csak csökkenő tendenciát mutat, így ő tényleg megúszta a bárányhimlőt.
Blankuska pedig kettőjük között áll. Volt pöttye, de közel se annyi, mint a Dominak és a Marcinak.

Az enyhébb lefolyásról pedig annyit, hogy a Marcinál még a Dominál is csúnyább volt a betegség lefolyása. Igaz a pöttyök hamarabb kezdtek el leszáradni, de nem vagyok benne biztos, hogy az oltás miatt.

Otthon majális

Most rendhagyó módon a négynapos ünnepbe otthon maradtunk. Nem mentünk se haza, se nyaralni. Az elmúlt hétvégéket Anyuékkal töltöttük, ráadásul Tibi előtte pár nappal ért vissza Japánból, így nem akartunk utazni sehova, kis családi körben "pihentünk". Rendezgettük, takarítgattuk családi fészkünket, felruháztuk Tibit, és gyönyörködtünk a porontyainkba. Most Domi hiányába kezdett összehangolódni a két testvér. Hédi hajlandó volt "lesüllyedni" Marcihoz és együtt mókáztak, vagy éppen nagytestvérhez méltóan vigyázott rá. Érdekes, hogy kétségbe tud esni a Hédi, amikor Marci rosszalkodik, épségét kockáztatja. Teljesen maga alá kerül, sírva és könyörögve kéri, hogy csináljunk már vmit, mert Marci leesik, összetöri magát és nem lesz testvére. Együtt csibészkedtek. 
 

Nagyon élvezték az üres télikertet, ahol kiabálva, sikongatva rohangásztak és örömüket lelték abba, hogy tőlük visszhangzik minden. És bár lehet a szomszédok ilyen akciók után megállapítják, hogy mi is csak egy hajszállal vagyunk jobbak, mint az előző lakosok, mégis hagytam, hiszen fülig ért a szájuk és csak nevettek, nevettek, nevettek. Ezzel végül is nem ártanak senkinek, miért ne csinálják. Én meg csak szívtam magamba az örömüket. Elkészült a kinti játszóbirodalom is. Kaptak egy jelentős szeletet a kertből és még hol van a medence... Van egy nagy homokozójuk, egy "kis házzal". Papa parkolója pedig egy tanpályának megfelel, így használhatják a kismillió járművüket is (kb 2/fő). 

Mivel az időjárás igazán nyárias volt, Tibi elment egy naptej vásárló túrára, amit sikeresen teljesített is, a bevásárló körúton pedig mindkét csemetének sikerült kalpagot venni, így tényleg nyárra váltottunk. 

 
Feltöltöttük nekik a bolhapiacon,ősszel vásárolt Aquaplay vízi játékot, ami igazán nagy sikert aratott. Egész délutánra le sikerült kötni őket. Igaz a második feltöltés végén se maradt sok víz. A gyerekek együtt merték, locsolták, burogatták a vizet, tologatták a hajókat, úsztatták a bácsit. Igazán élvezték a pancsolást. 

 Aztán persze együtt váltottak át rosszalkodásra, hordták a homokozóból a homokot és saraztak. Ekkor vezettünk be egy új szabályt, az udvarról az út a kádba vezet, és csak utána jöhet a vacsora. Szerencsére ez a szabály ellen még a gyerekeknek se volt kifogása.  

