Szoborpark, Kamaraerdő

Szombatra olyan családi programot kerestünk, ami közel van és lehet kirándulni is egy keveset. Tibi mindig a Kamaraerdőt és környékét ajánlja, hiszen ott nőtt fel mellette, mindig visszavágyik.  Így lett a szombati kirándulásunk célja a Memento Park, közismertebb nevén szoborpark. Ez a park arról híres, hogy a kommunista diktatúra szobrait ide menekítették. Itt tekintheti meg őket a nosztalgiázni, vagy megismerni akaró közönség.

"Miképp hagyhatta Sztálin a csizmáit Budapesten, ha soha nem járt ott? Tart-e a kezében sapkát Lenin, ha a fején is van egy? Hányszor lehet ledönteni ugyanazt a szobrot? Mit mondott Nyikita Hruscsov, amikor Csepelen járt?" 
Ezekkel a sorokkal indít a park honlapja. A borsos árú belépőjegy kifizetése után se tudtunk meg ezekre a kérdésekre a választ. Sok szoborról még a tábla is hiányzik, nemhogy egy kis magyarázó szöveg lenne melléírva. Így megnéztük pl. Kalamár József mellszobrát, de hogy ki volt ő és miért állítottak róla szobrot, azt a kiállítás során nem tudtuk meg. Szóval egy kicsit az az érzésem volt, mint mikor az egyetemen sétálunk a mellszobrok mellett, amit még a galambok se tisztelnek. Biztos nagy emberek voltak, jó professzorok, de egy névről, és egy születési dátumból nem sokat tudunk meg róluk. Annyira meg sose érdekelt, hogy rákeressek mondjuk Csonka Pál nevére (építészmérnök) és gondolom így van ezzel a legtöbb egyetemista is. Ez meg nem tudom mennyire örömteli, hogy szobrot állítanak valakiről, akinek a munkássága nem tükröződik, szerintem így csak egy semmitmondó bronzfej lesz, ami nem túl megtiszteltető. 

De visszatérve a szoborparkhoz Anyuékban a Tanácsköztársasági emlékmű, Osztapenko szobor és társai legalább nosztalgikus érzéseket váltott ki, mert szerepelt egy csomó tankönyvükön, kötelező tudás volt, esetleg sokat láttak is, de nekem ezek semmit se jelentenek, hát még a gyerekeknek. Hasznosabbnak gondolom a szoborlap.hu-t olvasni, mint elmenni a kiállításra. Jó, életnagyságban látjuk őket, de ennyi. Azt az időszakot nem hozta közelebb hozzám, tudásom se lett több és az eltöltött idő se volt nagy élmény. A honlapjukon szereplő korhű díszítések is hiányoztak. Pl. a beígért Trabant nem túl látványos helyen, egy darab lerobbant kocsi volt. 

Szóval tényleg csak a szobrok tekinthetők meg csupasz valójukban, anélkül, hogy tudnánk mit nézünk, miért van jelentősége stb. Ahhoz pedig drágának tartom a belépőt. Még azt se mondhatjuk el, hogy legalább zöldbe voltunk, friss levegőt szívtunk, mert még a fű is ki volt pusztulva és mellette megy a forgalmas 7-es út. Még a Tibinek is csalódás volt.

Ezután a Kamaraerdőben sétáltunk, hogy egy kis erdei sétával kárpótoljuk magunkat. A tanösvényen indultunk el, mivel a parkolóban hallottuk, hogy ilyen is van, de aztán a piros körséta jelzést követtük. Így kijutottunk a Tétényi-fennsíkra, ami nem volt túl szép. Szerintem az erdő sokkal jobb látvány, mint a vadnövényes, elszáradt rétek. 

Mivel a gyerekek az elejétől fogva cipeltették magukat és anyu is elég hamar ráunt a sétálásra, a kört jelentősen lerövidítettük. Így el se jutottunk a Nagy-rétig (játszótérhez), amit legalább a gyerekek is élveztek volna. 

Sajnos kincseket gyűjteni se volt sok lehetőségük, így nem sikerült túl gyerekcentrikusra ez a kis túra. Talán a fényképek jól sikerültek és akkor megérte eljönni. És azért mégiscsak szívtunk egy kis friss levegőt. Lehet azért kijövünk még ide felfedezni az erdőt, sétálgatni, és rókát keresni :), hiszen tényleg nincs messze és mégis egy kicsi erdő, más, mint a kiépített parkok. Tibi pedig rengeteget járt ki gyerekkorába, így nagyon szereti ezt a helyet.

