Előre is bocs a sok képért, de így is fáj a szívem, hogy egy csomót ki kell hagyni.
Életem egyik legszuperebb helyére sikerült eljutni, bár meg kellett szenvedni érte. Álmainkban se gondoltuk, hogy Belgiumban van olyan rész, ami vasárnap el van szigetelve. Azaz nem jár se busz, se vonat. Tibi előtte nap órákat töltött a gép előtt, hogy megnézze hogyan járnak a buszok, de nem találta. Mi ezt a rossz weblapnak tudtuk be, hát nem. Tényleg vasárnap nem megy semmi. Szóval így történt, hogy ott álltunk a csacsifarmhoz legközelebbi város vasútállomásán, 8 km-re a sok-sok csacsihoz, és nem volt más jármű csak a lábunk. Nem volt mit tennünk felkerekedtünk. Jó sokat kellett bandukolnunk, odafelé több, mint 3 órát. Még egy bicikli versenybe is bekeveredtünk.
Hédike elég jól viselkedett. Alig kellett kézben cipelni. Nagyon aranyos volt.
Szóval a sok gyaloglás után, mekkora öröm volt már a csacsis táblát meglátni.
De megérte, mert láttunk honlap szerint 120 szamarat (valójában azért kevesebbet, pedig még a környéket is bejártuk, hogy ki ne maradjon 1 se). Még életemben nem láttam ennyi csacsi, de majdnem hogy annyit se, amennyi fajta szamár volt itt. Még mindig úgy gondolom, hogy gyönyörűek és nagyon jófej állatok.
Láttunk bundásat
kicsit,
nagyot,
szürkét,
kíváncsit,
barnát,
fehéret,
feketét,
kis csacsi hogyan követte az anyját,
hajast...
Nem hiába igyekszem a Hédivel is megkedveltetni az állatokat. Ő is úgy örült nekik, kézzel-lábbal kapált, sikongatott. Próbálta megsimogatni őket. A baba csacsit hagytam is neki. Szóval örült nekik ő is.
Amíg Anya a csacsikkal volt elfoglalva, Hédi és Apa hancúroztak kicsit pihenésképpen.
És mire vetemedtem. Megkóstoltam a frissen fejt csacsi tejet. Annyira nem is rossz. Nagyon édes, és vizesebb, mint tehén tej.
Kipróbáltuk a csacsi tejből készült szappant is és hogy támogassuk őket vettünk is belőle.
Visszafelé, hogy most már tudtuk mekkora távolságot kell megtennünk, megkérdeztük, hogy esetleg van-e taxi a környéken, mert akkor rendeltünk volna egyet, de itt még az se volt :( Szóval nem volt mit tenni, gyalog kellett visszafelé megtenni az utat. Ekkor is volt motiváció, hogy elérjük a vonatot, mivel Tibi csak 7 óráig nézte meg a menetrendet, nem gondoltuk, hogy ekkora túrán is részt kell vennünk. Rekord idő alatt megtettük a visszautat és még vonat is akadt. Szóval happy enddel zárult a nap. Hulla fáradtan beestünk az ágyba, másnap pedig még rendesen éreztük a lábunkat.
Már csak azt nem értem, hogy miért pont vasárnap van nyitva a farm, ha akkor semmi mással nem lehet megközelíteni a területet, mint kocsival. Nem feltételezik, hogy akadnak olyan lelkes csacsirajongók, akik képesek tömegközlekedéssel menni, hogy lássanak ilyen szép állatokat. Na mindegy mi (legalábbis én), a Tibi meg értem képesek voltunk 16 km-t gyalogolni és majdnem 3 órát vonatozni, hogy lássuk őket, de megérte.
Hédike elég jól viselkedett. Alig kellett kézben cipelni. Nagyon aranyos volt.
Szóval a sok gyaloglás után, mekkora öröm volt már a csacsis táblát meglátni.
De megérte, mert láttunk honlap szerint 120 szamarat (valójában azért kevesebbet, pedig még a környéket is bejártuk, hogy ki ne maradjon 1 se). Még életemben nem láttam ennyi csacsi, de majdnem hogy annyit se, amennyi fajta szamár volt itt. Még mindig úgy gondolom, hogy gyönyörűek és nagyon jófej állatok.
Láttunk bundásat
kicsit,
nagyot,
szürkét,
kíváncsit,
barnát,
fehéret,
feketét,
kis csacsi hogyan követte az anyját,
hajast...
Nem hiába igyekszem a Hédivel is megkedveltetni az állatokat. Ő is úgy örült nekik, kézzel-lábbal kapált, sikongatott. Próbálta megsimogatni őket. A baba csacsit hagytam is neki. Szóval örült nekik ő is.
Amíg Anya a csacsikkal volt elfoglalva, Hédi és Apa hancúroztak kicsit pihenésképpen.
És mire vetemedtem. Megkóstoltam a frissen fejt csacsi tejet. Annyira nem is rossz. Nagyon édes, és vizesebb, mint tehén tej.
Kipróbáltuk a csacsi tejből készült szappant is és hogy támogassuk őket vettünk is belőle.
Visszafelé, hogy most már tudtuk mekkora távolságot kell megtennünk, megkérdeztük, hogy esetleg van-e taxi a környéken, mert akkor rendeltünk volna egyet, de itt még az se volt :( Szóval nem volt mit tenni, gyalog kellett visszafelé megtenni az utat. Ekkor is volt motiváció, hogy elérjük a vonatot, mivel Tibi csak 7 óráig nézte meg a menetrendet, nem gondoltuk, hogy ekkora túrán is részt kell vennünk. Rekord idő alatt megtettük a visszautat és még vonat is akadt. Szóval happy enddel zárult a nap. Hulla fáradtan beestünk az ágyba, másnap pedig még rendesen éreztük a lábunkat.
Már csak azt nem értem, hogy miért pont vasárnap van nyitva a farm, ha akkor semmi mással nem lehet megközelíteni a területet, mint kocsival. Nem feltételezik, hogy akadnak olyan lelkes csacsirajongók, akik képesek tömegközlekedéssel menni, hogy lássanak ilyen szép állatokat. Na mindegy mi (legalábbis én), a Tibi meg értem képesek voltunk 16 km-t gyalogolni és majdnem 3 órát vonatozni, hogy lássuk őket, de megérte.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése