Beteg lábi

Tegnap fedeztem fel, hogy Marci nagylábujjával nincs valami rendben. Őszinte leszek, nem nézegetem minden nap a lábikóját:( Egész nap rugiba van és amikor tisztába teszem, Hédike ott türelmetlenkedik, vagy mellettünk rámol az asztalon. Mivel hősugárzónk sincs (külön történet) a fürdést is olyan rövidre fogjuk, amennyire lehet. Szóval nem igazán szoktam azzal időzni, hogy a lábujjait tanulmányozzam. Tegnap viszont összeszedtem a bátorságom egy első körömvágásra (ügye 1-2 hónapig nem ajánlott a baba körmeit vágni). Így megvizsgáltam mi vár rám. Felfedeztem, hogy a nagylábujjain hiányozik a körmének a negyede, és az egyik oldalon, mintha befelé nőne (húsába) és gennyes is volt. A másik lábán a körmének a vége szerencsére kifelé hajlik, de ugyanúgy hiányzik. Nagy megrémülés, most mit csináljak? Saját lábamon biztos beavatkoztam volna ilyen-olyan eszközzel, de a Marcit ennél jobban féltem, így megvártam a Tibit, mondjon ő is véleményt. A rémület azért nem volt olyan hatalmas, mint amikor a Hédi lábujjára tekeredett valami, és feldagadt. Abba biztos voltam, hogy túléli ezt az ujjacskája. Ő is nagynak érezte a bajt, talán még nagyobbnak, mint én. Felhívta a dokit mi legyen.

Azt a tanácsot kaptuk, próbáljuk meg kivarázsolni a bőréből a körmöt, de ne vágjuk le és betadinozzuk, ha nem megy vigyem át holnap. Esti fürdésnél két kisgyerekes szülő (Ildiék és mi) tanakodtunk a gyerek lába felett, mit csináljunk. Végül maradt a betadin, és ma átvittem az egészséges tanácsadásra. Itt nincsenek beteg gyerekek, de a legrosszabbkor van a rendelési idő: 11-13-ig, amikor a Hédi biztos álmos, és nem lehet vele semmit se kezdeni, vagyis aludni, ebédelni szokott ebben az időszakban. Valami rémálom volt átjutni a házunkkal szemben lévő épületig (még jó, hogy ilyen közel van), mindketten visítottak, Hédit a babakocsijával tudtam csak kicsábítani a lakásból, de így is üvöltött, azt akarta, hogy cipeljem. Szóval egy jönni nem akaró gyerekkel, egy síró újszülöttel, egy gyerek és egy igazi babakocsival kellett megtenni az utat. Nem volt élmény. Pedig Hédivel egész délelőtt azt beszéltük, hogy át kell menni a doktor bácsihoz, hogy megnézze a Marci beteg lábiját, őt pedig nem bántja. Felfogta, mert ha nem én, akkor ő ismételgette: bácsi, Marci, lábi, Hédi.

Ott azért a Hédi a többi gyerek láttán elcsitult, Marci pedig a kezembe megnyugodott. A lábával egyébként nincs semmi komoly baj csak egy kis túlzott szülői aggodalom. Nincs benőve, csak letörve (akkor miért nem ajánlják, hogy vágjuk), és továbbra is csak betadinozni kell. Nagy nehezen hazajöttünk, Marci kézben, Hédi csigatempóba, de már nem bántam, csak ne sírjanak. Párhuzamos etetés után most mind a ketten békésen szundikálnak. Ezt nem szeretném túl gyakran megismételni, pedig holnap 11-től meg nekem kell dokihoz menni. Persze az a Tibinek lesz nehezebb, talán legalább a Marci aludni fog azalatt.