Első baleset, első félelmek

Marci olyan csúnya sérüléseket szerzett a bölcsiben, hogy mikor mentem érte és megláttam, megijedtem. Első gondolatom rögtön az volt, hogy elcsépelték valamelyik harapásáért, de aztán megnyugodtam, mikor a gondozó elmondta, hogy udvari baleset. Bemászott a letakart homokozóba (ilyenkor nem szabad), beakadt a ponyvába a lába és lefejelte a betont. Nem a gondozók hibája, mindent megtesznek, amit lehet, de nem állhatnak egyszerre az összes gyerek mellett, Marci mellé meg én is kevés vagyok. Azt viszont elvárná az ember, hogy a bölcsi udvara olyan legyen, hogy ilyen baleset ne történhessen meg. Ha már a játszóterekre vannak ilyen szabályok, a bölcsire miért nincsenek?! Jó lenne, ha az önkormányzat a bölcsődére is áldozna az általunk befizetett bölcsődéi térítési díjból...  No mindegy, ami jó volt 30 éve, az ma is biztos jó. Én is felnőttem, Marci is fel fog, csak kérdés, hogyan. Ha megelőzhető lenne egy ilyen baleset, akkor miért nem teszünk ellene?! Gondolom nem a Marci az egyetlen, aki elrepült a betonon.
Visszatérve Marci sérüléseire: homloka, jobb arca, orra totál lehorzsolva, bal arcán pedig egy szép lila folt éktelenedik. Hogy  csinálta, azt el nem tudom képzelni, hogy mindkét arca ilyen siralmas állapotban van. Tényleg rossz ránézni a gyerekre. Még jó, hogy a bölcsiben történt, mert nem tudom mit gondolnának rólunk. Így is a szomszéd bácsi (kert felől, eddig ponyvával takarta a kertjét) mondta, hogy kíváncsi ki az a Marci, mert mindig az ő nevét hallja. Erre bemutattam a kék-zöld gyereket...  Marci eleven az biztos, és már 2 évesen problémás gyerek, mi lesz később:(

Az első félelmek nyilván nem Marcinál léptek fel. Bár ő is szokta mondani, hogy félek, de más helyzetekben. Hédi rettegett már közel egy hete a tűzjátéktól, azaz tűzriadó próbától. Hétfőn Ági néni (óvónéni) mesélt nekik, hogy lesz ilyen játék és hogy mit kell csinálni. Ennek kapcsán beszélgettek a tűzről és feltételezem a hozzá kapcsolódó dolgokról. Állítólag Hédi és Domi volt leginkább otthon ebben a témában (Tesz-vesz városban van egy ilyen történet), Hédi mégis rettenetesen megijedt és vigasztalhatatlanul sírt (gondolom előadta az önkívületi állapotát). Otthon is gyakran felhozta a témát. Hiába beszélgettünk róla, hogy csak megszólal a csengő, kifutnak, aztán visszamehet. Mi is játszottunk ilyet kiskorunkba, és nincs benne semmi nehéz. Félt, hogy nem fut olyan gyorsan, mint a Domi. El fog veszni. A Domi is rátett egy lapáttal, mert közölte, hogy nem fogja meg a Hédi kezét. Így ezen a héten a reggelek is nehezen mentek. Volt, hogy még sírt is, hogy nem akar bemenni. Csütörtökön megbeszéltem Ági nénivel, hogy a kezét fogja meg. Ő pedig felajánlotta, hogy felemeli és kiviszi a rémült nagylányt. Hédi nem nyugodott meg, de nem volt más választása, muszáj volt ebben a játékban részt vennie. Délután mosolyogva, felszabadultan üdvözölt és elmesélte: Ebéd közben volt a tűzpróba és Ági néni kivitte, és nem is volt olyan hangos a csengő. Legközelebb bátrabb lesz.

Marci mindent kipróbál, hihetetlen eleven, felfedező. Hédi retteg minden újtól, és inkább bele se vág semmi olyanba, amiről úgy gondolja, hogy nem 100% (csak 95%), hogy meg tudja csinálni, még meg se hajlandó próbálni. Hogy lehet két testvér egy skála ennyire a két végén?! Mondjuk, így legalább nem unalmas az élet, és kipróbálhatjuk képességeinket. Mondjuk egy főpróba néha jól jönne:)

Hédi ezer arca

Szeretetteljes és gondoskodó

Hédi tele van szeretettel és rendkívül empatikus.