 
Kedden pedig rendkívüli dolgot hajtottam végre :) Gyerekkel a hátam mögött bicikliztem! Ráadásul úgy, hogy azóta, mióta a Hédi a pocakomba került nem ültem lábhajtásos járműn. De nem estünk el, nem ütöttünk el senkit és minket se gázolt el senki. Szóval minden gond nélkül eljutottunk a Kopaszi-gátra. Bár ezzel a park építéssel kapcsolatba is mindenféle vádaskodások voltak, az biztos, hogy egy nagyon jól sikerült szabadidős hely lett, amire nagyon nagy szüksége volt a városnak, és főleg Újbudának, hiszen itt tényleg nagy hiány volt és van is zöld területből. Az igényt pedig reprezentálja az a hatalmas embertömeg aki ott keresett kikapcsolódást. A játszótéren is elég magas volt a gyerekek létszáma, bár lehetett volna magasabb is, főleg ha a gáton pihengető, sétálgató emberek számából indultunk ki. Mikor mi elfáradtunk a játszótéren, miután a Marci állandóan körtáncot akart járni a 2 m magas hajó alakú mászóalkalmatosságon. Nosztalgiáztam magamba egyet. Utoljára amikor kb. 1 éve ott jártunk, Marcika még kézben csüngő pici baba volt, akit még kis túlzással a széltől is óvtunk, Hédi pedig folyamatosan segítséget igényelt, hogy feljusson a hajóra, hogy a végén a csúszda alján elkapjuk. Bezzeg most már mászik, mint a villám, nem hogy segítséget nem igényel, bátran közlekedik mindenhol, és már a jelenlétünket se igényli, elég a tudat, hogy ott vagyunk látótávolságba. Marcika persze segítséget bár szintén nem igényel, csak kap, mert dühöng, hogy a nála magasabb létrafokokon nem tud feljutni, és figyelmet se igényel, de kap, mert félelemérzet nélkül közlekedik mindenhol, nála kétszer olyan idős gyerekekbe beleköt, ha éppen útba vannak, szóval figyelni kell a mi kis harci kakasunkra. Mert a Marci tipikusan egy kiskakas, mindenkibe beleköt, aki éppen útban van, vagy nem azt teszi, amit elgondolt, kortól, nemtől, méretektől függetlenül. Védi a sajátját és mindenről úgy gondolja, hogy a sajátja, beleértve a mászókát, csúszdát... A kiskakastól pedig tényleg csak az különbözteti meg, hogy a nem szót használja, de azt is olyan határozottan és gyakran, szúrós szemekhez társítva, hogy az az egyke, nála 1-2 évvel idősebb gyerekeket is el tud téríteni. Mikor besokalltunk a sok kakaskodástól, átmentünk fagyizni. Kiderült Marci egy szempontból biztosan rám ütött. Nem értette mi a jó, abba a hideg ragacsba, pórias nevén fagyiba, mikor van sokkal finomabb dolog is: a tölcsér :) Végül Tibi elment szerezni nekünk 1-1 tölcsért, a fagyinkat pedig Hédivel eleszegették, mert ők meg tudnak valamit, amit mi nem, hogy mi a jó abba a hideg ragacsba:) Gyorsan, de semmi különössel eltelt ez a pár nap. De jól esett. Otthonunk is szépült, és a gyerekek is legalább olyan jól eltöltötték az időt, mintha órákat utaztunk volna, valamilyen távoli vidékre.

Húsvét Kanizsán

Húsvéti várakozás valahogy nem varázsolta el a gyerekeket annyira, mint a Télapóra várás. Tudták, hogy jön a nyuszi. Néha érdeklődtek, hogy mikor, de nem voltak olyan türelmetlenek, mint decemberbe. Most is inkább a virgácsot emlegetik, mint a nyuszit. Ezt tetőzte még, hogy a nyuszi nem is csak egy nap érkezett, hanem már napokkal előtte potyogtatta az ajándékokat. No és vannak rokonok, akik nem hajlandóak beszállni a játékba, hogy a gyerekek tudják, hogy azt ők vették. És persze a nyúllal nem is találkoztak, fizikailag nem tapasztalták meg „létezését”, ellentétben a Mikulás(ok)sal.
Pénteken Jani bácsi (az asztalos) Jocó papa küldötteként meghozta a kisházat, hogy felállítsa a kertbe a nyuszi ajándékát. A du. rohanósra sikerült, mint mindig, amikor Kanizsára (vagy akárhova) utazunk. Hédi megérkezett a bölcsiből, szerelem első látásra. Így indulásig kint élvezte a „kuckózást”. Marci is szeretett volna beszállni, de őt még egyedül nem merem a kertbe hagyni, nekem meg csomagolni kellett. Blanka félt, ha az Ildi megpróbálta berakni, Domi pedig átaludta a játékidőt. Azóta a gyerekek leginkább játéktárolónak használják az építményt. Oda rámolják minden értéküket a futóbiciklitől kezdve a kövekig. Ők meg szerintem be se férnek melléjük, hogy a házat eredeti rendeltetésükre használják. Kivétel ez alól az ajtó és ablak, mert azt lelkesen nyitják csukják a legkisebbek is.
Domi is csatlakozott hozzánk, mint az elmúlt néhány hónapba mindig, amikor Kanizsára utazunk. Meglepő volt, hiszen választhatta volna Apát, illetve az autózást, de ezek szerint a Bogyó és Babóca nagyobb csábítóerő volt. Ismét vonatoztunk nagycsaládosként. Kipróbálva a mi idegeinket, illetve az utasok tűrőképességét. Ismételten szembesültünk vele, hogy van három szófogadatlan kölykünk, akiket esélytelen megregulázni. Ráadásul olyan utastársat kaptunk, akihez, ha hozzáért valamelyik gyerek, lesöpörte a gatyáját:) Nem volt túl gyerekcentrikus. És az utóbbi időbe egyre több fiatal (25-35 év) nőt/férfit látni. A másik véglet, aki meg úgy odavan értük, hogy agyon taperolja őket (értsd alatta pl. az arcát). Én mindig örültem, ha gyerek is utazott a környéken, így legalább volt egy kis történés a hosszú út alatt. Ez most megadatik még egypár évig fárasztó, pihenésmentes, de unalommentes utazás formájában. De elértünk a híres kanizsai állomásra, ahol az idősebb generáció várt minket, illetve átvette a gyerekek szórakoztatását pár napra.

