Elengedtem

Először életében elengedtem Hédit a nagyszülőkhöz egy hétvégére az Ildiékkel. Nehéz döntés volt és egyáltalán nem vagyok büszke rá. Nem magamtól tettem, nem jó szívvel, de olyan nagy volt a nyomás, hogy megtettem. Magamra is mérges voltam, hogy nem tartottam eléggé a hátam, az Ildiékre is, mert még ők is olyan erőszakosak voltak. Még a Tibi se értette meg, hogy miért problémázok ezen annyit, mikor csak 1 hétvégéről van szó és anyuékhoz megy, ahol jó kezekben van, és nagyon szereti őket. Szóval úgy éreztem az egész világ összefogott ellenem, és senki se akar megérteni.

De kezdjük az elején. Üdülési csekk probléma, amit anyuék mindig az utolsó pillanatban használnak el. Hátam mögött az Ildiékkel kifundálták, hogy elviszik az unokákat nyaralni. Aztán kiderült, hogy még az Ildiékre is futja a pénzből, így ők is mehetnek. Jöhetett a lelki fröccs, a zsarolás, a sértődés, nem használt. Nem engedtem, Hédi maradt. Viszont egy felelőtlen ígéretet tettem még az utolsó pillanatban, hogy mentsem, ami menthető, hogy Kanizsára elengedem 1 hétvégére. Nem gondoltam, hogy ilyen hamar eljön az idő, így bele se gondoltam, hogy néhány hét múlva elrabolják tőlem a kicsi lányom. Az Ildiék csak azért hazamentek, hogy levigyék Kanizsára a Hédit, mert ez volt az egyetlen hétvége, amikor anyu ráért a hónapban. Én pedig álltam a szavam.

A leányzó egészben hazaért, leszámítva egy lila foltot az arcán, amit akár itthon is szerezhetett volna. Ahogy leírták az ott tartózkodását, Hédit ismerve hihetetlen (nem hisztizett, nem sírt, meg se említette még a nevünket se). A turpisságok egy része hamar kiderült. A telefonba még úgy adták elő, hogy Kanizsa felé vezető útnak csak a végén sírt picit. Hédit visszahozva, hamar kiderült, hogy majdnem az egész utat végigüvöltötte. Sírva hozta fel is a Karcsi, mikor átadta, már nem is akart átmenni máshoz (vissza a Karcsi kezébe), tehát a visszautat se élvezte annyira. A Dunai mama szerint első este is sírós hangulata volt, ezt is tagadják, csak annyit vallanak be, hogy éjfélkor volt hajlandó nyugovóra térni, ami persze az új izgalmak hatása is. Hédi egyből el is árulta, hogy süteményből és csokiból se volt hiány. Amikor rákérdeztem mi az a száján, közölte csoki. Arra a kérdésre, pedig, hogy mi volt az ebéd, sütivel felelt, ami nyilván csak a desszert volt.

Alapvetően jól érezhette magát. Nem látszott rajta különösebb lelki törés. Azért látszott rajta, hogy örült, hogy hazajött, de gazdagodott sok-sok új élménnyel. Szombaton az Ildiék a Manciéknál voltak (nem értem akkor miért volt fontos nekik levinni a Hédit...), így anyuék a Hédit elvitték Gelsére fürdőzni. Ez hatalmas élmény lehetett számára, mert ez volt, amiről még információt lehetett belőle kiszedni. Apu beszerzett egy trambulint a pincébe, így azon is gondolom jó sokat ugráltak, amit nagyon szeretnek. Vasárnap pedig a Domi is vele volt. Anyuékkal aludt, meg se kísérelték a külön altatást, így szerencsére nem is ébredt fel éjszaka. Ez egy nagy félelmem volt, mert éjjel, ha felébred, nem mindig kiszámítható. Ha elkezd minket keresni, akkor nehezen nyugtatható. Napközben gondolom mindenki a kegyeit kereste, így csak szólnia kellett, valaki biztosan teljesítette kívánságait, emiatt se érhette szó a ház elejét.