Emlékszem mikor Marci született és úgy altattam el délutánonként, hogy közben simogatta a kezem. Még most is szeret így kedveskedni. Legutóbb a Kopaszi-gátra bicikliztünk, beültünk egy étterembe, Hédi az ölembe fészkelődött és közben cirógatott:) Indulás előtt meg összevesztek Domival, ki is szeret engem jobban:) Vagy mikor Kanizsán voltunk egy napot a nyáron, és látta, hogy Reni kicsit elszontyolodott vmiért, máris ment oda és törődött vele.

A babáira is nagyon figyel. Néha még a tusoláshoz is hozza őket egy kiskosárban, hogy azok is megfürödjenek (nem tudom milyen babák, azt hiszem a Gyerekszigeten gyűjtötték őket, műanyag kisfigurák.) 

Hédi szereti a gyümölcsöket, képes 2-3 barackot, nagy szelet sárgadinnyét stb. megenni, Domi kevésbé, így segít megetetni (lehet hallja mikor Ildi kiadja a parancsot, hogy mire visszaér mind megenni,  "ennek mind el kell fogynia mire visszajövök"). Vizet önt neki, ha éppen nincs felnőtt a közelben. Marcinak felrakja a WC szűkítőt, viszi a az alvós nyuszi csuszit. stb. 

Szeret nevetni a saját viccein:) Itt éppen sétáltunk haza a Gyerekszigetről, kitalált egy nem publikus mondatot, és azon nevetett a HÉV-ig.

Tudja, hogy rosszat csinál, de folytatja, és kicsit gúnyosan nevet közben

Domival máshogy nevet. Sokszor halandzsa nyelven kommunikálnak. Hédinek amúgy is nagyon jó nyelvérzéke van, és ez nem elfogultság:) Nem hiszem, hogy minden három éves gyerek pontosan tudna szótagolni, vagy úgy játszani a szavakkal ahogy Hédi teszi. Szóvicceket gyárt. (kár, hogy nem írtam le egyet sem, a memóriám meg mint tudjuk csapnivaló).

Szomorú 

Hát igen, Hédi féle szájlegörbülős nagy sírás előtti arckifejezés és a sírós Hédike

A híres hírhedt szemöldök ráncolás:) ha nem tetszik vmi neki (már Blanka is eltanulta tőle:) )

Nem adom. Ez az enyém. Legtöbbször jól eljátszanak Domival, de néha összekapnak ezen-azon. Pl. hiába van egy egész közlekedési parkjuk rollertől elkezdve a bicikliig, mégis össze tudnak rajta veszni. Mindig pont az kell, ami a másiknak is. Ilyenkor jön Ildi, hogy mihaszna kölykök, mindenetek megvan, mégis folyton csak irigykedtek:)

Magyaráz. Kicsit megbillenti a fejét, aprókat bólogat hozzá. Mondjuk a "nem tudtad?" kérdést semmi nem überli. Megunhatatlan. Azóta sokszor mi is használjuk beszélgetés közben:)

Figyel 

Hédit érdekel minden új információ. Issza a tudást:) Azt is megfigyeltem, hogy az új szavakat úgy tanulja meg, hogy halkan elsuttogja! Mint az egyik kedvenc családi sorozatunkban (The Middle) a kisfiú.

Ijedt

Még mindig sokszor rávágja néhány dologra, anélkül, hogy megpróbálná, hogy én ezt nem tudom megcsinálni. Segíts!!!

Sikerült!

Fél és könnyen bepánikol. Ha valaki lelép a járdáról, ha egy kutya közelít stb. akkor megáll és teljes hangerővel sikít. Egyik délután elvitték az Ikeába Domival, beadták őket a játszóházba, mikor Hédi megunta nem mert szólni, csak Dominak, így Domdom szólt a felügyelőknek (nem tudom minek hívják őket), és hangosbemondón hívták az Ildiéket:)

Művigyor

Hédike mosolyogj a kamerába!:D (Marci is elirigyelte ezt a szép mosolygást tőle:D )

Végül két kép, nem a megszokott fonott frizurával. Gyönyörű és nagylányos:)

Marcipán

Tudom, nem az én feladatom és nem is akarom elvenni Szabitól a lehetőséget, hogy Marci újabb mérföldkövét megörökítse (2éves lesz a kis drágaság), de már olyan régen írtam róla, pedig napról napra egyre többet fejlődik. Szóval csak pár gondolat. 

