6.nap Dazaifu

Ma laza napot tartottunk. Gyerekek elég keveset alszanak. Délutáni alvás gyakorlatilag már a múlté. Marci néha kidől egy fél órára, de önként nem hajlandó pihenni. Reggel ébreszteni kell őket, mert 9-kor legkésőbb kell menni reggelizni. Bár újabban Marci visszaállt ébresztőóra üzemmódra. És addig nem nyugszik, míg mindenkit fel nem ébreszt. Szegény Hédó pedig aludna még. A fényre se foghatom, mert van sötétítő függöny is. Gondoltam, akkor délelőtt kicsit visszafekszenek aludni, de nem jött össze. Így szabad program volt a szobába. Talán a lárma se zavart ilyenkor senkit:)

A játszótéren az autóknál már nagy mosollyal üdvözölnek.  Ma, mint kiderült pont az ebédszünet előtt estünk be. De szerencsére nem zavartak el, sőt kedvesen fogadták a gyerekeket. Lehet ez lesz az utolsó autózásuk a gyerekeknek, mert holnap nem lesz időnk bemenni. Megyünk a delfinekhez, most talán eljutunk.

Délután a konferencia résztvevőkhöz csatlakoztunk, városnéző program. Elvittek minket Dazaifuhoz. Messze lett volna nekünk külön elmenni, azt gondoltuk kényelmesebb lesz így. A hátrányát is megtapasztaltuk, nézelődés tempója így kötött volt. 
Futtába fényképezkedtünk a torrival (szentélyhez vezető kapu) 

és a tisztálkodó hellyel. Mielőtt a szentélyhez mész meg kell mosni a kezed. A víz és a pancsolás miatt a gyerekek nagy kedvence.

Itt is sintó szentély van. A környezete nagyon látványos, de sajnos azt nem tudtuk alaposan körbe járni. Érdekes módon itt özönlöttek a turisták. Tényleg tömeg volt, pedig maga a szentély szerintem nem volt annyival szebb, mint a többi. 

Szerveztek nekünk egy külön szertartást. Bár mi, akik a Marci miatt már korábban 2 szertartást is végignéztünk tudtuk, hogy igen csak turistákra vetített változat volt (rövidebb, csak a lényeget mutatják). Sajnos mindent nem is láttunk, mert elég rosszul helyezkedtünk, de a végén a Marci testközelből megcsodálhatta a „pap bácsit” és a „dobot”:) A végén pedig kaptunk ajándékot, a gyerekek nagy örömére többek között legyezőt:)

Amúgy érdekes ez az egész, a legtöbben csak megállnak a szentély előtt, a fa edénybe bedobják a pénzt, tapsolnak (felhívják a kamik (szellemek) figyelmét), elmondják az imát/kívánságot? és 2 percen belül távoznak. A szertartáson általában csak 1 vagy 2 ember ül a papon, meg a segítőjén kívül. A szertartást külön rendelik. Az egész amúgy nagyon rövid: dobolás, pap mormolás a szellemek felé, egy fehér szallagokkal teli bot rázása, csengő rázás (áldás), majd ismét dobolás és kb. vége is.

Nagyon hisznek a talizmánokba. Fatáblákat akasztanak fel kívánsággal, szalagokat írásokkal. 

Ezeknek a fagolyóknak a jelentésére viszont nem jöttem rá.

Ebbe a városba található Japán negyedik legnagyobb Nemzeti Múzeuma.  

A szentélytől mozgó lépcső és járda visz fel.

A Múzeumban üdvözöltek Bennünket, azaz inkább a nagy tudósokat. És adtak ott készült sütit és teát. A Marci teljesen ki volt, mert mi vetítést ígértünk neki, nem beszédet.

Emiatt gyerekek nem igen voltak ráhangolódva a múzeum részre se, így javarészt csak átrohantunk rajta. Régi papírtekercsek, cserép edények, régi hangszerek stb. voltak kiállítva. Mindig furi, hogy itt a tekercseket vízszintesen tartják, mert függőlegesen írnak. Meg érdekes volt látni, hogy is néz ki a fahéj eredetileg, nagy darabba (20x20 cm), nagyon vastag, szélei felpenderülnek.

Ahol viszont az időnk nagy részét töltöttük az a „játszóház”. 

Rengeteg mindent ki lehetett próbálni. Kalapok, öltözék, játékok, hangszerek, szerencsehozók, dobozok, legyezők,  minden ami Japán, vagy ázsiai. Tényleg nagyon szuper volt, és érdekesebb, mint egy üvegen keresztül nézni.

És végül egy kép a szobáról, és Marciról a koalás péksütijével.