Azt hiszem kettőnk közül engem viselt meg jobban a hétvége. Az egyszer biztos, hogy mindig nehezen adom ki a kezeim közül. Tibi szerint a sok hormon is szerepet játszik. Nem érzem úgy, hogy szüksége lenne a leválasztásnak (ahogy Apuék nevezik). Nem hinném, hogy nélkülem kéne töltenie az idejét, főleg ilyen sok időt. Főleg, hogy most voltam több, mint 1 hetet nélküle a kórházba. Főleg, hogy most bővült egy új lakóval a család, és ezt a változást még nem teljesen fogadta el a Hédi. Nem beszélve arról, hogy a Marci velünk maradhatott. Ha igaz, amit mondanak, hogy mi nem igen hiányoztunk neki, nekünk nagyon hiányzott. Hiába mondták, hogy pihenjek, nekem nem pihenés az, ha nincs velem a Hédi, nem tudom mi van vele, mit csinál. Hiába mondták, hogy ott van velem a Marci. Az nem ugyanaz. A Marci jó kisfiú, így nem sok vizet zavar. A sok szabadidőmmel meg nagy hirtelen nem is tudtam mit kezdeni. Teljesen kihaltnak tűnt itthon minden. Szombaton de. még nyelvvizsgáztam egyet, aztán vége is volt a programjainknak, mert Marcival még nem igen szabad sehova se menni. Megnéztünk egy filmet, először amióta Marci megvan. Tibi jó gyakran telefonált haza is, nem tudom, hogy az én vagy a saját megnyugtatása érdekében. De az biztos, hogy mindketten nagyon vártuk már vissza a Hédit. Hédivel teljes a családunk. És azt hiszem, nem mostanában lesz legközelebb. Erre én még nem vagyok felkészülve.

Ez meg az, leginkább a Hédiről

H: Apa megy, Tomasz

É: igen jön a Tomasz

H: Hozzám

É: Igen hozzád is

H: Szeret

Ma kicsit elcsúszott a du.-i alvása, részben az óraátállítás miatt. Már aludni akart, hurcolta egyik szobából a másikba a párnáit és Vavát. Még meg kellett etetnem a Marcit, hogy ő se sírjon és a Hédi olyankor amúgy se aludna. Hédi odament az ágyhoz.

H: Ide.

É: Hédi nem mászhatsz be.

H: Baba alszik.

Azaz nem is akart bemászni, csak azt akarta, hogy rakjam a helyére a Marcit, hogy vele foglalkozzam. Egyébként ez nem az első alkalom, mikor jelzi, hogy tegyem le valahova a Marcit, hogy ő beülhessen az ölembe, vagy legalább 100%-an rá figyeljek.

H: Hédi talál, kis idő után még hozzátette labda.

A kislány (mert ő már nem baba!) nem elégszik meg egy-egy szóval, hanem összerakja őket. Gyakran jön, hogy elmesélje mit csinált. Látszik, hogy keresi a szavakat, próbálja elmondani, mi is történt. Néha ilyenkor összekeveri még a szavakat, de második nekifutásra eltalálja a megfelelőt. Nagyon szeretem, mikor lelkesen jön, mesél, és kétségbeesetten próbálja bővebben is elmondani. Szerintem rövid időn belül már rendes mondatokban fog beszélni. Néhány ragozás is megy már neki (pl. tárgyas) :)

Du-i alvásából felébredve rajzolni akart a mágneses csodával. Összeszedegettem hozzá a formákat, de egy szív alakú hiányzott. Hetekkel ezelőtt elveszett és ma bukkantam rá, de nem volt a helyén. Kérdeztem a Hédit, hova lett megint. És már ment is a másik szobába, közbe mondta, látom, látom. Kiderült, hogy a polcra raktam, nem a helyére és ő emlékezett rá. Időközben eszembe jutott, hogy telefonálnom is kell egyet. Mire végeztem, megint egy forma se volt a helyén. Felkiáltottam, hogy hova lettek megint. És vigyorgó arccal ment, és szedegette ki a formákat a rejtekhelyéről. Most, hogy van Marci, nem tudok betelni, hogy egy olyan csöppségből, milyen okos, ügyes lány lett. Már összetett dolgokat is megért, végrehajt.