Még csak néhány hónapja tette meg az első igazi lépéseit (na jó, majdnem egy éve, de még most is magam előtt látom). Ehhez képest ma már szalad. Kismotorral teper. (Blanka is, nagyok meg a futóbiciklivel/biciklivel - vicces látvány négy száguldó kiskölök). Ha fáradt, csetlik-botlik, és a hideg csempén heverészik. 

Imádnivaló, ahogy az első kétszavas mondatait formálja. Ízlelgeti, tanulgatja, próbálgatja őket. Mindenre megkérdezi, hogy micsinálsz, így t nélkül, vagy mit csináltál, és nem maradhat el a soha véget nem érő miért (mié) kérdés sem:) Kedvencei még a Mi történt? Micsoda? Ki az? És az elbújtam!:)

Még mindig egy kis harci kakas. De már nem hagyja magát a nagyok ellen sem. "Enyém" korszak is elkezdődött. Mondja hozzá, hogy nem, rázza a fejét és szorítja a dolgot a kis mellkasához:) Fegyelmezni eléggé lehetetlen. Csak kineveti azt, aki meg akarja regulázni. Harapós kiskutya. Továbbra is. Bárkibe. Ha el akarok venni valamit, ami nem a kezébe való, belémharap. Ha Tomasz kéri poénból, hogy harapjon a combomba, megteszi. :) 

Vigasztal. Egyik délután Hédinél eltört a mécses, mert nem tudtak Domival megegyezni valamiben. Tibi Hédit a nappaliba, Domit a kisházba rakta be, hogy lenyugodjanak. Amitől Hédi csak még jobban sírt. Marci bekéredzkedett, lefeküdt mellé a földre, és próbálta megnyugtatni. Simogatta, beszélt hozzá (akkor még nem beszélt ilyen "folyékonyan":) ). 

Édességfüggő, mint az anyja:) Szerintem, ha tehetné csak azt enne. Egyszer kicsent egy tábla megkezdett csokit a táskámból, míg felrohantam az emeletre vmiért. Annyit tömött magába, amennyit csak bírt, mert tudta, hogy elveszem, ha meglátom:) A túró rudit is egyből kipécézi a szatyromból akárhányszor veszek. Egyik este pedig Marcika mit kérsz vacsorára kérdésre rövid, határozott választ kaptam. Fagyit!:) 

Már alig várom, hogy újra "kettesben" legyünk egy hétre. Hiányzik. Mostanában nem sok időt töltöttem otthon, így sokadik helyre kerültem Marcinál:( Azért még most is az ölembe mászik, ha eszem, mindent kicsit megkóstol, majd megy tovább a dolgára:) Esténként alvás előtt pedig belibben/beszalad nevetve a szobámba (vagyis az övé, csak én használom:) ), felmászik az ágyra és végignézi, kutatja a cuccaimat:) Végigkérdezi mi micsoda, számítógépezne, telefonozna, adja a körömlakkjaimat, hogy fessem ki a körmöm stb..:) 

Nemsokára bölcsis és két éves lesz:) Előre is Boldog Születésnapot Drága Marcika!:)

Első nap az óvodában, első nap a bölcsődében

Első nap az óvodában,
vidám dolog gyerekek!
Bodnár Orsi készülődik,
két babája integet!

Édesanyja elkíséri,
egy-kettőre odaér,
Óvó néni hozzá siet.
Mi tagadás: Orsi fél.

Kukucskáló fiúk, lányok
nézik:-Ki az új gyerek?
Óvó néni!-hüppög Orsi.
-Én senkit sem ismerek.

...."
/Donászy Magda: Első nap az óvodában/

Nálunk szerencsére máshogy alakult Hédi első napja az óvodában. Nem volt egyedül, hiszen Domival közösen, egymást erősítve vágtak neki a nagy napnak. A nagylány háta mögött hagyott már 1 év bölcsődébe járást, így a közösségi élet, rendszer se volt számára ismeretlen.

Sokan kísérték el őket a nagy eseményre: az izgatott anyáik (én, Ildi), topotgó apukák (Tibi, Karcsi), kistestvérek (Marci, Blanka) és Maja mama. Hédi meglepően bátran viselkedett. Leült a kispadra és már vette is a cipőjét. 