Szombaton Jocó papa Marcival tett vásárló körútjáról egy futóbiciklivel tért vissza. Mivel eddig csak a Dominak volt, és egyre gyakoribbá váltak a veszekedések, gondolta bővíti a gyerekek eddig is túlnépesedett járműparkját. Persze jött a vita kié is az új járgány és kié is volt a régi. Mindenesetre Maja Mama igazságot tett és Hédit tűzte ki használójának. Pesten ezt a harcot még egyszer meg kellett vívni, hogy Hédi járművét megfelelő magasságba állíthassuk, és senki ne birizgálja el. Azóta hűséges társunk bölcsibe menet/jövet. 
Vasárnap megérkezett a valódi nyuszi is. Azaz aki potyogtatott ide is, oda is. Tibivel nézeteltérésbe kerültünk, hova is rakja a nyúl az ajándékot. Mennyire rejtse el a kincseket. Ha tudnátok milyen fáradtságos munka kigondolni a megfelelő fészkelő helyet.

A végén kiderült (ahogy sejtettem), hogy a gyerekek továbbra is totál vaksik (a szemükkel nincs gond), még ha ki is böki a finomság a szemüket, se veszik észre őket. Szerencsére a nyúlnak idén sikerült nagyjából mértéket tartania. Igaz csokiból jóval az optimális mennyiség fölött kaptak, de majd mi is besegítünk nekik, így csökkentve a kiskorban elfogyasztott, túlzott csoki evés kockázatát. Bár ha rájuk hagynánk, lehet, segítség se kellene.

Marcika is felfalt két-három? tojást, de mihelyt megkaparintott egy újabb csokit, teljes bedobással próbálta eltüntetni. Papír ide/oda, mindegy, csak minél több a pocakjába legyen a csokiból is, mert azzal ő is tisztába volt, hogy ha meglátjuk, elszedjük tőle. Domit se kellett félteni, ő is betermelt rendesen. Csak éppen tőle senki nem szedte el, pedig él még az orvosi tilalom (kakaó fogyasztása tilos). Hédi volt az egyetlen becsületes, aki ismeri a szabályokat és be is tartja őket. Ő az igazi jó kislány. Nyilván ő se maradt csoki nélkül, de ő legalább mértékkel, és számunkra is ismert mennyiségbe ette az édességet.

Kaptak még 1-1 könyvet, illetve a kicsik egy-egy bevásárló kosarat, mert ebből nem volt otthon 4, így újabban ezen ment a kötélhúzás, sírás. Illetve a kicsik még gazdagodtak 1- 1 zenélő kacsával, de ezt is leginkább a felnőttnek nevezett szülők/nagyszülők/dédik nyomkodták, hogy kipróbálják, mit tud. És a legnagyobb sikere a 4 szem lufinak volt. A vonaton olvastunk Anna, Peti és Gergőt és a gyerekek is mindjárt szerettek volna lufival játszani. Így Tibinek az az ötlete támadt, hogy majd a nyuszi hoz nekik. Mindenki nagyon élvezte a lufizást, de sajnos Annipanninak igaza van: a lufik hamar elfogynak. Ez alól ezek a lufik se voltak kivételek.

Hétfőn locsolással indult a reggel. Hédi még pizsamába megkapta első locsolását Domitól. Ezt még örömmel fogadta, de aztán köszönte szépen, többet nem kért, őt már a Domi meglocsolta. Így nem örült a többi jelentkezőnek, akik nem akarták, hogy elhervadjon. 

A napot Fityén töltöttük a Dédi örömére. Az állatok varázsa továbbra is megvan. Hédit egy csöppet se érdekelte, hogy oda mit tojt a nyúl, rohant ki a tyúkokhoz. Marcika ebbe se ismert félelmet, kapásból elkezdte kergetni szegény madarakat. Apa is nagy örömét lelte a szárnyasokba, Budapestiként, így öreg fejjel volt kénytelen megtanulni, hogyan is kell elkapni a pipiket. Azt hiszem mindkét félnek megvolt a napi mozgása :D

A szomszédba születtek kiscicák. Négy naposak voltak csak. Hédi kapásból beléjük szeretett. Pakolta őket. Ki a dobozból, be a dobozba. Anyukájukat elvitte enni, majd vissza a kicsikhez. Fel a padra napozni, kicsiket ide-oda. Ő nagyon élvezte, a macskák kevésbe. Az anya félt, hogy elveszik tőle a piciket, a picik meg még nem is láttak, nyilván kétségbe voltak esve. Úgyh. végül elrángattuk szegény Hédit. Marcit hamarabb eltávolítottuk, mert ő inkább kísérletezett volna velük. Szabadesést, szilárdságot… Kanizsai tartózkodás újabb szavakkal bővítette Marcika szókincsét. Pice (pince), ugáunk (ugrálunk), azaz menjünk a pincébe ugrálni. Nagyon tetszett neki, annak ellenére, hogy ő nem sokáig bírta, sőt a nagyok mellett csak esett-kelt, vagy csak feküdt és úgy élvezte? a ringatózást. 

Kedden még ott maradtunk, hogy apuékkal jöjjünk fel, mivel anyu másnap feküdt be a kórházba a nagy szabdalásra.