Rajzol, már nem csak kéri, hogy mi rajzoljunk, hanem ő is alkot. Sőt megnevezi alkotását és kérésre meg is mutatja rajta pl. hol van a papa szeme :) (Néha ugyanott, ahol a száj :D)

Nagyon szeret kukázni, de csak az van engedélyezve, hogy kidobja a szemetet. Nagyon boldog, ha ilyen lehetőség adódik. Ma direkt széttépett egy papírt (szerencsére olyat, amit nekiadtunk rajzolni), hogy kidobhassa.

Olvasok, húzott és mivel nem mentem, még egy puszit is kaptam. Lehet ilyennek ellenállni. Tudja, hogy kell elérni, amit akar.

Mozgásba is nagyon fejlődik. Már ő is be tud bújni a kiságy alá, sőt a bújás nagy kedvence lett. Gyakran kéri, hogy a lábammal csinálja alagutat. De szereti az etetőszék lábait is. Már a futása is kezd egész futás jellegű lenni. Eddig ha futni akart, gyorsan szedte a lábát, de kb. helyben futás volt, amit csinált, lassabban haladt, mintha menne. Aranyos látvány volt. Most már egész jól előre is halad.

Lépcsőn kapaszkodva egyedül felmegy. Sőt vmelyik nap, míg kitoltam a Marcit, lefelé is elindult a lépcsőn, kapaszkodás nélkül. Mondanom se kell a frász jött rám. Próbál páros lábbal ugrani, egyenlőre inkább szökdécselés, de ebbe is lassan belejön.

Már több éneket is tud: Bóbita, Hinta-palinta, Gólya, gólya gilice, Zsipp-zsupp, Bújj-bújj...

Nagyon kis hiú. Ha valamivel feldíszíti magát, várja a dicséretet. Néha csak úgy közli, hogy szép, vagy csinos. Persze én csak megerősítem ilyenkor benne, bár tényleg szép, még akkor is, ha szanaszét áll a haja, mert úgy tette be a hajpántot. Szereti csodálni magát a tükörbe, és tényleg elégedett a látvánnyal.

Egyetlen egy dologba nem fejlődik, ez pedig az önállóság. Nem is zavart eddig, de most elolvastam a bölcsis naplómat, ami szerint én már 2 évesen egyedül húztam fel a melegítőm, egyedül ettem, szobatiszta voltam nappal, pedig átlagon aluli volt a fejlődésem. Hédit próbálom bátorítani az egyedül vetkőzésre, de hisztizik, hogy segítsek. Az önálló evése leginkább a kaja dobálásból áll, így inkább nem adok a kezébe kanalat, ezt már az idegeim nem bírnák. A szobatisztaságot meg most nem akarom erőltetni. Hát így állunk mi.

Halloween vagy mindenszentek napja

Magyarországon is kezd divatba jönni a Halloween. Töklámpások sorakoznak a házaknál, jelmezes bulikat tartanak kicsiknek, nagyoknak... Felmerül a kérdés, hogy melyik a jobb a hagyományos ünneplés, amikor az emberek meglátogatják halottaikat a temetőbe gyertyát, mécses gyújtanak. Vagy az amerikai módi, akik bulival, vidámsággal, édességgel ünneplik ezt a napot. Lehet, hogy a megszokás rabja vagyok, de hozzám közelebb áll az előbbi. Szeretem ilyenkor a temető hangulatát, amikor az egészet a gyertyák fénye borítja be.