Marci legalább olyan ügyes volt, majdnem bevették őt is az oviba. Beült Domi és Hédi közé, és már ő is kapcsolta ki a szandálját, így azt hitték, hogy ő a Hédi (igaz kicsit kicsi és kisfiú), de még ezt is elnézték volna neki. Persze neki Ica néninél a bölcsibe volt jelenése délelőtt, így az ovis élet még 1 évet várat magára. Hozzáteszem nagy volt a káosz első nap a csoportba, és persze sokan, akik most válnak el úgy igazán először a családjuktól hangot is adtak a nem tetszésüknek, így nagy volt a hangzavar is. Szegény óvónénik se tudták, ki kicsoda, mi micsoda.

De mint említettem a mieink nagyon ügyesek voltak. Hédi rögtön nagyon bátran beállt a többiek közé kezet mosni. Domit azért kellett noszogatni, mindenkinek puszi-puszi... Látszott rajtuk, hogy meg vannak szeppenve, de aztán közösen megmosták a kezüket és bementek reggelizni. Sajnos nekem csak eddig volt lehetőségem követni az eseményeket :(

Du. mikor értük mentünk (kicsit késve, 4 után) a Domival gyönyörűen eljátszottak. Haza se akartak jönni. Marci és Blanka is bekapcsolódott hozzájuk. Az óvónéni egyetlen megjegyzése volt rájuk, hogy Hédi nem aludt, de elvolt az ágyán. Egymással játszottak csak, de nem volt velük semmi gond. Szépen hallgatták a mesét. Kb. ennyi infot tudtunk meg mi is az óvónénitől és a gyerekektől.

Marci első napján se történt semmi jelentős. Igaz még csak ismerkedés volt ez a hétfő és szerdától kezdjük meg a hivatalos beszoktatást. Nem hiszem, hogy lényegesen nagyobb traumát okozna, mint az, hogy 1 évesen "lepasszoltam". Akkor leginkább Ildi vigyázott rá, de még így is sokszor sír, ha elmegyek, nem szokta meg teljesen és nem szerette meg a helyzetet. Igaz már könnyebben megnyugszik, mint régen, de hiába szükségünk van egymásra. Ildi és Blanka mellett egyáltalán nem volt rossz dolga, sőt bizonyos szempontból jobb is, mint velem. Pl. én nem küzdöttem volna annyit vele, hogy egyen gyümölcsöt. Úgy vagyok vele, ha nem eszi, akkor nem eszi. Ildi viszont mindent beleadott, hogy beleküzdje a gyümölcsöket, ezzel óvja Marcika egészségét. Jó helye volt az Ildinél, de most hogy végre járhat bölcsibe, megkönnyítjük Ildi dolgát. Újabb nagy változás lesz Marcika az életében.

Két félelmem van a bölcsivel kapcsolatban. A már majdnem szobatisztaságba visszaesik. Mert Ica néni világosan megmondta, hogy arra nincs lehetősége, hogy félóránként pisiltesse. Ha pedig pelust kap, akkor biztos bepisil. Tavaly Hédi szobatisztaságra szoktatásánál már elkövettem azt a hibát. Hogy a játszótérre pelust adtam rá, és teljesen bezavarodott tőle. És mikor megvettem a gumibugyit, akkor pillanatok alatt ráérzett a dologra.

Másik még ennél is nagyobb félelmem: a harapás. Mi van, ha ott is megharapja társait, mint itthon Blankát. Ő lesz a kiközösített gyerek, akitől mindenki menekül majd?! És a szülők, hogy fogják lereagálni?! Én biztos nem repdestem volna az örömtől, ha valaki a Hédit harapta volna meg (legalábbis Marci előtt, biztos sérelmeztem volna), most már megértőbb lennék. De egyszerűen ezzel a viselkedésével szembe tehetetlen vagyok. Ica néniék nyugtatnak, hogy egyszer-kétszer visszakapja és lecsendesedik, de hát már Blankától is kap időnként szép fognyomokat, még is pár órára rá visszaadja...

Azok a félelmeim, amik a Hédinél voltak, Marcinál nincsenek. Elválás, már megvolt 1 éve. Jó helye lesz a bölcsiben? Hédi jól érezte magát, akkor Marci miért érezne másként. Főleg,hogy ő sokkal többet volt tőlem távol, alkalmazkodóbb, felfedezőbb és bátrabb. Nem olyan kis gyámoltalan, naiv kislány, mint a Hédókám. Pár nap és meglátjuk Marci reakcióját is az új helyzetre.

Úgyhogy Hédi mai naptól már igazi "nagy" óvodás, Marci pedig szerdától hivatalosan is megkezdi a bölcsődei életet!