8. nap Hiroshima

Elbúcsúztunk Fukuokától és a szállásunktól. 

Sinkanszennel tettük meg a közel 1100 km-es utat (összesen 6 óra alatt). Közbe megálltunk várost nézni Hiroshimába. Sok időnk nem volt. 2-3 óra. De a Tibinek nagy álma volt eljutni ide.

Beértünk Hioshimába, önkéntes segítők mindjárt útba igazítottak. Elkísértek a bőröndöt lerakni (a csomag megőrző dobozkák is itt pénzbe kerülni, olyanok, ami nálunk a bevásárló központba/ikeába van). De volt olyan nagy is, amibe a hatalmas kofferünk elfért. 

Ittlétünk alatt először utaztunk villamossal. Közel se olyan gyors, mint a metró, és nem is olyan pörgős, szervezett. Pedig egy kalauz is utazik rajta.

Az atombomba-dómmal kezdtük. Ennyi maradt a bombázás után az Ipari Vásárcsarnokból, no meg a környékből két km-es körzetbe. Ott találkoztunk egy bácsival, akivel lehetett beszélgetni és anyukája egy túlélő volt (még ma is él), apukája már nem volt olyan szerencsés, ő pedig pocaklakó volt. Füzeteket készített képpel és fontos információkkal, hogy az emberek képbe legyenek, mert a múzeum felújítás alatt áll. Voltak benne szörnyű képek. 250 ezer ember halt meg, sokan azért, mert bevezényelték őket a sérültek mentésére. A képek alapján tényleg a porral lett egyenlő a város.

Láttunk egy szobrot még, ahol egy kör jelezte a robbanás helyét. Az első hely, ahol pénzt is dobtunk egy szobornak, és a gyerekek kívántak. Itt az emberek tényleg mindenhova aprópénzt dobálnak. Szobrokhoz dugják, lótuszra dobálják stb. Azt gondolják szerencsét hoz.

Innen egy kicsit vidámabb helyre sétáltunk. A Hirosima kastélyt néztük meg. Ez lényegesen más volt, mint az eddig látott szentélyek. Kis változatosság a sok sintó szentély után. Igazából várként funkcionált. Az orosz-japán háborúba császári főhadiszállásként működött. Vizesárokkal is körülvették, de nagy védőfalakat nem láttunk. A 2. VH-s bombázáskor ez is porig rombolódott, de teljesen újjáépítették. 

A parkjába a szentély mellett még láttunk érdekeset. Néhány fán volt jelölés, hogy A-bombed tree. Azt gondolták, hogy ezen a környéken sokáig nem lesz élet. És meglepődve tapasztalták, hogy a következő tavasszal mégis elkezdtek hajtani az elszenesedett, kidőlt fák. Pl. a gyökérből.  Ezek a fák kapták az A-bombed tree jelzést, melyek reményt adtak az embereknek.
A japánok érdekes figurák. Mindent körbe kerítenek. A felmosó vödröt! az állomáson, felújításkor dupla kerítés, két irányító ember, és minden alaposan kivilágítva többszörösen.

Itt a parkba pl. a darázs fészek volt megjelölve. Azt hittem azért, mert veszélyesek a darazsak, de utána néztem, csak allergia esetén okoznak gondot, mint az otthoniak, csak a méretük nagyobb. Mondjuk az itteniek fokozottan parázosak. Egy nő teljes kétségbeesett a WC-be, mert berepült egy pillangó. Mikor a kezemre szállt és megmutattam Hédinek, ő is elmosolyodott.

Be is lehetett menni az 5 emeletes kastélyba. Belül kiállításokat rendeztek be. A legérdekesebb a szamuráj ruhák és kalapok voltak. Illetve a kardokat is meg lehetett nézni. Egyet pedig meg is emelhettél. A súlyát az tükrözi, hogy Hédi meg se bírta emelni. Hihetetlen micsoda kalapokat hordtak a harcokhoz. Alaposan díszítettek. Mindegyiknek van két szarva, és valami jelkép, állat.  De végre ilyet is láttunk sokat. A gyerekek egyszer egy múzeumba vagy fél órát nézték a szamurájokról készült slide showt. Volt gyerekrész is, ahol építhettek fa darabokból. Botrány is kitört, mert nem maradhattak ott annyit, amit szerettek volna. Ami még nagyon tetszett, volt vár makett, amibe valahogy egy mozgó szamurájt vetítettek. Marci vagy fél órát leragadt ott is. 

Szamurájnak is beöltözhettek. A felső szinten pedig a panorámát csodálhattuk meg. Bár sok szép nem akadt, jó ronda város, mint általában a japán városok. Panelek és felhőkarcolók. A japánok segítőkészségét mutatja, hogy a gyerekek a játszórészen felejtették az innivalójukat. Képes volt a biztonsági őr három emeletet felmenni, hogy visszaadja nekik, pedig lefelé menet is ráért volna.

Innen még egy japán kertbe is betértünk. Gyönyörű volt.  

A vízbe kis szigeteket is építettek. 

Rengeteg kis hídon lehetett átmenni, amik még jobban feldobják a kertet.

Sőt itt egy nagyon félelmetesen is keresztül mehettünk. A lépcsőfokok meg voltak döntve nagyon. De valahogy még se csúszott meg rajta a lábunk. Pedig biztos voltam az esésbe. 

És persze a hal, teknős etetés se maradhatott el.

Láttunk ismét fotózkodó esküvői párt, 

és közelről rizs növényt.

De sajnos végig se tudtuk járni a parkot, mert így is rohanni kellett a vonathoz. És a beígért sült gesztenye is elmaradt. Pedig mikor megérkeztünk vettünk egy nagy zacsival, és nekem csak kóstoló jutott. Befalták a gyerekek.

Ezután következett a vonatút hosszabb része. Szerencsére a korai ébresztő megtette a hatását és gyerekek az út nagy részét átaludták. Yokohamába találkoztunk Tibi munkatársaival, akik elkísértek a szállásra. Egy kis bevásárlóközpont tetején lakunk. Ez már egy kis lakás mosógéppel, konyha sarokkal, térrel. Mondjuk egy alapos felújítás ráfér. Kb. az ex-panellakásunk korú, állapotú. Csak az elektromos dolgok újabbak. Gyerekek egy franciaágyat kaptak, mi meg egy futont. A futon a japán ágy, ami olyan mint egy vastag takaró. Ha akarnánk könnyen összehajthatnánk és elpakolhatnánk. Mi nem akarjuk, a japánok azt teszik.