Amióta az eszemet tudom, mi mindig kimentünk a Fityei dédihez és az ottani temetőbe gyújtottunk gyertyát. A faluban még nagyon adnak a látszatra, így ilyenkor tényleg mindenki ott van egy kicsit megemlékezni/pletykálni. Ilyenkor összefutnak az emberek olyan rokonokkal, akikkel ritkábban találkoznak, leállnak beszélgetni, kivel mi van. Így bennem nem is a búslakodás maradt meg a nappal kapcsolatban, hanem a találkozások és a díszbe borult temető. Az utóbbi időbe már egyre ritkábban jutunk le mindenszentekkor Fityére, így ilyenkor a nagytétényi temetőt látogatjuk meg. Egyetértek a F. mamával, hogy a falusi fityeházi temető sokkal szebb ilyenkor. Ott mindig akad valaki, aki legalább ilyenkor egy-egy elhagyatott sírra is tesz néhány mécsest, hiszen ismerték az illetőt, mert a faluban mindenki mindenkit ismer. Itt Pesten gyakran még azok se mennek ki a temetőbe, akiknek akár közeli hozzátartozójuk is nyukszik ott, mondván, hogy ők nem időhöz kötve akarnak emlékezni. Megértem őket is, mert otthon egy gyertya mellett is lehet rájuk gondolni, vagy végül is, akárhogy, akármikor. Egy apróság is emlékeztethet rájuk, felidézheti a múltat, a velük töltött időt, de számomra mégis fontosak a hagyományok és még inkább a gyertyaáradat látványa.

Idén mégse jutottunk ki (Tibit kivéve) egyik temetőbe se Marcika miatt. Úgyh. kicsit amerikai stílusba, halloween lámpás mellett gondoltunk elvesztett szeretteinkre. Hédinek fürdés közbe mutattuk be a világító tökfejet, hiszen az a legsötétebb pontja a lakásnak, ott a leglátványosabb a fényben úszó arc. Nem ijedt meg tőle, rövid ideig szemlélte, majd játszott tovább a kádba, mintha mi se történt volna...

Pocakfájás és egy kis éjszakázás

Du. kezdett elromlani a napunk. Sétálni készültünk, amikor Marci bejelentette, hogy ő még hamizna egy keveset. Evett, de nem igazán nyugodott meg tőle. Kicsi büfiztetés, sok durr távozása után folytatta a hamit. És ezt ismételgettük nagyon hosszú időn keresztül. Végül elküldtem a Tibiéket, menjenek nélkülünk levegőzni, mert Marcikának sehogy nem volt jó. Tisztába raktam, zöldes kakija volt, kellemetlen szagú is :( Már enni se akart, csak a pocakját fájlalta. Tornáztattam sokat hátha az segít, de órákon keresztül jöttek csak ki a gázok. Rövid időre elbóbiskolt, majd újra és újra felsírt.

Közbe este lett, Hédinek is alvásidő volt már. Kicsit hosszabb időre elhallgatott a Marci, úgyh. a Hédit megpróbáltam lefektetni. Már túl voltunk a mesén, bevackoltuk magunkat, néhány perc és a Hédi hortyogott volna, amikor felpattant, közölte hami. Ez egy gyakori trükkje, ha nem akar aludni, úgyh. nem foglalkoztam vele. Továbbra is alvást tettettem. Majd elkezdte a polómat húzkodni, cicim mutogatni, mire elmagyaráztam neki, hogy ő már nagy, neki ez nem kell (bár korábban sose akart szopizni). Ezután tovább színleltem az alvást. Végül kimászott az ágyból és az ajtóhoz ment. Még mindig a hamit mondogatta, de részemről semmi reakció. Végül aggódva mondta: Anya, ébred, gyere, baba ham.

Erre már felkeltem, és kiengedtem, hogy megnézzem, mit akar. És a Marci tényleg felébredt, bár a Tibi szerint nem hallhatta, mert hamar felvette a babát. Ezek szerint a füle is még jobban működik, mint gondolnánk. Nagyon tudja már, ha a baba sír, fontos, hogy egyen. De ilyen jól, még sosem fejezte ki magát, teljesen leesett az állam.

Marci fél-egy órán belül végül teljesen megnyugodott. Hédit is elaltattam. Majdnem szokásos időbe még ágyba is kerültem. Hajnalba viszont jött az újabb ébresztő Hédi részéről, aki felébredt (már korábban átköltözött hozzánk) és csak nem tudott visszaaludni. Ilyenkor pedig nekiáll tevékenykedni. De haragudni nem tudtam rá, mert felkelt, odaült a Marci ágyához, és figyelte, nézegette, hogyan alszik, elég hosszú ideig. Megsimogatta, de nem a fejét, hanem a takarón keresztül. Majd újra szemlélte. Annyira aranyos volt. Mint ahogy a felnőttek szoktak gyönyörködni valamiben. Mikor megunta játszott picit, majd újra leült a Marci mellé. Megpróbált bemászni hozzá, de mikor szóltam, hogy ne, ismét a kiságy mellé kuporodott és onnan nézte a Marcit. Én meg nagyon örültem, hogy tényleg igazam van és a maga módján szereti az öcsikét, törődik vele, csak néha besokal Tőle. És már azt se bántam, hogy ki kell utána mennem a konyhába, vagy ezerszer el kell énekelni a dinónak a "tente babát". Nagyon megérintett ez a néhány perc, aminek volt szerencsém részese lenni. Azért néhány óra fennlét után nagyon szerettem volna, ha végre aludhatunk.

Emlékezet

Már tegnap beharangoztam, hogy ma nekem kell dokihoz mennem. Hédike velem akart jönni, úgyh. búcsúzás helyett hisztit rendezett. Szomorúan mondta, hogy cipő és puszit se volt hajlandó küldeni, még integetni se. (Mikor kivisszük a szemetet, ő is kikísérhet minket, de az a szabály, hogy cipőt kell húznia. Ha elfeledkeznénk arról, hogy ő is jönni akar, akkor kétségbeesetten figyelmeztet minket, hogy cipő.) Egyébként minden rendben volt a gyerekekkel. Marci is már csak a végén kezdett sírni, Hédi persze lázadt, ahogy mostanában mindig.

Az utóbbi időben azt vettem észre, hogy ha a Hédit leszidjuk valamiért, vagy megtiltunk vmit, a Marcin bosszulja meg. Odamegy, ahol a Marci van és megüti. Ezt ma a Tibinek is bemutatta, amiért persze újabb leszidás járt. Néha az az érzésem, hogy szegénnyel egész nap kiabálok, veszekszek. Nagyon próbálja a határokat átlépni, és a szép szó, magyarázás, hogy miért nem szabad, nem tántorítja el a céljaitól. Marciból is kezd besokalni. Szereti az is látszik rajta. Ébredés után első dolga, hogy ellenőrzi megvan-e és megszeretgeti. De egyre gyakrabban akarja, hogy őt is emeljem fel, cipeljem. Olvasáskor az ölembe akar ülni, pedig gyakran olyankor olvasunk, mikor a Marci hamizik, tehát nem lehet. Ilyenkor jön a hiszti. Nekem pedig kicsit lelkiismeret furdalásom van, hogy tényleg nehéz lehet neki. Jóval többször nemet kell mondani a kéréseire, és legtöbbször a Marci miatt. Sajnos ezzel ő is tisztában van. Ha játszani próbál a Marcival, akkor is le van állítva, hogy óvatosan, ne csavargassa a kezét, a fejét nem szabad betakarni, pedig ő csak azt akarta, hogy ne fázzon. De lassacskán eljön az idő, hogy a Marcit nem kell annyira félteni. Nem csak sírást, rémületet tud kiváltani belőle, hanem érdeklődést, mosolyt is. Na, de most nem erről akartam írni.

Hazajöttem a dokitól. Hédi egyből jött, mondta, hogy bácsi. És mutatta a kezem és hozzátette, bánt. Elmagyaráztam neki, hogy most nem bántotta senki a kezemet. Aztán folytatta, hogy lábi, ügye tegnap a Marcival amiatt kellett menni a doktor bácsihoz. Majd ismét a kezemet mutatta. Végül abban maradtunk, hogy a pocimat nézték meg. Úgyh. most azt ismételgeti. Hihetetlen, hogy ennyire megjegyezte, hogy amikor a kórházba voltam, mindig branül volt a kezembe. És el lett mindig magyarázva, hogy ott bántották anyát, és fáj, ha piszkálja, úgyh. nem szabad. Nem gondoltam, hogy ennyire megjegyez dolgokat, pedig az ő életében elég apróság volt (mármint a kezembe lévő branül) és már 5 hete kivettek mindenféle tűt belőlem. Ebből látszik, hogy jóval több dolgot elraktároz a kisasszony, mint álmomba képzeltem. És tényleg lehet úgy kezdeni a beszélgetést, hogy emlékszel, amikor...